3. heti utánpótlás panoráma

0
450

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről.


Női ifjúsági I. osztály nyugat – 12. forduló
NEKA – Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági 42–21 (19–12)
„Vérmes reményeink nyílván nem lehettek a NEKA otthonában, azonban részfeladatokban, a mérkőzés bizonyos szakaszaiban szerettük volna felvenni a versenyt a házigazdákkal. Apróbb sikereink voltak is, az első húsz percben vállalható játékot produkáltunk. Összességében azonban csalódott vagyok és kissé aggódom a játékosaim teljesítménye miatt, ami egyelőre elmarad attól a szinttől, ahol ősszel voltunk. Gyorsan össze kell szednünk magunkat, mert a hónap végén nagyon fontos hazai rangadó következik, ahol csapatszinten kell kimagaslót nyújtanunk, hogy otthon tarthassuk a pontokat.” – Pinizsi Zoltán, MBH női ifjúsági vezetőedző


Serdülő lány I. osztály nyugat – 12. forduló
NEKA – Moyra-Budaörs Handball serdülő lány 37–23 (23–11)
„Szerdán a listavezető otthonába Balatonboglárra utaztunk. Nehéz ilyenkor felkészíteni a csapatot, de mindent elkövettünk, hogy a legjobb tudásunkat vigyük fel a pályára. Sajnos csak részleteiben sikerült megvalósítani mindezt. Az első félidőben sok technikai hibával, nagyon görcsösen kezdtünk, ami gyors lerohanásokat és 12 gólos hátrányt eredményezett a szünetig. Megpróbáltuk fejben rendbe rakni a dolgokat az öltözőben. A második játékrészben ugyan a különbség jelentősen már nem nőtt, de a végeredmény sajnos nem minket igazol. Búslakodni nem kell, ezen a szinten lehet igazán sokat tanulni. Sok munka vár még ránk, dolgozunk tovább!” – Kemény Andrea, MBH serdülő lány vezetőedző 


(Fotók: Bodnár Lajos)