Felvettük a versenyt az ország legpatinásabb klubjaival – UP szezonértékelő 8.

Idén is utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk az évet. Az előkészítő csoporttól egészen a ifjúsági csapatokig haladva egy-egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2017/2018-as szezon legjelentősebb történéseit. Az U14-es fiúk idei teljesítménye is büszkeségre ad okot, Csik Ákos legénysége ismét bizonyította, hogy a Budaörs Handballnak helye van a korosztály legjobbjai között. Csupán egy hajszálon múlt, hogy lemaradtak végül a srácok a nagydöntőről, ám az országos 7. hely 100%-os rájátszásbeli teljesítménnyel így is meglett. A fiú serdülő III. osztály pedig kitűnő terepet kínált a gyakorlásra és a tapasztalatszerzésre.

„Kíváncsian vártam, hogy meg tudjuk-e közelíteni a tavalyi év szép eredményeit újjáalakuló csapatommal. Már a nyári alapozáskor láthattuk, nem lesz könnyű dolgunk. A fiúk nagy elánnal vetették ugyan bele magukat az edzésekbe, de mind technikailag, mind taktikailag komoly deficitünk volt. Hónapok hosszú, kemény, alázatos munkája szerencsére meghozta az eredményét.

A serdülők között főleg azok a játékosok kaptak sok bizonyítási lehetőséget, akik az U14-ben egyáltalán nem, vagy csak kevesebb alkalommal jutottak szóhoz. Kezdetben voltak problémáink, rosszul sikerült mérkőzéseink, nagy gólarányú vereségeink, de a tavaszra nagyot léptünk előre. Csak dicsérni tudom a csapatomat. Sikerült megvernünk vagy megszorítanunk még a bajnokság legerősebb alakulatait is, legbüszkébb az ellenünk játszott mérkőzés előtt és után pontveszteség nélküli bajnok otthonában elért döntetlenünkre vagyok.

Az U14-es I. osztályban megálltuk a helyünket, ezt bátran kijelenthetem. Az ország legpatinásabb utánpótlás csapataival játszhattunk és mindegyikük ellen volt győzelemben, sikerélményben részünk. Mostanáig versenyben vagyunk, hogy megismételjük az elmúlt szezon helyezését. Egész éves teljesítményünkre holnap tehetjük fel a koronát.

Persze van, ami az eredményeknél is fontosabb, sokat fejlődtünk az idényben. Az országos bajnokságok mellett nemzetközi kupákon is gyarapítottuk tudásunkat. Ezeknek hála, egyre inkább látom csapataim játékában azokat a jegyeket, amiket szerettem volna, ha jellemzi őket. Örülök, hogy visszaköszönnek az edzésen gyakoroltak. Jó az irány, ezen kell tovább haladnunk.

Ezúton szeretném megköszönni csapatom nevében is az egész évi fáradhatatlan munkáját, segítségét kollégáimnak: Sirina Irinanak, Hornyák Áginak, Pálos-Bognár Barbarának, orvosi stábnak, valamint a klub technikai dolgozóinak és a szülőknek.”Csik Ákos, U14 fiú vezetőedző