Utánpótlás körkép

Az elmúlt héten hét utánpótlás alakulatunk összesen tizenkét korosztályos bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A számszerű eredményektől függetlenül ismét rengeteg hasznos tapasztalatot szereztek a mieink. Szokásainkhoz híven edzőink számoltak be a legfrissebbekről. 

 

Budaörs Handball női ifjúsági

Budapest női felnőtt I. osztály
KRSE – Budaörs Handball női ifjúsági 21-35 (5-18)

Edzői értékelés hamarosan!

 

Budaörs Handball serdülő fiú

Serdülő fiú I. osztály
Budaörs Handball serdülő fiú – Grundfos Tatabánya KC 27-31 (15-18)

„Gratulálok a tatabányai csapatnak a győzelemhez, sajnos védekezésben nem tudtuk felvenni velük a versenyt! Sok gólt lőttünk, de egyből kaptuk rá a választ. Végig küzdöttünk, a második félidő elején fel is zárkoztunk, de nem tudtuk tartani a lépést ellenfelünkkel. A mai teljesítményükért külön kiemelem a Katus, Dóczi, Rozgonyi triót!”Fülöp Péter, Budaörs Handball serdülő fiú vezetőedző

Férfi ifjúsági II. osztály
Budai Farkasok/Budaörs Handball – Nyíregyházi SN KFT 26-34 (13-21)

„Tanulságos mérkőzést játszottunk a nagyon jól felkészített nyíregyházi csapat ellen. Hamar kiütközött a fizikális előny, ráadásul sok hibával játszottunk védekezésben és támadásban egyaránt. Ezen az összecsapáson is voltak szép akcióink, de gyengébben játszottunk valós tudásunknál. Gratulálok a megérdemelt győzelemhez az ellenfelünknek!” – Fülöp Péter, Budaörs Handball serdülő fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U14 fiú

Serdülő fiú III. osztály
Budaörs Handball U14 fiú – Körte HVSE 23-9 (7-3)

„Rendkívül sok hibával, pontatlanul kézilabdáztunk. Az első félidőben sokáig még szoros volt az eredmény, pedig több góllal kellett volna már akkor is vezetnünk. A második játékrészre folyamatosan nőtt a két csapat között a különbség, de ennek ellenére azt kell mondanom, korántsem úgy játszottunk mint ahogyan az elvárható lenne, és mint ahogyan valójában tudunk.“Csik Ákos, Budaörs Handball U14 fiú vezetőedző

U14 fiú I. osztály
CYEB Budakalász – Budaörs Handball U14 fiú  11-24 (7-11)
Budaörs Handball U14 fiú – Bp. Elektromos SE  28-24 (17-12)

„Sajnos vasárnap pontosan ott folytattuk, ahol pénteken abbahagytuk. Mindkét mérkőzésünket megnyertük ugyan, de a mutatott játék nemigen adhat okot a bizakodásra a jövőre nézve. Indiszponáltan, lassan,  kényelmesen játszottunk. Sok olyan pozitív tulajdonság hiányzott, ami eddig jellemzett minket. Egyénileg, görcsösen próbáltunk mindent megoldani, csapatként nem volt összhang sem támadásban, sem védekezésben. Remélem időben jöttek ezek a figyelmeztető jelzések. Sürgősen vissza kell térnünk a saját stílusunkhoz, mert ebben a felfogásban sok sikerélményben nem lesz részünk.“Csik Ákos, Budaörs Handball U14 fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány

U13 lány I. osztály
Budaörs Handball U13 lány – FTC KN KFT I. 21-32 (5-19)
ÉRD – Budaörs Handball U13 lány 14-23 (8-11)

„A Ferencváros ellen kicsit görcsösen kezdtünk, de amint rájöttek a lányok, hogy nincs mitől tartaniuk, elkezdték felszabadultan a saját játékunkat játszani. A fordulást követően már mi voltunk a harcosabbak és az eredményesebbek. Az érdiek ellen mi domináltunk, voltak hibáink, de azokat védekezésben rendre kijavítottuk. Mindenki elszántan játszott és ennek eredménye a 9 gólos győzelem.“Nagy Zsuzsánna, Budaörs Handball U13 lány vezetőedző

Budaörs Handball U12 fiú

U14 fiú II. osztály
Budakalászi SC – Budaörs Handball U12 fiú 19-24 (hivatalosan: 10-0)
Budaörs Handball U12 fiú – Budai Farkasok NKFT 11-27 (6-14)

„Sajnos ezen a hétvégén is több hiányzója volt a csapatnak, tízen játszották végig a két mérkőzést. A második találkozóra fizikálisan teljesen elfáradtunk. A hozzáállással és a küzdéssel elégedett lehetek, de hétről hétre azért kell dolgoznunk, hogy a visszatérő hibákat minimalizáljuk és tudatosabb játékot produkáljunk. Sok munka vár még ránk.”Földes Viktória, Budaörs Handball U12 fiú vezetőedző

„Az elmúlt két hét folyamán rengeteget fejlődtek, óriásit léptek előre a gyerekek. Mind fizikailag, mind technikailag és taktikailag is közelebb kerültek és ezáltal nagyszerűen helyt álltak a náluk idősebbekkel szemben. Sajnos többen elutaztak és sérültek voltak, de az ittlévők őket is helyettesítve nagyszerűen küzdöttek és kivétel nélkül mindenki dicséretet érdemel.”Neukum Tamás, szakmai igazgató

 

Budaörs Handball U12-U11 lány

U13 lány II. osztály
Budaörs Handball U12-U11 lány – Vecsési SE 24-18 (12-6)
Szigetszentmiklósi NKSE – Budaörs Handball U12-U11 lány 17-26 (6-11)

„A lányokon jól látszódott, mennyire koncentrálnak, mindkét mérkőzést elejétől kezdve mi irányítottuk. A mai győzelmeinket elsősorban a határozott és egységes védekezésünknek köszönhetjük. Igazából kimagasló egyéni teljesítmény nélkül sikerült magabiztosan nyernünk.  Úgy érzem, minden egyes játékosom felvállalta a felelősséget és nagybetűs CSAPATKÉNT játszottunk.  Büszke vagyok a lányokra és gratulálok nekik!”Szamoránsky Anikó, Budaörs Handball U12-U11 lány vezetőedző