Utánpótlás körkép

0
42

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.

Női ifjúsági I. osztály nyugat – 13. forduló
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – ALBA Fehérvár KC 28–44 (14–19)

„Szoros első félidő után a Fehérvár lépésről lépésre felőrölte csapatunkat a második játékrészben. Hiába adott biztos hátteret kapusaink koncentrált játéka, a második harminc percben sajnos a szilárd védekezésünk és kreatív, határozott támadásaink hiánya eldöntötte a találkozót. Sok jó egyéni teljesítményt láttam, ami nagyon örömteli, de igazi értéke ma a csapategységnek lett volna, amire nagy szükségünk van a folytatásban is, hiszen szombaton közvetlen riválisunkkal, a KSA-val találkozunk és esélyünk van a tabella végéről elmozdulnunk.”Rezsnyák Csaba, MBH női ifjúsági vezetőedző



Serdülő lány I. osztály nyugat – 13. forduló
Moyra-Budaörs Handball serdülő lány – ALBA Fehérvár KC 21–29 (13–10)

„Csalódottan és értetlenül állok az ALBA elleni hazai mérkőzésen történtek előtt, ugyanis az utóbbi időben remek formában voltak a lányok. Jó hangulatban és motiváltan edzettek, ennek ellenére az idény legrosszabb teljesítményét nyújtottuk, aminek semmi előjele nem volt. Ennek hátterében kommunikációs problémák is állhatnak. A mérkőzés előtti eligazításon párhuzamot kívántam vonni a Magyarország – Izland Európa-bajnoki mérkőzés és az előttünk álló találkozó között, ám sajnos mi a magyar fiúk játéka és mentalitása helyett gyakorlatilag egy az egyben az izlandi csapat teljesítményét kopíroztuk. Az első félidőben még csak csak működtek a dolgaink, három gólos előnnyel vonultunk szünetre, a második játékrészben azonban minden összeomlott, így egy nagyon sima vereséget szenvedtünk. A következő napokban össze kell szednünk magunkat és kijavítanunk a hibákat!” – Pinizsi Zoltán, MBH serdülő lány vezetőedző