Utánpótlás körkép (44. hét)

0
83

Az OSB-s fiúk a Vecséssel és a Cunder Kézisulival, a serdülő lányok a Szombathellyel, az U14-es fiúk a Százhalombattai VUK SE-vel, az U12-es fiúk és az U11-es lányok pedig a Budai Farkasokkal és Budakalásszal találkoztak az elmúlt héten. U10-es lány csapatunk négycsapatos érdi felkészülési tornán bizonyíthatott. Tizenegy utánpótlás mérkőzés története, egy helyen minden, ami Budaörs Handball utánpótlás!

Budaörs Handball OSB fiú

NB I/B junior nyugat, bajnoki mérkőzés:
Vecsés SE – Tatai AC/Budaörs Handball OSB fiú 16-31 (4-14)

„Sikerült megszereznünk az első győzelmünket az NBI/B junior bajnokságban. Mind a tatai, mind pedig a budaörsi sor nagyszerű játékkal rukkolt elő, végig irányítottuk a mérkőzést, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Külön öröm számomra, hogy mindenki jól játszott és mindig más és más teljesítménye emelkedett ki, ezúttal Miklós Alex nyújtott maradandót.” – Neukum Tamás, vezetőedző.

OSB fiú, bajnoki mérkőzés:
Cunder Kézisuli – Budaörs Handball OSB fiú 9-33 (4-15)

„Gratulálok a csapatomnak, mert a negatív körülmények ellenére a mérkőzés minden pillanatában nagyszerűen küzdöttek! A különbség még jelentősebb is lehetett volna, de hibák mindig vannak, amelyek javításán dolgozunk. A sok kiváló teljesítmény közül is kiemelkedett Neukum Csanád 11 góljával és remek védekezésével.” – Neukum Tamás, vezetőedző.

 

Budaörs Handball OSB lány

KSB nyugat, bajnoki mérkőzés:
Szombathelyi Kézilabda Klub – Budaörs Handball OSB lány 38-20 (20-10)

„Csak az első tíz percben tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel. Sajnos az egész mérkőzés során rendkívül gyengén védekeztünk, így már az első félidőben jelentős hátrányba kerültünk. Nagyon örülök a 20 gólunknak, melyet helyenként nagyon kreatív és tetszetős akcióból szereztünk, illetve annak, hogy a hibák ellenére mindenki küzdött. Kedden újabb csata vár ránk itthon a Nemesvámos ellen, erre készülünk tovább.” – Rezsnyák Csaba, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U14 fiú

OSB fiú, bajnoki mérkőzés:
Százhalombattai VUK SE – Budaörs Handball U14 fiú 18-19 (10-9)

„A megbeszéltekkel ellentétben álmosan, fásultan kezdtük a mérkőzést. Gyengén védekeztünk, sok gólt kaptunk szélről és most a jó kapusteljesítmény is elmaradt. Támadásban eljutottunk helyzetekig ugyan, de figyelmetlenek voltunk és sokat hibáztunk. A második félidőre nem sokat javult a játék képe. Birkóztunk, erőlködtünk, de messze nem azt játszottuk, mint ami elvárható lenne. Egy góllal nyertünk ugyan, de ez a mérkőzés nagyon sok figyelmeztető jellel szolgált, remélem tanulunk belőlük!” – Csik Ákos, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U12 fiú

U12 fiú, bajnoki mérkőzés:
Budaörs Handball U12 fiú – Budai Farkasok 22-16 (7-9)

„Harmadik fordulónk első mérkőzése egy rangadót hozott, hiszen a csoport első és második helyezettje találkozott. Ennek ellenére a céljaink nem a győzelem megszerzésére összpontosultak, hiszen az előző fordulókhoz képest volt javítanivalónk bőven. Védekezésünkben hiányoztak az elővételezett faultok és labdaszerzések, a támadásaink sebességét pedig növelnünk kellett. Bár sok hibával, de a törekvés megvolt a korrigálásra. Hiszem, hogy ez edzésről edzésre, meccsről meccsre javulni fog. Ezen a napon mi jobban akartuk a győzelemet.” – Simon Róbert, vezetőedző.

U12 fiú, bajnoki mérkőzés:
CYEB-Budakalász U12 – Budaörs Handball U12 fiú 13-36 (9-16)

„A második meccsen az ellenfél tisztelete arra késztetett bennünket, hogy igyekezzünk kihozni magunkból a maximumot. Ezen felül célünk volt javulni a játék bizonyos elemeiben. A konzekvenciát levonva, teljes szívemből gratulálok a csapatomnak a küzdőszellemükért.” – Simon Róbert, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U11 lány

U11 lány bajnoki mérkőzés:
Budakalászi SC – Budaörs Handball U11 lány 16-16 (9-6)

„A Budakalász elleni mérkőzést nagyon rosszul, megilletődötten kezdtük. A védekezésünkben lyukak voltak, ezáltal középről sok könnyű gólt kaptunk. Nagy öröm, hogy a lányok nem adták fel és valami csoda módon feltámadtunk, küzdeni akarásból jelesre vizsgázott a csapat. Felkeményedett a védekezésünk, labdaszerzések által sok gyors góllal felzárkóztunk. A teljes csodához, hogy 9-16-ról megnyerjük a mérkőzést szükségünk lett volna arra a teljesen szabályos hétméteresből szerzett gólunkra, ami a hátsó hálótartó vasról jött ki, de sajnos a játékvezető nem érzékelte. Így az 1 pontnak kellett örülnünk.” – Szamoránsky Anikó, vezetőedző.

U11 lány bajnoki mérkőzés:
Budaörs Handball U11 lány – Budai Farkasok 45-10 (20-5)

„A Budai Farkasok ellen a nagy sikerű győzelem annak köszönhető, hogy a lányok feltüzelve, nagy akarással kézilabdáztak. Sorra szereztük a labdákat labdaelhalászásból és ezáltal könnyű gólokat dobtunk. Örülök, hogy mindenki hozzátett a sikerhez. Gratulálok a csapatomnak!“ – Szamoránsky Anikó, vezetőedző.

 

Budaörs Handball U10 lány

U10 felkészülési torna, Érd:
Budaörs Handball U10 lány – Vecsés 11-5
Budaörs Handball U10 lány – Malév 7-13
Budaörs Handball U10 lány – Kispest 9-7

„November 4-én, pénteken a Kispest által szervezett 4 csapatos felkészülési tornán vettünk részt Érden. Szoros és izgalmas mérkőzések után az 1. helyezést értünk el. Külön öröm, hogy a csapatunkból került ki a gólkirály, Katus Veronika. Nagyon küzdős és hajtós mérkőzéseket játszottunk. Mindenki nagy lelkesedéssel vetette bele magát a játékba. A védekezésünk egységesen és keményen működött mindhárom mérkőzés alatt, mindez pedig remek kapusteljesítménnyel egészült ki. Támadójátékunkban akadt még hiányosság, a gyors helyzetfelismerésekben van még mit javulnunk. Szívből gratulálok a csapatomnak, öröm volt az arcukon látni a boldogságot!” – Szamoránsky Anikó, vezetőedző.