Élményekben gazdag héttel zártuk az utánpótlás őszt

A korosztályos bajnoki meccsek mellett a dorogi 24 órás Kézilabda Maratonon és a nemzetközi Ferenczy Kupán is ott voltunk az elmúlt héten. Az U10-es lányok a hasznos tapasztalat és a gyakorlás lehetősége mellett aranyéremmel is gazdagodtak. Az edzések folytatódnak, viszont az utánpótlás meccsek most egy rövid ideig szünetelnek majd. Szokásunkhoz híven edzőink számoltak be a legfrissebbekről.

 

Budaörs Handball serdülő lány
24 órás Kézilabda Maraton Dorog 2017
Dorog serdülő lány – Budaörs Handball serdülő lány 27-19 (13-9)

„Szombaton a kiemelt serdülő bajnokság nyugati csoportjában szerepelő dorogiak láttak minket vendégül. Sajnos betegségek és iskolai elfoglaltságok miatt nem a teljes csapattal tudtunk eleget tenni a megtisztelő meghívásnak. Ellenfelünk kihasználva rövid kispadunkat, mindkét félidőben fölénk tudott kerekedni. A vereség ellenére sok jó egyéni teljesítményt láttam, ami biztató a a januári rajt előtt. Köszönjük a csapatunkat egész évben fáradhatatlanul kísérő, lelkesítő szülők biztatását!” – Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző

 

Budaörs Handball serdülő fiú
Fiú Serdülő I. osztály Nyugat
Balatonfüredi KSE – Budaörs Handball serdülő fiú 22-10 (11-3)

„Nagyot küzdöttünk a nálunk jóval erősebb, magasabb játékosokból álló füredi csapat ellen. Az első harminc percben visszafogott volt a támadó játékunk, többen is a szokásostól eltérő poszton szerepeltek, és nem mertünk vállalkozni. A védekezésben mindent beleadtunk, Torma Bálint a kapuban jól védett. A folytatásban tudtunk átlövésből gólokat szerezni, labdát csentünk az ellenféltől, többször értékesítettük a helyzeteinket. Ismét tanulságos meccsen vagyunk túl, meg kell tanulni a tudásunkat “levinni “ a pályára. A fegyelmezett játék vezet a sikerhez! Kiemelem még egyszer, hogy nagyot küzdöttek játékosaim, építkezünk tovább! Gratulálok a vendéglátóknak a győzelemhez!”Fülöp Péter, serdülő fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U14 fiú
Fiú Serdülő III. osztály Dél
Budaörs Handball U14 fiú – Pénzügyőr SE-Budafok 30-19 (12-10)

„Az év utolsó mérkőzését játszottuk a múlt héten. A védekezésünk sajnos újra hagyott kívánnivalót maga után, se agresszivitásban, se védő lábmunkában, se koncentrációban nem ütöttük meg az elvárható szintet. Támadásban kapkodtunk és megint temérdek helyzetet szórakoztunk el. A serdülő mérkőzéseink azt a célt szolgálnák, hogy fejlődjünk, gyakoroljunk, tét nélkül, felszabadultan játsszunk. Sajnos nem mindig érzem úgy, hogy ezt a játékosaim is így gondolják.”Csik Ákos, U14 fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U13 lány
XXIII. Ferenczy Budapest Kupa 2017.:
Budaörs Handball U13 lány A – Érd 17-20
Farkasvár DSE – Budaörs Handball U13 lány A 14-14
Budaörs Handball U13 lány A – Gézengúz UKC 23-8
Budaörs Handball U13 lány A – Debreceni SC I. 9-26
Budaörs Handball U13 lány A – PSN Handball 17-19
Budaörs Handball U13 lány A – Mohácsi TE 18-21 (XI. helyért)

„Nagyon hasznos tornán vagyunk túl, rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk. Több olyan ellenféllel találkoztunk, akikkel a régióbajnokságban nincs lehetőségünk. A debreceni csapaton kívül szinte mindenkivel pariban voltunk és szoros, kiélezett meccseket játszottunk az idősebb ellenfelekkel is. Több felállásban tudtunk gyakorolni, védekezésben és támadásban is több variációt alkalmaztunk. A sorozatterheléshez még nem vagyunk hozzászokva, a fáradtság a harmadik napon már látszódott a lányokon. Tanulunk a hibáinkból és építkezünk tovább. Gratulálok a csapatnak az eredménytől függetlenül!”Szamoránsky Anikó, U12 lány vezetőedző

XVI. KMSE – Budaörs Handball U13 lány B 20-4
Budaörs Handball U13 lány B – PSN Handball 6-32
Budaörs Handball U13 lány B – Gyömrő VSK 23-8
Pénzügyőr SE – Budaörs Handball U13 lány B 17-3
Gézengúz UKC – Budaörs Handball U13 lány B 10-11
Budaörs Handball U13 lány B – Pilisvörösvári TKSK 6-13 (XVII. helyért)

Budaörs Handball U13 lány D – Csepel DSE 13-15
Budaörs Handball U13 lány D – Mohácsi TE 20-12
Pilisvörösvári TKSK – Budaörs Handball U13 lány D 10-16
Budaörs Handball U13 lány D – Sturovo (SL) 20-10
ASI DSE I – Budaörs Handball U13 lány D 15-16
Érd – Budaörs Handball U13 lány D 18-12 (V. helyért)

„Bár voltak hiányzóink, így is két teljes csapatot tudtunk kiállítani az U13-as korosztályból. Egy csapatba neveztük azokat, akik régebb óta együtt játszanak, a másikba pedig azok jutottak szóhoz, akik később csatlakoztak hozzánk és kevesebb lehetőséget kaptak eddig. Olyanok is pályára léphettek, akik eddig még nem játszottak egyáltalán bajnokit. Nagyon meg vagyok elégedve a lányokkal, sokat tanultunk a háromnapos viadalon. Az első két nap nagyon jól alakult, a zárónapon már többen hiányoztak és érződött a fáradtság is a lányokon. Végre láttam, hogy mennyire tudnak küzdeni a fiatalok, nagyon szép lerohanásokat, felépített, tudatos támadásokat vezetgettek. Sokáig nem fogjuk elfelejteni azt az őszinte, kitörő örömöt, ami a Gézengúz UKC legyőzését követte. Bontogatják a gyerekek a szárnyaikat és sikerélményük is van. Ez a lényeg, hogy szeressék a gyerekek a kézilabdát és örömmel játszanak!” – Nagy Zsuzsánna, U13 lány vezetőedző

 

Budaörs Handball U12 fiú

U12 Kovács László Régió A-csoport
Budaörs Handball U12 fiú – Diósdi DSE 14-20 (7-6)
Budaörs Handball U12 fiú – Treff 07 SE 23-12 (13-7)

U12 Kovács László Régió B-csoport
SZHB. VUK SE `B` – Budaörs Handball U12 fiú 0-34 (0-19)
GYÖMRŐI KA – Budaörs Handball U12 fiú 17-22 (7-13)

Edzői értékelés hamarosan!

 

Budaörs Handball U11 lány
ÉRD – Budaörs Handball U11 lány 22-15 (9-6)
Szigetszentmiklós NKSE – Budaörs Handball U11 lány 19-11 (8-4)

„Két erős csapattal mérhettük össze vasárnap a tudásunkat. Nagyon szépen helytálltak a gyerekek! Az érdiek ellen még kicsit megilletődött volt a társaság, de a második összecsapáson ennek már nyoma sem volt, amíg bírtuk erővel, meccsben voltunk. Jó volt látni, hogy a lányok küzdöttek és megfogadták amit kértem tőlük. Mindent beleadtak a pályán!” – Zsigmond Vivien, U11 lány edző

 

Budaörs Handball U10 lány
XXIII. Ferenczy Budapest Kupa 2017.:
Budaörs Handball U10 lány – Éles Kézisuli SE 17-13
Budaörs Handball U10 lány – BVSC Zugló 24-9
Budaörs Handball U10 lány – ASI DSE 16-6
Mohácsi TE – Budaörs Handball U10 lány 11-11
XVI. KMSE – Budaörs Handball U10 lány 11-12 (I. helyért)

„Rengeteg élménnyel gazdagodott az U10 lány csapat a Ferenczy Kupán. Elsősorban azért indultunk el, hogy tanuljunk a mérkőzésekből és rutint szerezzünk. Már a csoportkörben nagyon jó ellenfelekkel találkoztunk, és harcos, küzdős mérkőzésekkel sikerült döntőbe jutnunk. A fináléban a XVI.kerületi csapattal játszottunk, védekezésünk egységes és kellően agresszív volt, ami mellé remek kapusteljesítmény párosult. Elöl remek döntéseket hoztunk és sorra góllal fejeztük be támadásainkat. A második félidőre már elfáradtunk, de nagyot küzdöttek a lányok és sikerült megtartani az előnyünket. Egytől egyig mindenki hozzátett a tornagyőzelemhez! Nagyon büszke vagyok a lányokra! Gratulálok!”Szamoránsky Anikó, U10 lány vezetőedző