„Teljesítménykényszer nélkül“ – Szezonértékelő 4.

Szezonértékelő sorozattal zárjuk az évet. A legkisebb utánpótlás korosztálytól egészen a felnőtt csapatig haladva napi egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a legfontosabbakat. Simon Róbert augusztus óta dolgozik együtt az U12-es fiúkkal, akik Régióbajnoki címmel zárták a 2016-2017-es szezont.

„A gyerekek motivációja nőtt, megszerették és elhivatottá váltak a kézilabda és a klub iránt. A fiúk tudatossá váltak, fókuszba tudták helyezni edzésen és meccsen egyaránt az adott időszak részcéljait. Még keveset tudunk, de azt irigylésre méltó önbizalommal alkalmazzuk. 10 hónap alatt a gyerekek fizikai teszteredményei 25-30 százalékkal ugrottak meg. A csapat a korosztályos alapszakaszt 100%-os teljesítménnyel nyerte, majd csupán 3 ponttal maradt le az országos elődöntőről. Több mint 700 gólt lőttünk, amiből minden pályára lépő játékos kivette a részét.  Ma már a Budaörs Handball U12-es fiú csapata a Kovács László Régió Bajnoka!  A legszebb az egészben, hogy teljesítménykényszer nélkül!  Egyre több ilyen klubot kívánok országunknak, ahol nem a számszerű eredményt kérik számon a szakembertől. Élmény nyomás nélkül, a tanítványokra koncentrálva nevelni, fejleszteni és mosolygós arcokat varázsolni! Köszönöm ezt a különleges évet a Klubnak, Kollégáknak, Szülőknek, Gyerekeknek egyaránt!”Simon Róbert, U12 fiú vezetőedző

Budaörs Handball U12 fiú (2016-2017)

„Teljesítménykényszer nélkül“ – Szezonértékelő 4.Simon Róbert augusztus óta dolgozik együtt az U12-es fiúkkal, akik Régióbajnoki címmel zárták a 2016-2017-es szezont.„A gyerekek motivációja nőtt, megszerették és elhivatottá váltak a kézilabda és a klub iránt. A fiúk tudatossá váltak, fókuszba tudták helyezni edzésen és meccsen egyaránt az adott időszak részcéljait. Még keveset tudunk, de azt irigylésre méltó önbizalommal alkalmazzuk. 10 hónap alatt a gyerekek fizikai teszteredményei 25-30 százalékkal ugrottak meg. A csapat a korosztályos alapszakaszt 100%-os teljesítménnyel nyerte, majd csupán 3 ponttal maradt le az országos elődöntőről. Több mint 700 gólt lőttünk, amiből minden pályára lépő játékos kivette a részét. Ma már a Budaörs Handball U12-es fiú csapata a Kovács László Régió Bajnoka! A legszebb az egészben, hogy teljesítménykényszer nélkül! Egyre több ilyen klubot kívánok országunknak, ahol nem a számszerű eredményt kérik számon a szakembertől. Élmény nyomás nélkül, a tanítványokra koncentrálva nevelni, fejleszteni és mosolygós arcokat varázsolni! Köszönöm ezt a különleges évet a Klubnak, Kollégáknak, Szülőknek, Gyerekeknek egyaránt!” – Robert Simon, U12 fiú vezetőedző

Közzétette: Budaörs Handball – 2017. június 16.

MEGOSZTÁS