Utánpótlás körkép

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Női ifjúsági II. osztály nyugat
ÓKSI SE – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági II. 33–18 (14–10)

„A lányok bátran kézilabdáztak egy nálunk jóval esélyesebb és fizikálisan erősebb gárda otthonában. Úgy gondolom, jó esélyünk lett volna egy relatív szorosabb eredmény elérésére, ám a végjátékban gyermeteg hibákat követtünk el. Gyakorlatilag több labdát adtunk el abban a tíz percben, mint a Szertár Sportbolt. Sajnos nem sikerült jó szájízzel lezárnunk a mérkőzést, ennek ellenére voltak jó periódusok, amikre lehet alapozni a következő hetekben.” Pinizsi Zoltán, női ifjúsági II. vezetőedző



Serdülő fiú I. osztály nyugat – 14. forduló
Balatonfüredi KSE – Moyra-Budaörs Handball serdülő fiú 31–22 (17–11)

„A tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését Balatonfüreden játszottuk a srácokkal. Az őszi találkozóhoz képest egy kicsit más csapattal álltunk fel, de azt gondolom, hogy a kezdeti megingást követően végig partnerei voltunk a füredi gárdának. Szerencsére voltak a mérkőzésnek olyan pillanatai, ahol támadásban és védekezésben is tudtuk azt nyújtani, amit elvárok magunktól. Sajnos még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de remélem, jó úton haladunk a megfelelő irányba.” – Tuba Kovács Ervin, MBH serdülő fiú vezetőedző