UP: Hasznos főpróbák a bajnoki folytatás előtt 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, négy fiú csapatunk Szlovákiában a Zorno Cup 2018-on, három budaörsi lány alakulatunk pedig a debreceni Főnix Kupán folytatta a felkészülést a tavaszi fordulókra. Sok hasznos tapasztalattal szolgáló nagy csatát vívtunk kemény ellenfelekkel szemben, ráadásul a gyerekek legnagyobb része idősebbek között gyakorolhatott. A női ifisek és a serdülő lányok a Debrecent fogadták hazai pályán. Utánpótlás körkép, szokásainkhoz híven edzőink számoltak be a legfrissebbekről.

 

Budaörs Handball női ifjúsági

Női ifjúsági I. osztály Kelet
Budaörs Handball női ifjúsági – DVSC-TVP 28-40 (11-24)

„Az erős, jól képzett játékosokból álló Debrecen a mérkőzés elején biztonságos előnyt épített ki magának. Elöl sajnos nem tudtuk se áttörni, se átlőni a magas védőfalat, a vendégek viszont gyors lefordulásokból tovább növelték az előnyt. A pihenő jót tett a csapatunknak, a szünetben sikerült kicsit felrázni a társaságot. Igaz, nem a legerősebb DVSC sorral szemben, de egy góllal megnyertük a második félidőt. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy megkérdőjelezhető lenne a megérdemelt Loki siker.”Farkas Zsolt, női ifjúsági vezetőedző

Budaörs Handball serdülő fiú

Zorno Cup 2018 (U19: 5. hely)
Sokol Úvaly (CZ) – Budaörs Handball serdülő fiú 18-23
Malacky – Stupava (SK) – Budaörs Handball serdülő fiú 19-14
SKP Frýdek Místek (CZ) – Budaörs Handball serdülő fiú 11-11
Budaörs Handball serdülő fiú – Veszprém 11-21
Dukla Praha (CZ) – Budaörs Handball serdülő fiú 20-16
Tatran Litovel (CZ) – Budaörs Handball serdülő fiú 15-17

„A Zorno Cup három napja rengeteg tapasztalattal tette gazdagabbá csapatunkat. A tervezettek szerint mindenki meg tudta mutatni, mire képes idősebb, erősebb, tapasztaltabb játékosok ellen. A szombati napunk a maga négy mérkőzésével volt a legnehezebb és itt láttam a legjobb teljesítményeket is. Jó úton járunk és megerősítést nyert, hogy miben kell tovább fejlődnünk, hogy jövőre visszatérve a tornára, tovább tudjuk erősíteni a Budaörs Handball hírnevét a férfi szakágban is.”Fülöp Péter, serdülő fiú vezetőedző

Budaörs Handball serdülő lány

Leány Serdülő I. osztály Kelet
Budaörs Handball serdülő lány – DVSC-TVP 21-27 (10-15)

„A csoport egyik legjobb ellenfelével találkoztunk szombaton. Egész héten arra készültünk, hogy a Debrecen sajátos támadási formájára megfelelő hatékonysággal válaszoljunk. A kapott gólok dacára kiváló kapus teljesítmény és jó védekezés jellemezte a találkozót, aminek végkimenetelét gyengébb és bátortalan támadójáték és határozatlan támadásbefejezés jellemzett. Mégis örülök a látottaknak, mert nagyon küzdött a csapatom és végig meccsben tudtunk maradni. Folytatva a kemény munkát, újabb megmérettetés vár ránk csütörtökön Szegeden.”Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző

 

Budaörs Handball U14 fiú

Zorno Cup 2018 (U17: 10. hely)
Fivers Wien (AUT) – Budaörs Handball (2003) 15-9
HBC Continental Jičín (CZ) – Budaörs Handball (2003) 23-17
Dukla Praha A (CZ) – Budaörs Handball (2003) 22-16
Budaörs Handball (2003) – Slovan Modra (SK) 15-17
Budaörs Handball (2003) – Dukla Praha B (CZ) 15-18
Budaörs Handball (2003) – VSD Dunakeszi Handball (HU) 25-20

Zorno Cup 2018 (U15: 11. hely)
Fivers Wien (AUT) – Budaörs Handball (2004) 16-9
Budaörs Handball (2004) – Sokol Úvaly (CZ) 10-17
Budaörs Handball (2004) – RHC Karviná (CZ) 5-22
Centrum Haná (CZ) – Budaörs Handball (2004) 11-23
Slovan Modra (SK) – Budaörs Handball (2004) 14-12
Budaörs Handball (2004) – Dukla Praha A (CZ) 12-18
Budaörs Handball (2004) – SK Kuřim (CZ) 19-10

„Mint ahogyan azt már előzetesen is említettem, nem az eredmény hajszolását, hanem a csapatok és játékosok fejlődését tűztük ki elsődleges célul. Ennek tükrében csak dicsérettel szólhatok a kupán induló mindkét csapatom minden játékosáról. A nagyon fárasztó program ellenére kitettek magukért. Hozzáállásuk, küzdőszellemük, mentalitásuk mindvégig nagyon tetszett. Tudtuk, hogy mérkőzéseink esélyesei nem mi vagyunk, ennek ellenére sorra nehezítettük meg nívós ellenfeleink idősebb játékosainak a dolgát. Jó úton haladunk, de nem térhetünk le róla, sok munka vár még ránk.” – Csik Ákos, U14 fiú vezetőedző

 

Budaörs Handball U12 fiú

Zorno Cup 2018 (U13: 11. hely)
Handball club Kolín (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 2-18
Budaörs Handball U12 fiú – Fivers Wien (AT) 5-21
HBC Continental Jičín (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 16-10
Sokol Úvaly (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 13-9
HC Tatran Stupava A (SK) – Budaörs Handball U12 fiú 13-7
Házená Havličkův Brod (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 18-13
Centrum Haná B (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 6-24
Centrum Haná A (CZ) – Budaörs Handball U12 fiú 5-10

Edzői értékelés hamarosan!

Budaörs Handball U13 lány

Főnix Kupa (U13: 9. hely)
Budaörs Handball U13 lány – Debreceni SC-SI 12-32
Pénzügyőr SE – Budaörs Handball U13 lány 10-20
Budaörs Handball U13 lány – Gyöngyösi KK 21-21
Budaörs Handball U13 lány – MTK-GSE 23-17
Budaörs Handball U13 lány – Szeghalmi NKC 19-17

„Bár nem az eredményesség volt az elsődleges célunk, úgy gondolom, ebből a szempontból is sikeres hétvégét zártunk, mindössze egy meccset veszítettünk el a három nap alatt. Remekül bírták a sorozatterhelést a lányok, az utolsó három találkozón nyújtották a legjobb teljesítményt, ezekből az összecsapásokból tanulhattunk a legtöbbet. Ha lett volna rá lehetőségünk, még több meccset játszottunk volna. A védekezés minőségében látom a legnagyobb előrelépést, de a labdafelhozatalaink is egyre jobbak. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, kivétel nélkül minden mérkőzésen voltak kiemelkedő teljesítmények. Mindenképpen említést érdemel Bőle Maja, aki társai betegsége miatt kénytelen volt az összes meccset végigjátszani a kapuban. Kifejezetten jól védett és még gólt is szerzett.” – Nagy Zsuzsánna, U13 lány vezetőedző

Budaörs Handball U12-U11 lány

Főnix Kupa (U12: 7. hely)
Kisvárdai KC SE – Budaörs Handball U12 lány 15-25
Győri ETO KC – Budaörs Handball U12 lány 22-8
Budaörs Handball U12 lány – Hódmezővásárhelyi LKC 8-12
Köfém SC – Budaörs Handball U12 lány 12-14
Miskolci VSC – Budaörs Handball U12 lány 9-15

Főnix Kupa (U11: 14. hely)
Budaörs Handball U11 lány – Debreceni SC-SI “1” 9-20
Budaörs Handball U11 lány – Kecskeméti SI 8-14
PC-Trade Szeged KKSE 2 – Budaörs Handball U11 lány 14-16
Budaörs Handball U11 lány – Alba Fehérvár KC 18-17
Budaörs Handball U11 lány – XVI. Ker. KMSE 12-15

„Úgy gondolom, mind az U11, mind az U12 csapat számára nagyon hasznos felkészülési tornán vagyunk túl. Minden jól sikerült, remek csapatokkal találkoztunk, sok hasznos tapasztalattal és pozitív élménnyel gazdagodtunk. Nem egy küzdős, harcos mérkőzést játszottunk, a három nap alatt több mindent tudtunk gyakorolni. Leginkább a nyitott védekezésünket emelném ki, amivel több mérkőzést is hátrányból megfordítottunk, labdaszerzéseink által a lerohanásaink és a gyors indításaink is dicséretet érdemelnek. A sorozatterhelést még mindenképp szoknunk kell, a fáradtság vasárnap már látszódott a lányokon, de a végsőkig mentek előre és mindent beleadtak. Remek volt a hangulat a lányok között, élvezték az együttlétet. Eredménytől függetlenül büszke vagyok a lányokra és gratulálok nekik!” – Szamoránsky Anikó, U12-U11 lány vezetőedző

(Fotók: Zorno Cup facebook & budaorshandball.hu)