Hatalmasat csatáztak itthon a serdülő fiúk

Húsvét hetében értelemszerűen kevesebb találkozót rendeztek az utánpótlás bajnokságokban, de így sem maradtunk meccs nélkül. A budaörsi serdülő fiúk szerdán egy korábbról elhalasztott bajnoki keretében hazai pályán fogadták a váci fiatalokat, míg az U8-as gyerekek Érden ügyeskedtek. Utánpótlás körkép!

Fiú Serdülő I. osztály Nyugat
Budaörs Handball serdülő fiú – Váci KSE-Főnix 26-27 (13-13)

„Nem sikerült szerda délután itthon tartanunk a két pontot a Vác kérésére korábbról elhalasztott serdülő mérkőzésen. A kezdés után a kidolgozott helyzetekben pontatlanul lőttünk és védekezésben sem égtünk igazán a megfelelő hőfokon. Idővel sikerült ezen változtatnunk, átvettük a vezetést, de nem tudtuk megtartani az előnyt, hibáinkat rendre gólra váltotta ellenfelünk. A második félidőben nagyot küzdöttünk, de a védekezésünk, a kapusteljesítmény nem volt megfelelő és a döntő szituációkban támadásban is leblokkoltunk. Ma Balla Bene eredményes támadójátékát emelem ki, rajta nem múlott a győzelem! Gratulálok az ellenfelünknek a győzelem megszerzéséhez!”Fülöp Péter, serdülő fiú vezetőedző

 

U8-as csapataink csütörtökön az érdi Kisoroszlán Kupán vitézkedtek: