„Nagy megtiszteltetés és kiváltság“

Manczal Dóra 2016 őszén igazolt a Fradiból Budaörsre, két éve szlovák korosztályos válogatott. 2018. augusztus 7-19. között a lengyelországi U18-as világbajnokságon képviseli hazáját. Elmondása szerint elsősorban élvezni szeretnék a játékot a vb-n, nincs rajtuk nyomás, de ha kihozzák magukból a maximumot, az akár egy-egy jó eredménnyel is párosulhat. Utánpótlás játékosunkkal két csoportmérkőzés után a torna harmadik napján beszélgettünk egy rövidet.

„Nagy megtiszteltetés és kiváltság itt lenni a világbajnokságon, teljes erőbedobással, kőkeményen készültünk erre a két hétre egész évben. Pár nap pihenőt leszámítva július eleje óta együtt dolgozunk. Remekül érzem magam, a felkészülés hajrájára nagyon jól összekovácsolódott a csapat. Igyekszem lehetőségeim szerint a legjobbat nyújtani a pályán. A legfőbb célunk – ahogy a torna szlogenje is mondja: élvezni a játékot. Nincs rajtunk nyomás, teher, hogy minden meccset meg kell nyernünk. Ki kell adnunk magunkból a maximumot, ami reményeink szerint majd hozza az eredményt is.”Manczal Dóra, Budaörs Handball

Mindeközben péntek délelőtt harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női ifi-válogatott a tornán.

(Fotó: facebook.com/Handball Poland 2018)

 

Női ifjúsági világbajnokság, 2018. augusztus 7-19., Lengyelország
Csoportbeosztás:
A-csoport: Németország, Románia, Lengyelország, Ausztria, Angola, Szlovákia
B-csoport: Magyarország, Dánia, Egyiptom, Svédország, Chile, Horvátország
C-csoport: Norvégia, Oroszország, Japán, Kína, Hollandia, Argentína
D-csoport: Dél-Korea, Franciaország, Spanyolország, Tunézia, Kazahsztán, Montenegró

A világbajnokság részletes programja.
A világbajnokság honlapja.