11 C
Budaörs
2017. szeptember 23. (szombat)

Budaörs Handball U12 fiú

Kapusedző: Sirina Irina
Atlétaedző: Palágyi Gergely
Aquafitness edző: Pribélyi Péter
Judo edző: Kovács Sándor
Bajnokság: U14 II. osztály Kovács László Régió A-csoport, U12 Kovács László Régió A-csoport

„A tavalyi U12-es csapat nagyobb része ma már az U14-es korosztályban pallérozódik. Akik velünk maradtak, augusztus 1. óta szépen csiszolódnak az érkező 2006-os születésű fiúkkal. Sok jó mentalitású, intelligens fiatal dolgozik együtt. A cél továbbra is a fizikai, mentális és technikai alapok építése. Három bajnokságban kapnak lehetőséget idén a srácok, így sok mérkőzés lesz a kezükben, lábukban. A jelszó, játékos képességfejlesztés, a számszerű bajnoki eredmény továbbra is másodlagos” – Simon Róbert

U12 fiú hírek

Döntetlennel kezdtek a fiúk a serdülő első osztályban

A múlt héten már igazi nagyüzem volt az utánpótlás vonalon is. Több csapatunk is az idősebbek között bizonyított. Egy helyen minden, ami Budaörs Handball utánpótlás! Budaörs...

Budaörs Handball 38. heti program

A K&H liga 3. fordulójában Kisvárdára látogat a felnőtt együttesünk, ahol 18 órakor lép pályára a bajnokság hetedik helyezettje ellen. A héten további nyolc korosztályos...

Újabb négy korosztály számára kezdődik a bajnokság

Vannak, akik folyatják és vannak olyanok is, akik most a hétvégén kezdik meg a korosztályos küzdelmeket a Budaörs Handball utánpótlás alakulatai közül. Beindul a...

Remek utánpótlás start

Utánpótlás alakulataink szokásainkhoz híven már augusztus elején megkezdték a felkészülést a korosztályos bajnoki küzdelmekre. Úgy látszik, a befektetett kemény munka idén is meghozta a...

U14 II. osztály Kovács László Régió A-csoport

2017. szeptember 17.
SZHB. VUK SE – Budaörs Handball U12 fiú 31-6
Budaörs Handball U12 fiú – Diósdi DSE 10-27

2017. szeptember 30.
9:00 Budakalászi SC – Budaörs Handball U12 fiú    
14:00 Budaörs Handball U12 fiú – Budai Farkasok NKFT

2017. október 15.
9:00 Budaörs Handball U12 fiú – VS Dunakeszi
12:00 Budaörs Handball U12 fiú – SZHB. VUK SE

2017. november 19.
11:00 Diósdi DSE – Budaörs Handball U12 fiú
13:00 Budaörs Handball U12 fiú – Budakalászi SC

2017. december 2.
11:00 Budai Farkasok NKFT – Budaörs Handball U12 fiú
13:00 VS Dunakeszi – Budaörs Handball U12 fiú

Az időpontok változhatnak!

U12 Kovács László Régió A-csoport

2017. szeptember 24.
12:00 Diósdi DSE – Budaörs Handball U12 fiú    
14:00 Treff 07 SE – Budaörs Handball U12 fiú

2017. október 22.
9:00 Szigetszentmiklósi KSK – Budaörs Handball U12 fiú
15:00 Budaörs Handball U12 fiú – SZHB. VUK SE `A`

2017. november 26.
11:00 Kőrösi KDSE Érd – Budaörs Handball U12 fiú 
14:00 Budaörs Handball U12 fiú – KUK SE Érd

2017. december 17.
8:00 Budaörs Handball U12 fiú – Diósdi DSE
11:00 Budaörs Handball U12 fiú – Treff 07 SE

2018. március 4.
11:00 Budaörs Handball U12 fiú – Szigetszentmiklósi KSK
13:00 Budaörs Handball U12 fiú– Kőrösi KDSE Érd

2018. április 15.
10:00 SZHB. VUK SE `A` – Budaörs Handball U12 fiú
14:00 KUK SE Érd – Budaörs Handball U12 fiú

Az időpontok változhatnak!

Tabella és további részletek ITT és ITT!