Utánpótlás körkép

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Női ifjúsági I. osztály nyugat – 9. forduló
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági I. – Szombathelyi KKA 18–36 (8–17)

„Újabb éllovas látogatott hozzánk szerdán. Az első 20 percben nagyon lendületesen és fegyelmezetten játszottunk, azonban egy lappangó betegségből adódó kiválás és két hírtelen sérülés teljesen felforgatta addigi felállásunkat. A maradék időben a tisztes helytállásért küzdöttünk, amit becsületesen megoldottak a lányok. Gratulálok a Szombathelynek! Remélem, mielőbb felépül mindenki és egy hét múlva újult erővel utazhatunk Kozármislenybe.”Rezsnyák Csaba, MBH női ifjúsági vezetőedző 



Női ifjúsági II. osztály nyugat – 7. forduló 
Siófok KC – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági II. 42–24 (22–11)

„A vártnál bátortalanabbul és sok hibával játszottunk végig a mérkőzésen. A technikai hibáink könnyű gólokat biztosítottak a Siófoknak, ami a nagy különbségű vereséghez vezetett. Támadásainkban voltak pozitívumok egyéni akcióink kialakításakor. A 20 feletti gólok száma örömteli, építkezünk tovább.”Rezsnyák Csaba, MBH női ifjúsági II. vezetőedző 



Férfi ifjúsági II. osztály nyugat – 7. forduló
Balatonfüredi KSE II. – Budai Farkasok-MBH férfi ifjúsági 21–36 (10–17)

„Mindkét félidőt gyengébben kezdtük, de amint stabillá vált a védekezésünk, elöl is jobb döntéseket hoztunk. A találkozó legfőbb pozitívuma, hogy különböző összeállításban próbálhattam ki játékosaimat, ma kicsit több sikerrel, ami mindenkinek több önbizalmat kell, hogy adjon a hátralévő mérkőzésekre.”Mihály Attila, BF-MBH férfi ifjúsági vezetőedző



Férfi ifjúsági III. osztály F-csoport – 7. forduló
Moyra-Budaörs Handball férfi ifjúsági II. – Pásztói KC 34–18 (16–10)

„Célunk a különböző részfeladatok megoldása mellett egy lendületes és gyors iramú meccs kialakítása volt. Végre több pozícióban is tudtuk szerepeltetni a játékosokat, aminek köszönhetően még több rutint szerzhetnek a gyerekek. A győzelem és sikerélmény mellett igen értékes tapasztalatokat tudtunk szerezni. Gratulálok mindenkinek!”Tuba Kovács Ervin, MBH férfi ifjúsági II. vezetőedző 



Serdülő lány I. osztály nyugat – 9. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány I. – Szombathelyi KKA 29–21 (15–13)

„A Szombathely elleni hazai mérkőzés nem pont úgy sült el, ahogy azt előre elterveztük. Bár megnyertük a találkozót, játékban, – főleg az első félidőben – jócskán elmaradtunk attól a szinttől, amit képviselni szeretnénk. Egyszerűen nem találtuk a megfelelő ritmust, az ellenfél lassabb tempójában kézilabdáztunk, ami nehézségeket okozott a játék minden elemében. A lányok remekül dolgoznak az edzéseken, így számomra fontos, hogy mindenkinek meg tudjam adni a játéklehetőséget, ami ezúttal is sikerült. Folytatjuk a munkát és az építkezést, hisz újabb szép feladat vár ránk jövő héten Kozármislenyben, ahonnan szeretnénk elhozni a 2 pontot!” Pinizsi Zoltán, MBH serdülő lány vezetőedző 



Serdülő lány III. osztály B-csoport – 7. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány II. – Balassa SE 28–24 (12–11)

„Még mindig betegségek és sérülések tizedelik csapatunkat, de ennek ellenére, aki játékra jelentkezett, az kitett magáért. Nem kezdtük jól a mérkőzést, dekoncentráltan játszottunk, az ellenfelünk a sorozatos hibáink okán tudott előnyre szert tenni. A félidő végére visszakapaszkodtunk a mérkőzésbe és átvettük a vezetést. A második játékrészben is akadtak hullámvölgyek a játékunkban, de a védekezésünknek és harcosságunknak köszönhetően megérdemelten győztünk. Gratulálok a csapatnak!” Szamoránsky Anikó, MBH serdülő lány II. vezetőedző



Serdülő fiú I. osztály nyugat – 9. forduló
Sport36-Komló – Moyra-Budaörs Handball serdülő fiú 22–17 (12–7)

„Kissé megfogyatkozva, de annál nagyobb lendülettel utaztunk le Komlóra, ahol a mérkőzés elején még tudtuk azt a játékot produkálni, amit várunk a csapattól. Az első félidő közepe után sok olyan egyéni és csapatszintű hibát elkövettünk, amit a komlói játékosok nagyon gyorsan megbosszultak. Második félidőben próbáltunk futni az eredmény után, de sajnos a sok kapkodás és fegyelmezetlen játék miatt nem tudtuk csökkenteni a hátrányunkat. Azt gondolom, hogy rendet kell rakni a fejekben és sokkal alázatosabb hozzáállás szükséges a meccsekhez, valamint az edzésekhez.”Tuba Kovács Ervin, MBH serdülő fiú vezetőedző 



U15 lány Területi H-csoport – 5. forduló
Pénzügyőr SE – Moyra-Budaörs Handball U15 lány 18–22 (10–9)
Moyra-Budaörs Handball U15 lány – Pilisvörösvári KSK 26–17 (12–8)

„A hétvégi korosztályos fordulóban egy Pénzügyőr és egy Pilisvörösvár elleni mérkőzés várt ránk. A tervünk egyértelműen a négy pont begyűjtése volt, amit sikeresen abszolváltunk. Tudtuk, hogy az első találkozó lesz az “élesebb”, hisz a Pénzügyőr közvetlenül mögöttünk állt a tabellán. Ennek megfelelően nagyon szoros és izgalmas mérkőzést játszottunk velük, csak a második félidőben sikerült átvennünk a dominanciát. Jobban védekeztünk ebben az időszakban és több könnyű gólt szereztünk, valamint az 1:1 elleni szituációkból is rendre győztesen jöttünk ki. A Pilisvörösvár ellen döcögősebben játszottunk, több könnyű gólt engedtünk az ellenfélnek és a koncentrációnk sem volt a topon a támadás befejezéseknél. Mindenesetre elégedett vagyok a lányokkal, de igényesebbnek kell lenniük a feladataikkal kapcsolatban!”Pinizsi Zoltán, MBH U15 lány vezetőedző



U15 fiú I. osztály C-csoport – 4. forduló
FTC – Moyra-Budaörs Handball U15 fiú 28–11 (13–3) 
Moyra-Budaörs Handball U15 fiú – Gyöngyösi KK 14–20 (8–10)

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű hétvégénk, hiszen csoportunk első és második helyezett csapata várt ránk a soros fordulóban. A Fradi kimagaslik a mezőnyből, más szintet képvisel. Örültem, hogy voltak rövid periódusai a mérkőzésnek amikor méltó ellenfeleik voltunk. A második mérkőzés kicsit csalódás volt számomra. Igaz a hazai pályán játszó Gyöngyös számított az esélyesebbnek, de bíztam benne, hogy szorosabbá tudjuk tenni az eredményt. Sokáig ezt meg is valósítottuk, de sajnos az utolsó tíz percre fizikálisan és mentálisan is elfogytunk. Probléma nincs, vár ránk az alsóház, ahol remélem, tovább haladunk a kitűzött úton.”Csik Ákos, MBH U15 fiú vezetőedző 



U13 lány I-csoport – 3. forduló 
Csepel DSE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány 8–24 (3–14)
Moyra-Budaörs Handball U13 lány – VSK Tököl 31–4 (13–3)

„A hétvégi fordulón két magabiztos győzelmet arattunk. A Csepel ellen káprázatos teljesítménnyel kezdtünk, nagyobb sebességben, iramban kézilabdáztunk. Gyors labdaszerzéseinknek és pontos befejezéseinknek köszönhetően már az ötödik percben 7-0-át mutatott az eredményjelző. A Tököl elleni mérkőzésen még arra is volt lehetőségünk, hogy a játékosaim a megszokottól eltérő posztokon szerepeljenek és gyakoroljanak. Mindenki hozzá tudott tenni a győzelemhez. Gratulálok a lányoknak!”Szamoránsky Anikó, MBH U13 lány vezetőedző 



U13 fiú H-csoport – 3. forduló 
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – Ráckeve VKSK 16–32 (6–13)
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – Dunavarsányi TE 31–13 (14–5)

„A Ráckeve ellen nem kezdtük jól a mérkőzést, három kihagyott ziccer és egy kiállítás megzavart bennünket. Sajnos védekezésben nem tudtuk megállítani az ellenfél lendületes támadóit. Támadásban voltak szépen kidolgozott helyzeteink, de a pontatlan befejezésekkel sikerült naggyá tennünk az ellenfél kapusát. A kialakult különbséget még így is túlzónak tartom. A Dunavarsány ellen magabiztos győzelmet arattunk, amihez gratulálok a fiúknak!”Földes Viktória, MBH U13 fiú vezetőedző



U11 lány J-csoport – 3. forduló
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – Budafoki KSE 15–3 (7–2) 
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – ESMTK 16–2 (7–2)

„Az U11-es lányok a hétvégén nagyszerűen és sikeresen helytálltak, mind a Budafok, mind pedig az SMTK ellen. Szerencsénkre és nagy örömünkre magas létszámmal tudunk dolgozni, így ezeken a mérkőzéseken is tudtak új játékosok bemutatkozni. Mind a csapat, mind pedig az új játékosok kiemelkedőt nyújtottak elsősorban a védekezésben, de az edzéseken gyakorolt dolgokat egyre többször látom a lányok teljesítményén. Szívből gratulálok a lányaimnak!” Németh Tímea, MBH U11 lány vezetőedző 



U11 fiú I-csoport – 3. forduló
Budai Farkasok – Moyra-Budaörs Handball U11 fiú 7–14 (5–7)
Szigetszentmiklósi KSK 2 – Moyra-Budaörs Handball U11 fiú 12–11 (5–3)

„Szombaton Tökölön vettünk részt a következő U11-es fordulón. Sajnos csak hét fiú tudott jönni, így csere nélkül játszottuk le a két mérkőzést. Az első találkozón nagyon magabiztosan, kemény védekezéssel és lendületes játékkal kihozták magukból a srácok a legjobbat, ami az eredményen is meglátszott. A második meccset is jól kezdték, bár a védekezés az első mérkőzéshez képest kissé felpuhult, így támadásban is elbizonytalanodtak a befejezéseknél. Egy 10 perces rövidzárlat után a végjátékra újra magukra találtunk, és utolsó erőtartalékaikat is mozgósítottuk. Örülök, hogy fizikálisan jól bírták a mérkőzések iramát így csere nélkül is. Sokat kell még tanulniuk, de összességében elégedett vagyok a teljesítményükkel, és büszke vagyok rájuk, hiszen megmutatták, hogy az utolsó pillanatig tudnak küzdeni.” – Pártos Orsolya, MBH U11 fiú vezetőedző