Életre szóló élményekkel tértek haza Európa-bajnokaink

0
674

Hazaértek Bulgáriából friss strandkézilabda Európa-bajnokaink! Elsők közt számoltunk be vasárnap délután az U17-es női aranyról. A Moyra-Budaörs Handball edzője, Pinizsi Zoltán, az ötödik utánpótlás Európa-bajnoki aranyát gyűjtötte be Várnán, míg Pelle Bettina első kontinensviadalán ért fel a csúcsra. Exkluzív értékelés a budaörsi érintettektől!

„Ezt nem lehet megunni! Maradéktalan az örömöm, a felkészülésünk és a versenyünk is remekül sikerült, egy csepp hiányérzet sem maradt bennem. Az alapvető célunk a vb-kvalifikáció, azaz az első négy közé kerülés volt, minden, ami e fölött született, extra ajándék. Kőkeményen megdolgoztunk a sikerért, igyekeztünk mindenre felkészülni, az ellenfeleinket folyamatosan monitoroztuk, az összes játékelemet ízekre szedtük a stábbal és a lányokkal. Egységes családdá formálódott a társaság, életre szóló emléket szereztünk magunknak. A németek, a spanyolok és a hollandok ellen kellett a legokosabban meccselnünk, de Győri Ágival, Petrovszki Katával és Varga Dénessel már rezdülésekből is tisztán értjük egymást, remekül tudtunk az éles helyzetekben reagálni. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a legfelkészültebb küldöttség a miénk volt, ha legyőzőre találtunk volna, emelt fővel viseltünk volna a vereséget. Egyéni képességeket tekintve nem biztos, hogy a miénk volt a legerősebb keret, mégis az alázatos munkának, a szilárd alapnak, az egységnek, a hat hetes alapos felkészülésnek és a tucatnyi edzőmeccsnek meglett az eredménye. Folyamatosan professzionalizálódik a strandkézilabda világa, erősödik a mezőny, komoly eredményt meló nélkül már nem lehet elérni. Számos világversenyen jártam már, olyan is volt, amikor ugyanígy mint most, veretlenül értünk fel a dobogó tetejére, mégis különleges helye lesz a szívemben a bulgáriai tornának. Szerencsére a koronavírus járvány sem hátráltatott bennünket, a szervezők gondos odafigyelése mellett teljes lehetett az élmény. Külön öröm, hogy a szülők is ott lehettek a lelátón és végigkísérhettek minket a fináléig. Jövőre kihívásokkal teli strandszezonunk lesz, a 2004-es korosztály mellé fel kell építenünk a 2006-os születésűek rendszerét is, hiszen egyazon nyáron Európa-bajnokság és világbajnokság vár ránk. Bízunk benne, hogy az utánunk következő generációkból is megtaláljuk az olyan gyöngyszemeket, mint például Zentai Dorottya, aki a torna gólkirálynői címe mellett ellenszavazat nélkül megkaphatta volna az MVP címet is. Még egyszer köszönjük minden egyes közreműködőnek a sok segítséget, együttes erővel megyünk tovább!” – Pinizsi Zoltán, szövetségi edző 

„Véleményem szerint a felkészültség mellett a csapat összhangja volt a siker kulcsa, ráadásul mindez a pályán a meccsek közben csúcsosodott ki. A meccsek, a hangulat, a körítés, az éneklés, a táncolás, a döntő utáni hazaút mind-mind felejthetetlen élmény marad. Jobb lett volna szétlövések nélkül megnyerni a tornát, de ez már csak kukacoskodás. Minden meccs előtt videóztunk, kielemeztük a játékosokat, nagyon komolyan vettük a készülést. Örülök neki, hogy jól ment a játék és tudtam segíteni a csapatot az eredményes védekezésben. Kellően elfáradtam, de most még lesz egy pár napom a regenerálódásra. Számomra ezzel még nincs vége az idei strandszezonnak, a hétvégén már csatlakozom is a New Wavehez a magyar bajnokság balatonakarattyai fordulójában, július 26-án pedig megkezdem a felkészülést a budaörsi női ifi kerettel a teremben.” – Pelle Bettina 

A magyar válogatott mind a nyolc mérkőzését megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel lett Európa-bajnok!

U17-es strandkézilabda Európa-bajnokság, Várna, Bulgária, nők:

Eredmények:

Csoportmérkőzések:
Magyarország-Horvátország 2:0 (30-10, 24-15)
Magyarország-Franciaország 2:0 (19-8, 27-20)
Magyarország-Szlovénia 2:0 (16-8, 22-10)

Középdöntő:
Magyarország-Oroszország 2:0 (14-12, 24-21)
Magyarország-Németország 2:1 (24-19, 22-25, 9-6)
Magyarország-Ukrajna 2:0 (25-15, 19-12)

Elődöntő:
Magyarország-Spanyolország 2:1 (17-12, 10-20, 7-6)

Döntő:
Hollandia-Magyarország 1:2 (25-20, 14-19, 4-7)

Az Európa-bajnok magyar U17-es női válogatott:
KREUTZ Kitti, ORBÁN Laura, PELLE Bettina, BARTÓK Dorina, SZABÓ Aida, CZIFRIK Virág, LÉVAI Lili, BUZSÁKI Bodza, ZENTAI Dorottya, KAZEEM Amina, CZIFRIK Sára, TÓTH Eszter
Szövetségi edző: PINIZSI Zoltán