Utánpótlás körkép

Öt korosztályos alakulatunk összesen tizenegy meccset játszott az elmúlt héten. Szokásainkhoz híven edzőink számoltak be a legfrissebbekről.

 

Budaörs Handball női ifjúsági

Női ifjúsági I. osztály
Budaörs Handball női ifjúsági – Vasas SC 18-34 (11-16)

„A találkozó első periódusában szorosan voltunk, rendben volt a védekezésünk, hatékonyan tudtuk semlegesíteni az ellenfél nagy lövőit. Sajnos utána sok egyéni hiba hátráltatott bennünket, a Vasas pedig ötgólos előnyt dolgozott ki a szünetig. A fordulást követően nem sikerült csökkentenünk a hátrányt, a vendégek akarata érvényesült, így megérdemelten gyűjtötték be a két pontot. Tanulunk belőle, nagy hátrányban sem szabad összeroppanni!”Farkas Zsolt, női ifjúsági vezetőedző

Budapest felnőtt I. osztály
Budaörs Handball női ifjúsági – Kőbánya SC 30-23 (14-16)

„Húsz percig mi vezettünk, de a Kőbánya az első játékrész utolsó harmadában megfordította a meccset. Az első félidőben a védekezésünk akadozott, amit az eredmény, a 16 kapott gól is mutat. A szünetben sikerült rendet raknunk a fejekben. Meghozta az eredményt, hogy átálltunk két beállós játékra és két zavaróval védekeztünk. A második harminc percben már csak 9 gólt kaptunk, a hatékony védekezéssel pedig felőröltük az ellenfelet, így magabiztos győzelem lett a vége.”Farkas Zsolt, női ifjúsági vezetőedző

 

Budaörs Handball serdülő lány

Leány Serdülő I. osztály Kelet
Budaörs Handball serdülő lány – ASI-Vasas 19-21 (7-9)

„Az MTK-hoz hasonló erőt képviselő, jól felkészített ellenfelet fogadtunk hazai pályán. A mérkőzés egészében a védekezés dominált mindkét oldalon, a kevés kialakított helyzetet minimális különbséggel a Vasas használta ki jobban. Csalódott vagyok, mert legalább egy pontot megérdemeltünk volna, azonban örülök is, mert négy nap alatt a játék több elemében is sikerült átlépni a saját árnyékunkon. Dicséretes volt a csapat küzdőszelleme és akaratereje. Fontosak az ehhez hasonló kiélezett meccsek, mert ezekből tanulhatunk a legtöbbet, még akkor is, ha nem mindig mi jövünk ki nyertesen a párharcokból.“Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző

Női ifjúsági III. osztály
Budaörs Handball serdülő lány – Gézengúz UKC 42-21 (20-10)

„Nagy kedvvel és lendületes játékkal győztük le a Kalocsa csapatát. Nagy örömömre sok olyan helyzetet tudtunk kialakítani, melyekből minden mezőnyjátékosomnak sikerült betalálni az ellenfél kapujába. A ziccerek értékesítésében azonban mindenképpen javítanunk kell, elsősorban koncentrációnkon, mert a sok gól ellenére jócskán akadt kihagyott helyzet is. Végig uraltuk a mérkőzést, a mi akaratunk érvényesült a pályán, tudtuk játszani a saját gyors játékunkat, mely a kemény védekezésből kialakított lerohanásokra épül. Gratulálok a CSAPATNAK!”Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző

Budaörs Handball U14 fiú

U14 I. osztály
FTC KN KFT I. – Budaörs Handball U14 fiú 22-19 (11-7)

„Végre a mérkőzés nagy részében azt a csapatot láttam a pályán, amelyiket régóta szerettem volna. Igaz az első és a második félidőben is volt már kissé tetemesebb a hátrányunk, de a fiúk az utolsó pillanatig küzdöttek, nem adták fel, és próbáltak tapadni az ellenfelünkre. Külön kiemelném a gyerekek példaértékű hozzáállását a rendkívül sportszerűtlen, sőt ellenséges hazai “szurkolók” teremtette légkörben!”Csik Ákos, U14 fiú vezetőedző

U14 I. osztály
Budaörs Handball U14 fiú – CYEB Budakalász 29-14 (11-5)

„Az előző mérkőzés szerencsére nem szegte a fiúk kedvét. Nagy elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, így a teljesítmény mellé nagy örömünkre győzelem is párosult, amiből mindenki kivette a részét. Remélem, ebben a felfogásban játszunk tovább, és akkor az eredményektől függetlenül elmondhatjuk, hogy jó úton járunk.”Csik Ákos, U14 fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány

Leány Serdülő III. osztály
Vecsés SE – Budaörs Handball U13 lány 34-12 (18-6)

„A korosztályt tekintve komoly játékerőt képviselő csapathoz látogattunk a héten. Már az első félidőben eldőlt a meccs végkimenetele, sajnos nem a mi javunkra. Pár sikertelen támadás után már nem ugyanazzal a lendülettel és önbizalommal játszottunk. Nem szabad elkeseredni és elégedetlennek lenni, ebből a meccsből is nagyon sokat tanulhatunk.“ Nagy Zsuzsánna, U13 lány vezetőedző

U13 I. osztály
FTC KN KFT I. – Budaörs Handball U13 lány 28-11 (15-3)
Budaörs Handball U13 lány – Szigetszentmiklós NKSE 14-17 (8-10)

„A fővárosi zöld-fehérek ellen szépen kialakítottuk a helyzeteinket, éppenséggel csak eredményesen befejezni nem tudtuk őket. A védekezésünk sem állt össze úgy, ahogy elterveztük, átrohant rajtunk az ellenfél, megérdemelten nyert a Fradi. A Szigetszentmiklós ellen nagyot küzdöttek a lányok, az utolsó percekig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A végjátékban ellenfelünknek jött ki jobban a lépés.“ – Nagy Zsuzsánna, U13 lány vezetőedző

 

Budaörs Handball U12 lány

U13 lány II. osztály
Budai Farkasok NKFT – Budaörs Handball U12 lány 16-23 (5-12)
SZHB. VUK SE – Budaörs Handball U12 lány 20-26 (10-14)

„Hazai pályán volt lehetőségünk visszavágni a Budai Farkasok csapatának a korábban elszenvedett vereségünkért. Büszke vagyok a lányaimra, mert nagy elszántsággal, maximális koncentráció mellett játszották le szinte az egész mérkőzést, és végig irányítva a játékot, magabiztos sikert arattak. A Százhalombatta elleni mérkőzés picit döcögősebbre sikeredett. A mérkőzés elején több hiba csúszott be, de küzdeni tudásból és akarásból egytől egyig jelesre vizsgáztak. A két győzelmünket sajnos beárnyékolta Hunyadvári Laura súlyosnak tűnő sérülése. Utóbbi győzelmünket a mielőbbi gyógyulására ajánljuk!“Szamoránsky Anikó, U12 lány vezetőedző