Győzelmekben gazdag hétvége

0
79

Női junior és ifjúsági csapatunk a Kisvárdát, a serdülő lányok a Pest megyei junior bajnokságban az ÉRD-et, az U13-as lányok a Hódmezővásárhelyt, az U10-es lányok a Gyömrőt és a Vácot, az U10-es fiúk a Vecsést és a Ceglédet győzték le a hétvégén. Utánpótlás körkép, egy helyen minden, ami Budaörs Handball utánpótlás!

 

Budaörs Handball női junior

NB I női junior, bajnoki mérkőzés
Budaörs Handball női junior – Kisvárda Master Good SE 34-23 (17-13)

„Magabiztos, helyenként látványos játékkal a juniorok is nyertek! Nagy szükségünk volt már erre a pozitív élményre, szépen zártuk az őszi szezont. Kiemelkedő kapusteljesítmény, és a mérkőzés nagy részében határozott védekezés jellemezte játékunkat. Végig csapatunk diktálta az iramot, nem ismertünk elveszett labdát. Sajnos pont egy visszafutásnál Szarvas Nóri a labdát már birtokolta, amikor rosszul lépett, és sérülést szenvedett. A nap embere Rácz Pannika Réka, aki mindkét mérkőzésen jól szerepelt. Gratulálok az egész csapatnak a két pont megszerzéséhez!” – Fülöp Péter, vezetőedző

 

Budaörs Handball női ifjúsági

NB I női ifjúsági, bajnoki mérkőzés
Budaörs Handball női ifjúsági – Kisvárda Master Good SE 28-23 (12-10)

„A csütörtöki napon, pár hiányzó kivételével együtt szurkoltunk a felnőtt csapatnak a Kisvárda elleni mérkőzésen. Nagy élmény volt látni, ahogy kiharcolták a győzelmet, még szombatra is a lányokban marad ez az érzés. Az ellenfelünk kezdte jobban a meccset, több hibát vétettünk, kimaradt pár helyzetünk, és sajnos rögtön történt egy sérülés is, Sejlinger Tekla nem is tudta folytatni a mérkőzést. A 15. perctől sikerült átvenni a vezetést, a védekezésünk feljavult, tudatos támadásokat vezettünk, amiket gólokkal fejeztünk be. A második félidőben folytatódott a csapatmunka, végig nagy hőfokon küzdött a csapat, minden posztról eredményesek voltunk. Gratulálok a lányoknak a győzelemhez!”Fülöp Péter, vezetőedző 

 

Budaörs Handball OSB lány

KSB nyugat, bajnoki mérkőzés
Budaörs Handball OSB lány – Szombathelyi KKA 26-32 (12-16)

„Sorozatban harmadik mérkőzésünkön tudtuk felszabadult és bátor játékkal meglepni ellenfelünket. Csapatként küzdöttünk, a végjátékig fej-fej mellett, de az utolsó tíz percben elkövetett hibáinkat kihasználva  ellenfelünk felülkerekedett rajtunk. Ez nagy előrelépés az őszi eredményekhez képest, de még nem elég a pontszerzéshez. Ezen kell tovább dolgoznunk.”Rezsnyák Csaba, vezetőedző

Pest megyei női junior, bajnoki mérkőzés
ÉRD – Budaörs Handball OSB lány 21-34 (9-13)

„Nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe és csak az első félidő végére kezdtük felvenni a játék ritmusát. A második félidőben már a mi akaratunk érvényesült, ellenfelünk elfáradt, amit lerohanásokkal és indításokkal tudtunk kihasználni, így nagyobb arányban sikerült nyernünk. Tanulnunk kell a kezdeti rövidzárlatból, hogy ne nehezítsük meg a saját dolgunkat.”Rezsnyák Csaba, vezetőedző

 

Budaörs Handball OSB fiú

OSB fiú F középdöntő felsőház
FTC II Allimax – Budaörs Handball OSB fiú 24-20 (15-12)

„A kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett csapat nyert. Sérülések és betegségek miatt, szinte csere nélkül kellett játszanunk a mérkőzést. Többet hibáztunk és ezt az ellenfelünk kihasználta. Bár fiatalabbak nálunk, de korábban kezdtek ismerkedni a kézilabda tudományával, ráadásul egy összeválogatott társaságról van szó. Mi a jövőben is a saját utunkat fogjuk járni, annak eredményességében és sikerében hiszünk hosszú távon.”Neukum Tamás, vezetőedző

NB I/B junior, bajnoki mérkőzés
Tatai AC/Budaörs Handball OSB fiú – Telekom Veszprém 16-27 (6-13)

„A különbség ellenére a játék minden elemében egyenrangú ellenfelei voltunk  – helyenként föléjük is nőttünk – a nagy hírű klub utánpótlás csapatának. Megszokott játékidőnket szoros eredménnyel hoztuk, kis rövidzárlattól eltekintve. Ha a most már rendszeressé váló rengeteg technikai hibánkat ki tudnánk küszöbölni, akkor az eredményességben nagyon nagyot léphetnénk előre.”  – Neukum Tamás, vezetőedző

 

Budaörs Handball U14 fiú

OSB fiú F középdöntő felsőház
Gyömrő VSK – Budaörs Handball U14 fiú 31-17 (16-9)

„Sajnos ezen a mérkőzésen csalódást keltően játszottunk, indiszponáltak és lassúak voltunk. Ellenfelünk átszaladt rajtunk, mi sajnos tétlen, tehetetlen szemlélői voltunk, ahogy a gyömrői csapat kulturáltan és gyorsan kézilabdázott. Újra levonhattuk a megfelelő következtetéseket, egy-egy részsiker után nem szabad megelégedni és megállni.”Csik Ákos, vezetőedző

U14 I. osztály / Nyugat Felsőház (C-D)
Budaörs Handball U14 fiú – Győri FKKA1 14-19 (6-12)

„Alázat, szorgalom, munka, szerénység. Mind olyan tulajdonságok, amiknek hála eljutottunk addig, ahol most tartunk. Sajnos az utóbbi időben a felsoroltak kiveszni látszanak a csapatunkból, a kézilabda sokaknál jóval hátrébb került a fontossági sorrendben. Egy dolgot ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk. Nyugat-Magyarország legjobb csapatai várnak ránk, az ő játékosaiknak a kézilabda az első. Ha a jövőben is sok program fontosabb lesz a kézilabdánál, akkor ne legyenek vérmes reményeink a továbbiakban. Nekünk az marad, ami az elmúlt másfél hónapban többször, gratulálunk ellenfelünknek.” Csik Ákos, vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány I. 

U13 I. osztály / Alsóház
Hódmezővásárhelyi LKC – Budaörs Handball U13 lány I. 17-28 (8-13)
Törökszentmiklósi KE – Budaörs Handball U13 lány I. 22-13 (12-7)

„A Hódmezővásárhely ellen nagyon ügyesek voltak a lányok, minden összejött, amit szerettünk volna, labdaszerzések, lerohanások, még a kipattanó labdák is minket találtak meg. Az egész csapat teljesítményével nagyon meg voltam elégedve. A második találkozónkat se kezdtük rosszul,  ám egy kis idő után kezdtünk elfáradni, szétesni. Sokkal többet hibáztunk, egyre több volt az eladott labda és a kihasználatlan ziccer, és a védekezésünk se volt már annyira szoros. Az ellenfelünk eredményesen kihasználta a pontatlanságunkat és behozhatatlan előnyre tett szert. Normál esetben nem gondolom, hogy ekkora lenne a különbség a két csapat között.”Nagy Zsuzsánna, vezetőedző

 

Budaörs Handball U10 lány

U10 lány, bajnoki mérkőzés
Gyömrő VSK – Budaörs Handball U10 lány 11-19
Budaörs Handball U10 lány – Ipress Center-Vác 20-11

„Mindkét mérkőzést elejétől kezdve mi irányítottunk, kemény védekezésünk által széttördeltük az ellenfeleink játékát. Támadójátékban nagyon szépen járattuk a labdát, sokszor a helyzetfelismerésnek köszönhetően remek akciókat vezettünk. A gólok ismét eloszlottak a lányok között, mindenki remekül szállt be a meccsekbe. Gratulálok a csapatomnak!”Szamoránsky Anikó, vezetőedző

 

Budaörs Handball U10 fiú

U10 fiú, bajnoki mérkőzések
Budaörs Handball U10 fiú – Vecsés SE 18-7 (9-4)
Budaörs Handball U10 fiú – Ceglédi KKSE 20-14 (7-7)

„Gratulálok a fiúknak a két győzelemhez, viszont a mutatott játékkal nem vagyok teljes mértékben elégedett. Olykor lassúak és körülményesek voltunk, van egy-két játékos, akitől sokkal többet várok. Nem szokásom senkit kiemelni, de most kivételt teszek, mert Balogh Ádám nagyon jól védett mindkét mérkőzésen, Fürjes Bálint pedig keményen és gólerősen játszott, a hátára vette a csapatot, amikor kellett.”Földes Viktória, vezetőedző