Hazai pályán dominálnunk kell

Vasárnap 17 órától a K&H női kézilabda liga 11. fordulójában a Moyra-Budaörs Handball a Dunaújvárosi Kohászt fogadja a BVUSS-ben. Neukum Tamás vezetőedző és Dávid-Azari Fruzsina is egyetért abban, hogy bármi megtörténhet a forduló zárómérkőzésén.

Jegyinfó ITT!

„Pozitívak vagyunk a jövő tekintetében. Végre hazai pályán tudunk játszani, Debrecenben is láttuk, hogy mennyit hozzá tud tenni a hazai csapat teljesítményéhez egy lelkes közönség. Reméljük, nekünk is hasonló buzdításunk lesz itthon és ez nagyban motiválja, serkenti majd a lányokat a jobb teljesítményre. A Dunaújváros egy rendkívül jól szervezett csapat, komoly edzői háttérrel megtámogatva. Pozitívan tudtak kijönni abból is, hogy eligazolt kulcsjátékosuk. Mindenképpen dominálnunk kell őket, hogy el tudjuk érni azt az eredményt, amit szeretnénk.” Neukum Tamás, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

„A debreceni meccset már magunk mögött hagytuk, koncentráltan készültünk a héten a Dunaújváros ellen. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezúttal mi kerüljünk ki győztesen a meccsből. Jó képességű, fiatal, futós, gyors, lelkes ellenfél érkezik hozzánk, akik között kiemelkedő képességű játékosok is vannak. Elsősorban a védekezésre kell koncentrálnunk és a gyors lerohanásaikat kell megakadályozzuk. Szoros végjátékban reménykedem!”Dávid-Azai Fruzsina, Moyra-Budaörs Handball jobbszélső

https://www.facebook.com/budaorshandball/videos/2298195520461229/

 

K&H liga 11. forduló
2019. január 6. (vasárnap) 17:00
Moyra-Budaörs Handball – Dunaújvárosi Kohász KA

Helyszín: BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)
Játékvezetők: Asztalos Bence, Bárkányi Gábor
Versenybírók: Szabó János, Pordán József László
Játékvezető ellenőr: Soós Balázs

 

Teljes napi program a BVUSS-ben

13:00 Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – DKKA (ingyenes)
15:00 Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – DKKA (ingyenes)
16:15 Lelátó kiürítése
17:00 Moyra-Budaörs Handball – Dunaújváros Kohász KA (K&H liga)

 

Jegyek

NB I-es bajnoki mérkőzésekre jegyet elővételben az aktuális meccs hetében hétköznapokon 10-16 óra között a BVUSS (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.) kézilabda irodájában lehet vásárolni.

Belépőt foglalni a jegy@budaorshandball.hu email címen lehet. A félrerakott jegyeket a mérkőzés kezdete előtt minimum 40 perccel át kell venni pénztárainknál. A klub fenntartja a jogot, hogy az időben át nem vett foglalásokat törölje.

Mérkőzésnapokon egy órával a kezdés előtt a budaörsi sportcsarnok bejáratainál vásárolhatnak jegyet a szurkolók.

 

TEMPÓ BUDAÖRS!

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.