Folytatják a menetelést a fiatalok

0
4

A serdülő lányok már a legjobb négy között vannak a Pest megyei junior bajnokságban, ellenfelük az elődöntőben az Alsónémedi SE lesz. Az OSB-s fiúk tapadnak a csoportelső Ferencvárosra az országos elődöntőben, már öt pont az előny az üldöző pécsiek előtt. Csik Ákos U14-es legényei szombaton Budaörsön megkezdték az országos döntőt. A női juniorok és ifisek hazai pályán fogadták az éllovas NEKA korosztályos együtteseit. Hasznos és értékes meccseket játszottak az elmúlt héten U13-as, U12-es és U10-es csapataink is. 

 

Budaörs Handball női junior

NB I női junior bajnoki mérkőzés
Budaörs Handball női junior – NEKA 17-41 (10-22)

„A Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosai a bajnokság éllovasai, megmutatták tudásukat ezen a napon is, testközelből tapasztalhattuk meg a különbséget. Dolgozunk tovább, hogy egyszer majd ne legyen ilyen nagy a differencia. Gratulálok a győzelemhez a NEKA-nak!”Fülöp Péter, vezetőedző

 

Budaörs Handball női ifjúsági

NB I női ifjúsági bajnoki mérkőzés
Budaörs Handball női ifjúsági – NEKA 23-46 (11-18)

„Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez, nagyon jól kézilabdáztak! Az első félidőben mi is szépen kidolgoztuk a helyzeteinket, pár hiba azonban  becsúszott, ezért nem tudtuk mindig góllal befejezni a támadásainkat. A serdülő csapatunk játékosaival kiegészülve nagy küzdeni akarással játszottunk, ám sajnos néha kapkodtunk, és ezt könyörtelenül kihasználta a vendég csapat. Több jó teljesítményt láthattunk, amit tartanunk kell, és a következő mérkőzéseinken eredményesebbek lehetünk.”Fülöp Péter, vezetőedző

 

Budaörs Handball OSB lány

Pest megyei női junior, negyeddöntő 2. mérkőzés
Budaörs Handball OSB lány – Kóka KSK-Tura 42-18 (17-6)

„Az első mérkőzés hibáiból okulva úgy gondolom, csapatom minden játékosa, ha nem is hiba nélkül, de rendkívül fegyelmezetten és alázatosan, komolyan vette az ellenfelet és a visszavágót. Kemény és rendezett védekezésünket nehezen tudták áttörni a kókaiak, lerohanásaink és gyors indításaink sikeressége révén fokozatosan tudtuk növelni előnyünket. A második játékrészben már csak a mi akaratunk érvényesült, ami végleg megtörte vendégeinket. Nagyon örülök a határozott játékunknak és a négybe kerülésnek. Gratulálok a lányoknak és további sok sikert kívánok a Kóka csapatának!”Rezsnyák Csaba, vezetőedző

KSB leány rájátszás 17-24. helyért
Budaörs Handball OSB lány – Ipress Center-Vác 17-23 (4-14)

„Sajnos a Kóka elleni mérkőzéstől túlságosan is megnyugodva az első félidőben elfelejtettünk kézilabdázni. Enerváltak, lassúak és puhányok voltunk, melyet ellenfelünk sorra ki is használt. A második félidőben már későn ugyan, de felébredtünk és önmagunkat adtuk. Ez a játékrész megnyerésére volt elég, de a különbség megfordítására már nem. A mérkőzés második felében nagyon sok jó megoldásunk volt, ezért is vagyok csalódott, hogy  egy nyerhető mérkőzést engedtünk ki hazai pályán a kezünkből. Több mint egy hetünk van rendezni a sorainkat, hogy javíthassunk mérlegünkön.”Rezsnyák Csaba, vezetőedző

 

Budaörs Handball OSB fiú

OSB fiú E-F rájátszás 1-8. helyért
Bácska SZSE – Budaörs Handball OSB fiú 24-35 (14-16)

„Rendkívül szimpatikus, két-három kifejezetten ügyes és sokoldalú játékosokat felvonultató csapatot sikerül legyőznünk végül magabiztosan. Egyelőre úgy tűnik, hogy a délelőtti iskolai elfoglaltság és a hosszú utazások utáni mérkőzéseket nem tudjunk megfelelő koncentráltsággal kezdeni, így rengeteg a figyelmetlenségből adódó hiba. Erőnlétünknek, akaraterőnknek és becsvágyunknak köszönhetően a második félidőben rendre tekintélyt parancsolóan játszunk, de ez figyelmeztető jel a jövőre nézve mindenképpen. Győzelmünkkel nagy lépést tettünk az országos döntő felé, a mérkőzésen Bánky Bálint és Sztankovics Patrik játéka emelkedett a többiek fölé. Mind az ellenfél, mind a nézők viselkedése, a játékvezetők tevékenysége, az egész találkozó légköre rendkívül korrekt és európai volt, köszönet illet ezért mindenkit!”Neukum Tamás, vezetőedző

NB I/B férfi junior nyugat
Százhalombattai KE – Tatai AC/Budaörs Handball OSB fiú 29-23 (21-17)

„Sérülésekkel, betegségekkel küzdve szokatlan felállásban játszottunk, de ennek ellenére összességében hét góllal nyertük a saját játékidőnket a rendszerint sportszerűtlenül és sérülésveszélyesen védekező ellenfelünkkel szemben. Maradt bennem hiányérzet, mert nagyobb odafigyeléssel meglepetést is szerezhettünk volna. A belső emberek nagyszerű előkészítő munkájának köszönhetően a szélsőink remek helyzetekbe kerültek és nagy magabiztossággal értékesítették a lehetőségeiket. A védekezésünkbe csúszott még több hiba, de Balla Benedek és Hunyadvári Henrik góljai előrelendítették a csapatot. Rendkívül büszke vagyok a összes játékosomra, le a kalappal előttük!”Neukum Tamás, vezetőedző

 

Budaörs Handball U14 fiú

OSB fiú F középdöntő alsóház
Cunder Kézisuli Egyesület – Budaörs Handball U14 fiú 15-28 (10-17)

„A csapat tudatosan és koncentráltan készült a mérkőzésre. Bár a bemelegítés után nem éreztem az elvárt hőfokot, azonban a fejekben rend volt. Eltelt már 6-8 perc is a mérkőzésből, mire ellenfelünk megtalálta ellenszerét a védelmünknek. Kemény és határozott hatos falat alkottunk, amiből bár közvetlen indításaink nem igazán voltak, gyors labdafelhozatalunk rendre eredményes volt. Felállt védelem ellen több alapmozgást is gyakorolhattunk, azonban góljaink 70%-át egyéni akciók végén szereztük. Végig uraltuk a mérkőzést, megérdemelten örülhettünk a nagyarányú sikernek. Gratulálok a csapatnak!”Simon Róbert, megbízott edző

U14 I. osztály, Kelet-Nyugat 1-8. helyért
PLER-Budapest – Budaörs Handball U14 fiú 20-16 (10-7)

„Szombat délelőtt került sor az országos döntő első fordulójára. Nagyon vártuk már, hogy itt is megmérethessük magunkat. Rögtön nehéz feladatot kaptunk, első ellenfelünk a keleti régió első helyezettje, a PLER volt. Jól kezdtük a mérkőzést, fej-fej mellett haladtunk, és ugyan tíz perc után úgy tűnt, elhúznak tőlünk, de a szünetre sikerült három gólra visszakapaszkodnunk. A második játékrészben állandósulni látszott a három-négy gólos hátrányunk, de leszakítani nem hagytuk magunkat. Az egész mérkőzésen jól védtek kapusaink és védekezésünk néhány könnyelmű hibától eltekintve jól működött. Ami a támadásainkat illeti, voltak kimondottan tetszetős megoldásaink, de sajnos még mindig túl sok benne a pontatlanság. Ha nem követnénk el ennyi ki nem kényszerített hibát, még jobban megnehezíthettük volna riválisunk dolgát. Ettől függetlenül büszke vagyok a fiúkra, egy nagyon erős csapat ellen küzdöttek óriásit és állták a sarat.”Csik Ákos, vezetőedző

U14 I. osztály, Kelet-Nyugat 1-8. helyért
Budaörs Handball U14 fiú – Gyöngyösi KK 17-13 (9-4)

„Tudtuk, hogy itt nem várnak ránk könnyű meccsek, de nagyon szerettük volna megszerezni első győzelmünket. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdtük a következő mérkőzésünket. Kapusaink továbbra is remekeltek, védekezésünkön csak ritkán volt rés, talán a támadásunk lehetett volna kissé hatékonyabb. A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, már hét góllal is vezettünk, amikor mindenféle előzmény nélkül megzavarodtunk. Rengeteget hibáztunk támadásban, és az addig jól működő védekezésünk is szétesni látszott. Szerencsére a szívünk vitt előre, és végül nem hagytuk kicsúszni a kezünkből a győzelmet, de tanulságos második félidő volt. Az elmúlt hetekben kaptunk elég figyelmeztetést, hogy meddig tart egy mérkőzés, tudomásul kell vennünk, hogy a végéig kell koncentrálni. A végeredményhez és első pontjainkhoz ugyanakkor minden játékosomnak szívből gratulálok!”Csik Ákos, vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány I.

U13 I. osztály, alsóházi rájátszás
Rinyamenti KC – Budaörs Handball U13 lány I. 25-22 (10-9)
Budaörs Handball U13 lány I. – Hódmezővásárhelyi LKC 21-22 (10-12)

„A Rinyamenti KC alakulatát a szabályokkal ellentétben csak 13 játékos alkotta, így a pályán kialakult 25-22-es végeredmény helyett 0-10 kerül a jegyzőkönyvbe. A házigazda Hódmezővásárhely ellen fegyelmezetten és jól játszottunk. Amit elterveztünk, mindent meg tudtunk valósítani az utolsó öt percig. Ekkor sajnos megremegett a kezünk és kihagytunk egy hétméterest, így egy találattal alulmaradtunk. Nagy kár a végjátékért, hatalmasat küzdöttek a lányok.”Nagy Zsuzsánna, vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány II.

U13 III. osztály, felsőházi rájátszás
Solymári SC – Budaörs Handball U13 lány II. 16-7 (8-1)

„A felsőházi rájátszásban a csoportunkat vezető solymáriakkal szemben nehezen lendültünk játékba. Támadásban rendre kialakítottuk a helyzeteket, de sajnos sok esetben nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket, gyakorlatilag körbe lőttük a kaput. Az első játékrész végére kialakult különbséget már csak kozmetikázni tudtuk a második félidőben.”Nagy Zsuzsánna, vezetőedző

U13 III. osztály, felsőházi rájátszás
Budaörs Handball U13 lány II. – Kántor Anikó SE 19-17 (12-10)

„Minden, ami nem jött össze az első meccsen, az a Kántor Anikó SE ellen sikerült. Okulva a hibákból és a Solymár elleni meccs hiányosságaiból, nagyot küzdöttek a lányok. Több jó egyéni teljesítmény is volt a csapatban, ami megérdemelt sikert eredményezett.” – Nagy Zsuzsánna, vezetőedző

 

Budaörs Handball U12 fiú

U14 II. osztály, alsóházi rájátszás
Dunaharaszti MTK – Budaörs Handball U12 fiú 28-15 (16-6)
Budaörs Handball U12 fiú – Budakalászi SC 29-22 (13-7)

„Sajnos az első mérkőzésen nagyon álmosan, dekoncentráltan kezdtünk és nagy előnyt adtunk ellenfelünknek. Sok pontatlanság és deffenzitás jellemezte játékunkat. A második félidőre csökkent a hibáink száma és védekezésünk is mutatott tudatosságot, azonban az erősebb és gyorsabb ellenfelünkkel nem tudtuk felvenni a versenyt. A második mérkőzés már más képet mutatott. Bár még sok hibával, de a taktikai utasításokat betartva, gyors és hatékony kézilabdát játszottunk. Több védekezési formát is ki tudtunk próbálni. Élmény volt, köszönöm csapatomnak!”Simon Róbert, vezetőedző

 

Budaörs Handball U10 lány

U10 lány, bajnoki mérkőzés
DKA – Budaörs Handball U10 lány 0-45 (0-23)
EURONOVEX USE – Budaörs Handball U10 lány 14-17 (8-5)

„Egy könnyebb és egy nehezebb meccset vívtunk. A Dunakanyar Akadémia ellen szinte végig az újonnan leigazolt, illetve fiatalabb korosztályhoz tartozó játékosok kaptak lehetőséget, akik kimagaslóan megállták a helyüket. Az EURONOVEX ellen már nehezebb feladat várt ránk. Az első félidőben elkövetett védekezési hibáinkat sikerült a második félidő hajrájára kijavítanunk. Ennek köszönhetően 14-9-ről egy 0-8-as szériával megfordítottuk és megnyertük a mérkőzést. Büszke vagyok a lányokra, hisz nem adták fel és a végsőkig küzdöttek. Gratulálok a csapatomnak!”Szamoránsky Anikó, vezetőedző

 

Budaörs Handball U10 fiú

U10 fiú, bajnoki mérkőzések
Budaörs Handball U10 fiú – Főnix ISE 20-7 (11-4)
Budaörs Handball U10 fiú – Budai Farkasok 21-13 (9-4)

„Magabiztosan nyertük mindkét mérkőzésünket. Örülök, hogy védekezésben sokat léptünk előre egyénileg és csapat szinten is, valamint támadásban az egyéni megoldások mellé páros kapcsolatokból is ügyes támadásokat vezettünk. Gratulálok a fiúknak, dolgozunk tovább!”Földes Viktória, vezetőedző