A korábban bevezetett, egészségünket óvó, körültekintő szabályok szerint folytatjuk az edzésmunkát és a mérkőzéseket. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat, Budaörs Város Önkormányzatának előírása és a Magyar Kézilabda Szövetség állásfoglalása is lehetőséget biztosít a versenyszerű sporttevékenység folytatására felnőtt és utánpótlás szinten egyaránt.
A Magyar Közlönyben megjelent a 484/2020. (XI. 10.). számú kormányhatározat, amely a koronavírus-járvány visszaszorítására vonatkozó, szerdán életbe lépő intézkedéseket részletezi.
Miközben általánosan a gyülekezés és a csoportos sportolás, így a szabadidős foci is tilos, a hivatalos rendelet lehetőséget biztosít a versenyszerű sporttevékenység – nézők kizárásával történő – folytatására.
„A kormányrendelet szerint a versenyszerű sport folytatódhat, amatőr és hivatásos szinten egyaránt, így a szabályozás alapján valamennyi, az MKSZ által kiírt országos bajnoki és kupasorozat folytatódhat, és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt megyei bajnokságok küzdelmei is tovább játszhatók.” – fogalmaz az mksz.hu
A kihirdetett szabályozás értelmében a következő időszakban kizárólag zárt kapuk mögött rendezhető kézilabda-mérkőzés. Klubunk – ahogy eddig is tette –, az összes hazai találkozóról élő közvetítést igyekszik adni a Moyra-Budaörs Handball hivatalos YouTube csatornáján.
Továbbra is kérünk mindenkit, hogy figyelmesen olvassa el és szigorúan tartsa be az egészségünket védő biztonsági előírásokat!
Edzésekkel/mérkőzésekkel kapcsolatos szabályok és tudnivalók:
– Orrot és szájat eltakaró maszk viselése az edzések/mérkőzések előtt és után mindenkinek kötelező!
– Az edzések/mérkőzések helyszínén továbbra is csak tünetmentes játékos tartózkodhat. Már a fertőzés gyanút, gyengeséget is jelezni kell az edző felé.
– Kézfertőtlenítési lehetőség továbbra is adott az edzéshelyszíneken.
– A BVUSS-be történő belépést minden esetben lázmérés és kézfertőtlenítés előzi meg. Akinek 37,5°C felett van a testhőmérséklete, nem látogathatja a foglalkozásokat.
– Klubunk továbbra is biztosítja a sporteszközök folyamatos és rendszeres fertőtlenítését.
– Kérünk mindenkit, hogy fokozottan ügyeljünk a higiéniai protokoll betartására!
– Mérkőzések előtt törekedjünk az öltözőben töltött idő minimalizálására, az edzésnapokon mindenki otthon tisztálkodjon.
– Javasoljuk az üdvözlő gesztusok, kézfogások, ölelések mellőzését!
– Ügyeljük a köhögés és tüsszentés megfelelő kivitelezésére – könyökhajlatba, zsebkendőbe, törölközőbe!
– A szabályok értelmében lehet estébe nyúlóan edzésekre járni, az igazoló okiratot a klub biztosítja az érintett játékosok számára.
Az összehangolt védekezés érdekében a hatósági előírásokat a Moyra-Budaörs Handball maximálisan betartja, klubunknak az egészség és a megelőzés az első.
Együttműködésüket és megértésüket köszönjük!
TEMPÓ BUDAÖRS!
(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)