TAO: támogassa a budaörsi kézilabdás gyerekeket!

A szponzoráció mellett a látvány-csapatsportágak társasági adókedvezmény rendszere (TAO) a támogatásoknak egy olyan keretet ad, mely nemcsak a sportszervezeteknek, hanem a gazdasági társaságoknak is haszonnal jár. Társasági adóbevallása keretében 2018-ban is lehetősége van támogatni a budaörsi kézilabdát és ezen keresztül az utánpótlásban sportoló gyerekeket! 

Sportágunk és klubunk egyre nagyobb közösségteremtő erőt jelent szeretett városunk számára. A budaörsi sportélet zászlóshajóját képezi több száz fős utánpótlás bázisunk és negyedik éve az első osztályban vitézkedő felnőtt csapatunk. Klubunk a legmagasabb szinten megkerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát a honi kézilabdában, ma már rendszeresen számítanak a válogatottakban budaörsi felnőtt és utánpótlás játékosokra.

Mire fordítjuk a pénzt? Egy utánpótlás játékos edzéslehetőségének (terembérlet, edzés eszközök, képzett szakedző, egészségügyi felügyelet), versenyeztetésének (tornák, nevezési díjak, utaztatás, étkezés) és felszerelésének biztosítása éves szinten 1 millió forintba kerül. A mindennapos működtetés mellett az elmúlt években ennek a támogatási formának köszönhetően fel tudtuk újítani a Bleyer Jakab Általános Iskola kültéri sportpályáját, a sportcsarnok mellett meg tudtuk valósítani a környéken élők számára is ingyenesen használható kültéri kondiparkot.

Amennyiben a kiegészítő támogatás szponzori szerződés keretében jön létre (melynek plusz költsége nincs a normál felajánláshoz képest), abban az esetben a vállalkozásuk számára különböző megjelenési felületeket is tudunk biztosítani akár a Budaörs Handball NB I-es csapatának mérkőzésein is.

A vágyunk az, hogy továbbra is mellénk állnak olyan eredményes helyi kötődésű cégek és vállalkozások, akikkel osztozhatunk a terheken és a sikereken.

Részletekért keresse Vörös Ádám alelnököt, (+36 20 361 7368) telefonon, vagy sportszervezetünket a voros.adam@budaorshandball.hu e-mailcímen, vagy a budaorshandball.hu/bemutatkozas/tao/ aloldalt.

TEMPÓ BUDAÖRS!