Pest megye II.: 22 gólos előny

0
883

Női ifjúsági csapatunk szombat délután Tóalmáson magabiztos (22 gólos) győzelmet aratott a sülysápiak ellen a Pest megye II-es negyeddöntő első mérkőzésén. Visszavágó szombaton 13:30-tól hazai pályán. Rezsnyák Csaba vezetőedző értékelt.

2021. május 8. (szombat) 13:00
Pest megye II. osztály negyeddöntő – 1. mérkőzés
Sülysápi SE –Moyra-Budaörs Handball 27–49 (12–24)
Legjobb lövők: Szabó M. 6 (2), Manyasz 5 (3), Mészáros M. ill. Kiss M. 7, Torgyik 6

„Az alapszakasz 8. helyezettjével találkoztunk szombaton a tóalmási sportcsarnokban. A negyeddöntő első mérkőzésére az eredmények alapján esélyesként érkeztünk, melyet fegyelmezett és lendületes játékkal már az első félidőben igazoltunk. Örülök, hogy a hibák ellenére a lányok – megtisztelve ellenfelünket – végig komolyan vették a találkozót. Mind a felállt játékot, mind a lerohanásainkat szép számban tudtuk gyakorolni, de van még bőven mit javítanunk támadásban és védekezésben egyaránt. Az összes bevethető mezőnyjátékosom góllal hálálta meg a bizalmat, ami jól tükrözi a csapategységet. Magabiztos előnyünk ellenére sem vesszük félvállról a visszavágót, remélem, tanulunk hibáinkból és azokat kijavítva játszunk majd szombaton. Gratulálok a csapatnak!” – Rezsnyák Csaba, MBH női ifjúsági vezetőedző 

Visszavágó:
2021. május 15. (szombat) 13:30
Pest megye II. osztály negyeddöntő – 2. mérkőzés
Moyra-Budaörs Handball – Sülysápi SE
(Helyszín: BVUSS – Budaörs, Hársfa u. 6.)
Zárt kapus, élő közvetítés: Moyra-Budaörs Handball YouTube

További negyeddöntős eredmények: 
Domony KSE – Gyáli BKSE 15–28
Vácrátót KSE – Veresegyház VSK 18–25
Szigetszentmiklósi NKSE II — Balassa SE Balassagyarmat 31–25

A negyeddöntőkben és az elődöntőkben két mérkőzés, a fináléban egy összecsapás dönt. 

TEMPÓ BUDAÖRS! 

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland archív)