A felnőttek között és a válogatottakban bontogatják szárnyaikat – UP szezonértékelő 10.

Idén is utánpótlás szezonértékelő sorozattal zárjuk az évet. Az előkészítő csoporttól egészen a ifjúsági csapatokig haladva egy-egy cikkben vezetőedzőink foglalják össze a 2017/2018-as szezon legjelentősebb történéseit. Legidősebb fiaink Fülöp Péter vezetésével két komoly sorozatban: a serdülő I. osztályban és a Budai Farkasokkal közös csapatban pedig a férfi ifi II. osztályban mérettettek meg idén. A kemény munka jutalma ezúttal sem maradt el, a Férfi Ifjúsági II. osztály Keleti csoportjának dobogójára felfért a csapat.

„Nehéz szezont zártunk a fiú serdülő és ifjúsági bajnokságban szereplő csapatainkkal. A két korosztály együtt készült az edzéseken, az ifi csapat gerincét a fiatalabb játékosok adták. A serdülőkkel az első osztályban nagy múltú klubok utánpótlás csapatai ellen játszottunk a nyugati csoportban. Felemásan teljesítettünk, ritkán tudtunk teljes csapattal kiállni a mérkőzésekre, kisebb sérülések, betegségek, különböző elfoglaltságok okán. Azt gondolom, a napi kemény edzéseken elvégzett munka eredménye nem mindig volt látható éles helyzetben a meccseken. A sok pozitív pillanat viszont mutatja, jó úton járunk, majdnem mindenkin látszik a fejlődés. Örülünk és megtisztelő számunkra, hogy csapatunkból meghívást kapott a serdülő válogatottba Mészáros Vince. Az ifjúsági bajnokság másodosztályában, a keleti csoportban, a Budai Farkasokkal közös csapatban hétről-hétre szembesültünk, hogy mekkora különbségek vannak csapatok között ebben az osztályban. A top csapatok idősebb, tapasztaltabb játékosai ellen a tavaszi szezonban már nemcsak futásban, erőben, erőnlétben vettük fel a versenyt, hanem a játék több elemében is. Ezeken a meccseken sokszor láthattuk a fejlődést, ami az eredményességben is megmutatkozott. Külön öröm, hogy többen, köztük Matuszka Balázs, Szakács Bálint kiemelkedően, a felnőtt csapatban is megmutatták tudásukat. Büszkék vagyunk arra is, hogy strandkézilabdában a válogatott kerettel készülhet Matuszka Balázs és Neukum Csanád. Nagy köszönet a közös munkáért Sirina Irinanak, Pálos-Bognár Barbarának és Hornyák Áginak!”Fülöp Péter, serdülő fiú vezetőedző