A K&H liga 18. fordulójában 600 néző előtt a Dunaújvárosi Kohász KA magabiztos játékkal 33-25-re legyőzte a Budaörs Handball csapatát a városi sportcsarnokban. A mieink kapaszkodtak, amíg lehetett, de ezúttal is érvényesítette a papírformát a DKKA. A találkozón Pálos-Bognár Barbara megszerezte századik találatát a 2016/2017-es szezonban. Csapatunk továbbra is az élvonalbeli tabella tizedik helyén áll, folytatás a mieinknek április 16-án, a sereghajtó Kispest NKK otthonában.
„Gratulálok a Dunaújvárosnak a teljesen megérdemelt győzelemhez! Nem véletlenül tartoznak az élcsapatok közé a vendégek, kijött a tabellán elfoglalt két helyezés közötti különbség a pályán. Teljesen kontroll alatt tartották a játékunkat, jól kihasználták a deficitjeinket. Nagyon komolyan összerakott védelemmel találtuk szemben magunkat, amit nehezen tudtunk áttörni. A védekezésünkkel voltam elégedetlen, valamelyest jobban kellett volna olvasnunk a játékot, bár az is igaz, hogy a vendégek támadójátéka sokoldalúbb volt annál, mint amit ma meg tudtunk oldani.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
„Nehéz mérkőzésen vagyunk túl annak ellenére, hogy nyolc góllal nyertünk. Jól felkészültünk az ellenfélből, a védekezésünk remekül működött. A szélekre nagyon összpontosítottunk, mert úgy gondoljuk, hogy ez egy komoly erőssége a Budaörsnek, ám sikerült erre reagálnunk. Az első félidőben ötgólos előnyt kovácsoltunk, a szünet utáni játék már kiegyenlítettebb volt. Elégedett vagyok a lányokkal, egy jó erőkből álló csapatot sikerült hazai pályán legyőznünk. További sok sikert kívánunk a Budaörs Handballnak, tiszta szívből reméljük, hogy jövőre ismét találkozunk a pályán!” – György László, Dunaújvárosi Kohász KA, vezetőedző
„Én is gratulálok a Dunaújvárosnak! Egyáltalán nem azt az arcunkat mutattuk ma este, amit pár nappal ezelőtt Békéscsabán. A védekezésünk nem állt úgy össze, ahogy szerettük volna, támadásban pedig rendszeresen kapkodtunk, sok hibát vétettünk.” – Horváth Bernadett, Budaörs Handball
„Összesen két napunk volt felkészülni, de úgy gondolom, minden taktikai utasítást, amit kaptunk sikerült támadásban és védekezésben is betartanunk. A visszarendeződésre óriási hangsúlyt fektettünk, támadásban még picit döcög a játékunk. Dolgozunk tovább, hogy még jobb teljesítményt tudjunk nyújtani az előttünk álló időszakban.” – Takács Dusmáta, Dunaújvárosi Kohász KA
K&H női kézilabda liga, 18. forduló:
Budaörs Handball – Dunaújvárosi Kohász KA 25-33 (13-18)
Budaörs Handball:
Schneck, Andrási, Györkös (kapusok), Hornyák Á. 6, Pálos-Bognár, Maláti 4-4, Juhos 3 (3), Zsigmond, Mézes, Szabadfi 2-2, Horváth B., Ivanics 1-1, Ertl, Hatala, Karalyos, Kovács A.
Vezetőedző: Mihály Attila
Dunaújvárosi Kohász KA:
Csapó, Pálinkás (kapusok), Micijevic 9, Kovács A. 6 (1), Szalai, Vincze, Takács D. 4-4, Kudor 2, Klujber 2 (1), Cifra, Grosch 1-1, Karnik, Nick, Kemény, Hornyák B., Gindeli
Vezetőedző: György László
Az eredmény alakulása: 6p.: 2-4, 17p.: 8-10, 26p.: 12-16, 38p.: 15-20, 52p.: 20-25
Kiállítások: 10, illetve 6 perc
Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2
Sárga lapok: 2, illetve 3
Hivatalos nézőszám: 600
A két vezetőedző döntése alapján a mérkőzés legjobbja Hornyák Ágnes és Camila Micijevic volt.
(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)