UP-körkép: legyőztük a Tatabányát és Veszprémet, a Győr még nagy falat

A serdülő fiúk magabiztos játékkal győzték le a Grundfos Tatabányát, míg az U15-ös legények a Várpalota és Telekom Veszprém elleni hazai sikerrel kezdték meg a korosztályos küzdelmeket. Győri ETO utánpótlás alakulatai nagy falatnak bizonyultak, de mind a két találkozóból sokat tanulhatnak a fiatalok. Utánpótlás körkép, szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

 

Női ifjúsági I. osztály nyugat
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Győri Audi ETO KC 24–52 (9–23)

„A bajnokságban második, egyben első hazai mérkőzésünkön a nyáron sikert sikerre halmozó utánpótlás válogatottakkal teletűzdelt Győr volt az ellenfelünk, akik ellen teljes kerettel vehettük fel a küzdelmet. Az öltözőben igyekeztem felpörgetni a lányokat, és olyan hangulatot teremteni, amely optimális lehet egy ilyen ellenféllel szembeni mérkőzésen. Nos, ez nem teljesen sikerült, köszönhetően annak, hogy ellenfelünk – szerencsére – komolyan vette a találkozót, és gyakorlatilag átrobogott rajtunk. Nem volt sok esélyünk szorosabb mérkőzést játszani, az időkérések során és a szünetben “mini célokat” tűztem ki a lányok elé. Ezeket részben tudták is teljesíteni. Az eredmény természetesen másodlagos, de a mutatott összképen javítanunk kell. A játékosaink hiányosságai világosan látszódnak, ezeket apránként, lépésről-lépésre fejlesztjük.”Pinizsi Zoltán, női ifjúsági vezetőedző

 

Serdülő lány I. osztály nyugat
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – Győri Audi ETO KC 16–42 (8–16)

„Egy félidőt bírtunk a listavezetővel szemben. Az első 20 percben sikerült meglepnünk ellenfelünket, nagy irammal és fegyelmezetten játszottunk, nem hagytuk, hogy a Győr ellépjen tőlünk. Az utolsó öt percben több pontatlanságot is elkövettünk, amik révén kialakult a félidei 8 gólos különbség. A második félidőben az ETO fokozta az iramot és könyörtelenül kihasználta minden hibánkat, elfáradtunk és elbizonytalanodtunk a végjátékra, ahol már szinte csak könnyű gólokat kaptunk. A nagyarányú vereség ellenére a mérkőzés első félidejének játéka mindenképpen örömteli, melyre tudunk építkezni, a második játékrész pedig megerősít minket, hogy mennyire sokat kell még edzenünk, hogy javítsunk állóképességünkön és technikai tudásunkon.”Rezsnyák Csaba, serdülő lány vezetőedző

 

Serdülő fiú I. osztály nyugat
Moyra-Budaörs Handball serdülő fiú – Grundfos Tatabánya KC 31–13 (18–5)

„Második bajnoki mérkőzésünkön a Tatabánya együttesét fogadtuk hazai pályán. A mérkőzés elejétől fogva végig mi domináltunk, a kemény és határozott védekezés mellé remek kapusteljesítmény párosult, így gyors lerohanások után megnyugtató előnnyel zártuk a félidőt. Az idősebb játékosok remek játékának hatására a fiatalabbak is sok játéklehetőséghez jutottak, amit sikerült szép egyéni teljesítményekkel megbecsülniük. A mérkőzés végére egy reális 31-13-as végeredmény született, ahol mindenki játéklehetőséget kapott. Köszönjük nézőinknek a remek szurkolást!”Tuba Kovács Ervin, serdülő fiú vezetőedző

 

U15 fiú I. osztály nyugat
Moyra-Budaörs Handball U15 fiú – Várpalotai BSK 21–16 (8–7)
Telekom Veszprém – Moyra-Budaörs Handball U15 fiú 18–24 (11–11)

„A hétvégén megkezdődtek az U15-ös fiú bajnokság küzdelmei. Az első mérkőzés sajnos nagyon idény elejire sikerült, rengeteg technikai hiba, kihagyott gólhelyzet, és védekezési hiányosság jellemezte a játékunkat. Csupán a végére vált megnyugtatóvá az előnyünk, de ennél sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesz szükségünk a folytatásban. A Telekom Veszprém elleni mérkőzésen már jobban tetszett a fiúk teljesítménye. Tipikus hibáinkból még mindig sok volt, de összességében összeszedettebb, koncentráltabb csapat benyomását keltettük.” Csik Ákos, U15 fiú vezetőedző