„Azon leszek, hogy megháláljam a korrektséget, amit kaptam!“ – Debreczeni-Klivinyi Kinga

Ahogy arról december elején a klubunk hivatalos felületein beszámoltunk, válogatott klasszis irányítónk nyártól már kétszeres lányos anyuka lesz. A héten a születésnapját ünneplő Debreczeni-Klivinyi Kinga adott honlapunknak gyors helyzetjelentést a mindennapokról és arról, hogy hogy látja a felnőtt csapat jelenlegi helyzetét. 

Hogy telnek mostanság a napjaid? Hogy érzed magad a legújabb fejezet előtt?
Jól vagyok, köszönöm szépen! Egy kis derékfájás, de nem panaszkodom! Amennyire lehet, igyekszem a csapat mindennapjainak a szerves része maradni. Heti két kondin és a szerdai gyógytornán még együtt dolgozom a lányokkal, de a futás már nem esik jól. Rendelkezésre állok, segítek az egyéni képzéseknél, közben ésszerű határokon belül csinálgatom az edzést, amíg tudom. Nagy utazást már nem vállalok, ám a meccseken is ott vagyok, ahol lehet és teljes erőbedobással szurkolok a lelátóról a lányoknak. 

Mit gondolsz a csapat jelenlegi helyzetéről?
Nyolc új és a szezon közben kettő időszakosan kiváló játékossal időbe telik rendezni a sorokat. Döcögősen indult az évünk, nyilván idő kellett az építkezéshez. Már a Magyar Kupa Final4-on érződött, hogy összecsiszolódtak a fogaskerekek és elindultunk felfelé. A védekezés, a támadás és a kapus teljesítmény is szintet lépett, ami egy rendkívül értékes bronzérmet eredményezett. Fontos volt, hogy ezt a formát átmentsük a bajnoki folytatásra is és elkezdjünk pontokat gyűjteni. Közelítünk a valós helyünkhöz a tabellán, most nem szabad leszállni a gázpedálról. Tudom, hogy hazai pályán és idegenben is fel tudjuk venni a versenyt a kiemelkedő csapatokon kívül bárkivel. Nagyon bízom benne, hogy május végéig már csak ezt az előnyösebb arcunkat mutatjuk majd. 

Mit tartogat a jövő a számodra? Nem titkoltad, hogy két gyermekes anyukaként is folytatod Budaörsön a kézilabdát. 
Már a közeljövőben sem fogok unatkozni az biztos! Folytatom az edzést és az edzői iskolát, délutánonként pedig a kislányommal vagyok. Hétvégente felváltva járok a Budaörs és a férjem Fradi meccseire. A klub döntéshozói nagyon rendesen álltak hozzánk, amikor tavaly év elején megosztottuk az olimpia utáni családbővítési terveinket. Hálás vagyok a korrektségükért, azon leszek, hogy mindezt megháláljam majd a pályán. Nyilván nem tudom még pontosan, mit hoz nyártól a két gyermekes lét, de abszolút számolok a 2025/2026-os szezonnal. Anno a kislányom születése után négy héttel már futottam, meglátjuk, most hogy reagál a testem. Pontosat ígérni nem tudok, de szívem szerint a téli világverseny alatt már teljes elszántsággal visszatérnék a csapathoz.

Az egész Budaörsi Kézilabda Család nevében egészséget és óriási boldogságot kívánunk az egész családnak a következő fejezethez!

K&H női kézilabda liga 2024/2025

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
25
24
0
1
940
594
346
48
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
25
23
1
1
889
621
268
47
3
DVSC Schaeffler
25
19
2
4
815
663
152
40
4
esztergom MOL Esztergom
25
20
0
5
771
717
54
40
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
25
12
0
13
724
751
-27
24
6
Motherson Mosonmagyaróvári KC
25
11
2
12
714
761
-47
24
7
szombathely Szombathelyi KKA
25
9
5
11
707
779
-72
23
8
Kisvárda Master Good SE
25
10
2
13
607
681
-74
22
9
Alba Fehérvár KC
25
8
1
16
689
729
-40
17
10
Dunaújvárosi Kohász KA
25
7
2
16
747
828
-81
16
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
25
7
2
16
669
781
-112
16
12
Unknown Vasas SC
25
6
1
17
683
816
-133
14
13
TAPPE-Békéscsabai ENKSE
25
4
2
19
685
779
-94
10
14
MTK Budapest
25
4
1
20
689
829
-140
9

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.