„A fejlődést tartjuk szem előtt“ – Simon Róbert

0
101

Eljött az ideje, hogy utánpótlás edzőinket megkérjük, értékeljék a közelmúlt eseményeit. A sorozat hatodik részében az U12-es fiú csapatot vezetőedzőként irányító Simon Róberttel beszélgettünk. 

Hogy teljesít eddig az U12-es korosztály?
Teljes mértékben elégedett lehetek a fiúkkal, élmény edzésről edzésre együtt dolgozni velük. Ahhoz képest, hogy nyáron újonnan állt össze a korosztály, három hónap alatt igazi kis csapattá kovácsolódott a társaság. A céljaink továbbra sem változtak, hosszú távban gondolkozunk. Szeretném, ha a gyerekek mindenekelőtt elsajátítanák a korosztályukban elvárt mozgáskultúrát, magas szintre fejlesztenék az alap állóképességüket és koordinációs képességüket. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a fizikai hiányosságokat pótoljuk, de ezzel párhuzamosan a mentális tényezőkkel is sokat kell foglalkoznunk. A szülőkkel együttműködésben minden szempontból egészséges fiatalembereket szeretnénk kinevelni.

Két bajnokságban szerepeltek párhuzamosan. Milyen tapasztalatokkal szolgált az elmúlt időszak?
Az U12-es bajnokság elsősorban sikerélményt ad. A saját kortársaik között rendszeresen szép eredményeket érnek el a fiúk. Az U14-es II. osztályú mérkőzéseink hasznosak a dinamikus fejlődés szempontjából. Nagyobb kihívás erősebb és idősebb játékosok ellen bizonyítani. Azt látom, hogy kezdik megérteni a srácok, hogy mi a cél, hogy a fejlődésüket kell szem előtt tartanunk. Motiváltan játszanak és maximumot nyújtanak minden egyes mérkőzésen, legyen szó felkészülési vagy bajnoki meccsről. Palágyi Gergely, erőnléti edző és Andrási Brigitta, kapusedző nagyban segíti a munkámat. Az erősítések és a kézilabda foglalkozások mellett külön öröm, hogy az elmúlt időben judo (cselgáncs) és aquafitness ótán is részt vehettünk.

Miben vársz előrelépést a közeljövőben?
Elsősorban abban, hogy merjék sokkal bátrabban felvállalni a srácok a párharcokat. Ezenkívül lassan szeretném látni, hogy nemcsak az egyén mutatkozik meg meccseken, hanem már páros, hármas kapcsolatok, alap taktikai elemek is visszaköszönnének mind védekezésben, mind pedig támadásban.