Fináléban a női ifi – utánpótlás körkép

0
907

Női ifjúsági alakulatunk 73–25-ös összesítéssel a Pest megye II. osztály döntőjébe jutott. Kupa rendszerben léptek pályára U15-ös, U13-as és U11-es korosztályos alakulataink. Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Pest megye II. osztály elődöntő – 2. mérkőzés
Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Veresegyház VSK 37-12 (16-6)
„Próbáltuk figyelmen kívül hagyni az első mérkőzésen kialakított 23 gólos előnyt és a saját játékunkat játszani, ám ez benne volt a fejekben. Még a profiknak is nehéz lenne ugyanúgy felpörögni ekkora előnynél. Az első negyed óra után oldódott a csapat, onnantól ismét felszabadult és lendületes kézilabdával tudtuk megörvendeztetni hosszú időkihagyás után ismét kilátogató szurkolóinkat. Mindenki pályára lépett és élt is a lehetőséggel, ami ismételten nagy öröm! Két hetünk van a döntőig, amire folyamatosan készülünk és izgatottan várjuk. Gratulálok a csapatnak, további sok sikert kívánok a veresegyháziaknak a bronzmérkőzéshez!” Rezsnyák Csaba, MBH női ifjúsági vezetőedző


Országos Gyermek Kupa LU15 G/1
Vasas SC – Moyra-Budaörs Handball U15 lány 28–22 (15–14)
Moyra-Budaörs Handball U15 lány – Budafoki KSE 24–22 (14–10)
„Hosszú kihagyás után végre újra “tétmérkőzésen“ léphettünk pályára. Tovább fokozta az izgalmat a lányokban, hogy mindezt hazai környezetben, nézők előtt tehettük meg. Nehézkesen lendültünk játéba, de aztán megtaláltuk magunkat a pályán, így a szünetre egy gólra csökkentettük a különbséget. A második félidőben sajnos a védekezésünk nem állt össze, így nem tudtuk itthon tartani a két pontot. A budafokiak ellen jól kezdtünk, ugyanakkor a védekezés itt sem működött olajozottan. A győzelmet végül behúztuk, a tanulságokat pedig levonjuk a jövőre nézve.“Kemény Andrea, MBH U15 lány vezetőedző


Országos Gyermek Kupa LU13 IX. csoport
ÓKSI – Moyra-Budaörs Handball U13 lány I. 7–29 (5–14)
Moyra-Budaörs Handball U13 lány I. – Emericus KSE 36–11 (20–7)
„Nagyon örömet jelentett mindannyiunk számára, hogy otthon játszattunk még két éles mérkőzést. Jó volt látni és megélni, hogy nem volt hiábavaló az a rengeteg munka, amit az elmúlt hónapokban beletettünk. Két nagyon jó mérkőzést játszottak a gyerekek, mind a védekezésben mind a támadásban egy csapatként funkcionáltak. Szemmel látható a fejlődés, nagy gratuláció a csapatnak!” Kemény Andrea, MBH U13 lány I. vezetőedző


Országos Gyermek Kupa LU13 IX. csoport
ÓKSI SE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány II. 12–3 (6–3)
Emericus KSE – Moyra-Budaörs Handball U13 lány II. 24–9 (14–3)
„Ismét előre léptünk! Ahogy korábban is, most is egy évvel idősebb játékosok ellen mérhettük meg a tudásunkat. A fejlődés leginkább a hatékony védekezésünkön látszódott, az előző idényben mindkét csapattól jóval több gólt kaptunk. A gyerekek izgatottan várják a következő héten megrendezésre kerülő U12-es fordulót, ahol még jobban tudnak érvényesülni.”Németh Tímea, MBH U13 lány II. vezetőedző


Országos Gyermek Kupa FU13 VIII. csoport
Körte HVSE – Moyra-Budaörs Handball U13 fiú 15–26 (6–15)
Moyra-Budaörs Handball U13 fiú – FTC 17–37 (9–20)
„Izgatottsággal töltött el mindannyiunkat, hogy hosszú kihagyás után újra tétmérkőzést játszhattunk. Azt kértem a gyerekektől, hogy vigyék pályára az elmúlt három hónapban tanultakat, mutassák meg, hogy mennyit fejlődtek. Úgy gondolom, mindezt sikerült is megvalósítani. Az első meccsen végig mi domináltunk, próbáltunk a saját ritmusunkban játszani, aminek meg is lett az eredménye. Pihenő nélkül következett a Fradi elleni összecsapás, ahol fáradtságból adódóan nagyon sok technikai hibát ejtettünk, sok könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek. Nagyobb szünettel biztos vagyok benne, hogy nem alakult volna ki ekkora különbség a két társaság között. Büszke vagyok a fiúkra, szépen helytálltunk!” Földes Viktória, MBH U13 fiú vezetőedző


Országos Gyermek Kupa LU11 IX. csoport (eredmény nélkül)
Moyra-Budaörs Handball U11 lány – AFKC
Alsónémedi SE– Moyra-Budaörs Handball U11 lány
„Az első mérkőzést ijedten kezdtük, ami teljesen érthető, hiszen rég jártunk már tétmérkőzésen. A kezdeti nehézségek után hamar ráéreztek és belelendültek a lányok a játékba, szép dolgokat mutattak meg a repertoárjukból. Felszabadult, sikeres mérkőzéseket játszottunk, ahol mindenki eredményes tudott lenni. Jó érzés volt újra szülők előtt játszani! Gratulálok mindekinek!“Hornyák Ágnes, MBH U11 lány vezetőedző 

(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland)