Sok munka vár még ránk – UP szezonértékelő 9.

Idén is utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk az évet. Az előkészítő csoporttól egészen a ifjúsági csapatokig haladva egy-egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2017/2018-as szezon legjelentősebb történéseit. A serdülő lányok Rezsnyák Csaba irányításával párhuzamosan két bajnokságban szerepeltek.

„A korosztályuknak megfelelő serdülő I. osztályban a célkitűzésünk az volt, hogy mind fizikailag, mind technikailag felvegyük a versenyt a keleti csoport tagjaival és a tavalyi helyünkről előrébb lépjünk. Emellett szerencsét próbáltunk az idősebbek között az ifi III-ban, ahol a tapasztalatszerzés és a több játéklehetőség a fejlődésünket szolgálta. Mindkét bajnokságban úgy gondolom, elértük a kitűzött céljainkat, hiszen a lányok több fronton is sokat fejlődtek, a rengeteg munka, a sok edzés megtette hatását. Játékunk folyamatosan gyorsult és tisztult le, lényegesen kevesebb technikai hibával játszunk, mint az idény elején. A kialakított helyzetek száma a védekezésünk javulásával arányosan növekedett. A megkezdett utat kell tovább járnunk, ahol sok munka vár még ránk. Külön örülök, hogy az idény elején felkerülők felvették a ritmust és a csapat teljes értékű tagjaivá formálódtak. A serdülő korosztályból kiöregedő játékosaimnak sok sikert kívánok a következő nagy megmérettetésekhez az ifiben.” Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző