A hatodik helyen zártunk a Cell-Cupon

Az U12-es korosztály 16 indulója között az előkelő hatodik helyen zárt Szamoránsky Anikó budaörsi lánycsapata a 2017-es Cell-Cupon. A későbbi tornagyőztes Szeged, a Dunaszerdahely „B” és a tajvani Cheng Zhou E.S elleni találkozók után veretlenül csoportmásodikként jutottunk a legjobb nyolc közé. A szerda délutáni negyeddöntőben a Dunaszerdahely „A” jobban bírta erővel, így az 5-8. helyért folytathattuk a küzdelmeket csütörtökön. A helyosztókon a Békéscsabát kiélezett hetes párbajban még legyőztük, ám a pénteki zárónapon a Siófok bizonyult jobbnak. A Budaörs Handball korosztályos alakulata volt az egyetlen, amely pontot tudott rabolni a későbbi aranyérmestől.

„Büszke vagyok a lányokra! Helyezéstől függetlenül elégedett vagyok a teljesítményünkkel, elsődleges célunk a tapasztalatszerzés és a gyakorlás volt. Nem szabad elfelejteni, hogy korábban még soha nem voltak ilyen sorozatterhelésnek kitéve a lányok, természetes dolog, hogy elfáradtak a végére. Minden nap erős csapatokkal szemben, kiélezett meccseket játszottunk, ráadásul a hőséggel is rendszeresen meg kellet küzdenünk. Sokat tanultunk, értékes tapasztalatokat szereztünk és a csapatépítést tekintve is nagyot léptünk előre. A felkészülés szempontjából fontos, hogy a meccseken kívül is rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Gratulálok mindenkinek!”Szamoránsky Anikó, Budaörs Handball U12 lány vezetőedző

 

EREDMÉNYEK – Cell-Cup U12 lány

Csoportmérkőzések:
Kézilabda Szeged SE – Budaörs Handball 11-11 (6-6)
Budaörs Handball – Dunaszerdahely „B” 23-7 (9-2)
Cheng Zhou E.S. – Budaörs Handball 13-16 (7-9)

Negyeddöntő:
Dunaszerdahely „A” – Budaörs Handball 18-8 (9-8)

5-8. helyért:
Budaörs Handball U12 lány – Békéscsabai ENKSE 14-13 (7-11) – hetesekkel

5-6. helyért
Siófok KTC – Budaörs Handball U12 lány 12-10 (6-4)