Vezetőedző: Földes Viktória
Kapusedző: Andrási Brigitta

Budaörs Handball U10 fiú

Az U10-es fiúk hat fordulós bajnokságban vesznek részt a 2016/2017-es szezonban. A bajnoki meccseken kívül edzőmérkőzések és meghívásos tornák segítik elő a gyerekek fejlődését.

„Második szezonban játszanak együtt a fiúk, így bátran ki merem jelenteni, hogy igazi kis csapattá formálódtak. Edzéseken korukat megcáfoló komolysággal teljesítik az utasításaimat. Több mérkőzés is van a hátunk mögött, ahol szemmel látható volt az előrelépés. Remélem, lelkesedésük és fejlődésük töretlen lesz és még bátrabban alkalmazzák a tanultakat. A VII. Nyári Kézilabda Fesztiválon aratott győzelmünkkel magasra tettük a lécet, szeretnénk helytállni a nagyon erős bajnoki mezőnyben is.” – Földes Viktória, vezetőedző

Játékoskeret:
BALOGH Ádám Kristóf, FÜRJES Bálint, HORVÁTH Dávid, HOSKÓ Péter, HUNYADVÁRI Levente, JAKABHÁZY Bercel Dávid, KONTRA Kolos Vilmos, KOVÁCS Ágoston Botond, KOZMA Lőrinc László, MÓZER Félix Péter, NAGY-JÁVORI Zalán, POPOVICS Bence, SZABÓKY Bence, SZELMANN Levente, SZOLLÁR Benedek, VÁRKONYI Ábel László, VIDA Benedek, WOLF Gergő

Budaörs Handball U9 fiú

Az U9-es fiúk öt fordulós kisiskolás szivacskézilabda bajnokságban indulnak. A bajnoki meccseken kívül hasonlóan az U10-hez edzőmérkőzéseken és meghívásos tornákon fejlődnek a gyerekek.

„U9-es csapatomba szeptembertől folyamatosan érkeznek a 2007-es születésű gyerekek. Bízom benne, hogy napról-napra növekvő, lelkes kis csapattá alakulunk és fel tudjuk venni a versenyt a korosztály többi csapatával.” – Földes Viktória, vezetőedző

Játékoskeret
BÓTA Bercel László, DÖMÖTÖR Dominik Csongor, HEGEDÜS Bálint Gábor, HORVÁTH Dávid, MEZEI Gábor, MOTO Keán, STEINMETZ Olivér Benjamin, SZABÓ Csaba Péter, SZOLLÁR Benedek, VIDA Benedek

U10-U9 fiú hírek

Tagdíj befizetési időszak

Tisztelettel felhívjuk a kedves szülők és játékosaink figyelmét, hogy a júniusra esedékes tagdíjbefizetés határideje: 2019. június 14. A befizetést, ahogy eddig is...

Up-körkép: jövőre is I. osztály, országos tizedikek lettek az U14-es fiúk

A serdülő lányok megőrizték az I. osztályú tagságukat, az U14-es fiúk országos 10. helyen zártak, az U14-es lányok a II. osztály negyedik...

21. heti program

A hétvégén szezont zár hét utánpótlás korosztály. Íme, a teljes heti menetrend! Moyra-Budaörs Handball serdülő lány

Utánpótlás körkép

Szokásainkhoz híven az eredmények mellett edzőink számoltak be mérkőzésenként a legfrissebbekről. Nemzetközi felkészülési mérkőzés:Moyra-Budaörs Handball női ifjúsági – Hillerod...

Hétvégi menetrend

MAFC-Moyra-Budaörs Handball férfi ifjúsági 2019. május 12. 16:00 (vasárnap) Férfi ifjúsági III. osztály északMAFC-Moyra-Budaörs Handball férfi ifjúsági – Pilisvörösvári...

19. heti program

Ingyenes belépést biztosítunk a csütörtöki felnőtt hazai szezonzáróra: 17 óra Moyra-Budaörs – Vác! Tizenkét korosztályos csapatunk összesen tizennyolc bajnoki meccsen lép pályára...

Tagdíj befizetési időszak

Tisztelettel felhívjuk a kedves szülők és játékosaink figyelmét, hogy a májusra esedékes tagdíjbefizetés határideje: 2019. május 10. A befizetést, ahogy eddig is...

Kisiskolás bajnokság U10 - Kovács László régió

Eredmények

2016. október 2.
Budaörs Handball U10 fiú – Farkasvár DSE 12-16
Budai Farkasok NKFT – Budaörs Handball U10 fiú 15-17

2016. november 13.
Budaörs Handball U10 fiú – Diósdi DSE 24-3
Budaörs Handball U10 fiú – SZKSK II. Érd 19-10

2016. december 10.
Százhalombattai VUK SE – Budaörs Handball U10 fiú 3-23
SZKSK I. – Budaörs Handball U10 fiú 14-17

2017. január 15.
Budaörs Handball U10 fiú – Százhalombattai VUK SE 28-7
Budaörs Handball U10 fiú – Diósdi DSE 16-5

2017. február 12.
Budaörs Handball U10 fiú – Vecsés SE 18-7
Budaörs Handball U10 fiú – Ceglédi KKSE 20-14

2017. március 12.
Budaörs Handball U10 fiú – Farkasvár DSE 16-19
Budaörs Handball U10 fiú – Váci KSE 26-9

2017. április 9.
Budaörs Handball U10 fiú – Főnix ISE 20-7
Budaörs Handball U10 fiú – Budai Farkasok 21-13

2017. május 7.
Budaörs Handball U10 fiú – VSK Tököl 31-6
Budaörs Handball U10 fiú – SZKSK II. Érd 19-5

Kisiskolás bajnokság U9 - Kovács László régió

Eredmények

2016. október 9.
Budaörs Handball U9 fiú – Farkasvár DSE 11-8
Budai Farkasok NKFT – Budaörs Handball U9 fiú 0-10

2016. november 19.
Budaörs Handball U9 fiú – Váci KSE I. 25-2
Pilisvörösvári KSK – Budaörs Handball U9 fiú 12-10

2016. december 4.
Budaörs Handball U9 fiú – Farkasvár DSE 10-17
Váci KSE I. – Budaörs Handball U9 fiú 3-21

2017. január 29.
Budaörs Handball U9 fiú – Farkasvár DSE 24-22
Budaörs Handball U9 fiú – Százhalombattai VUK SE 22-12

2017. február 26.
Budaörs Handball U9 fiú – Diósdi DSE 14-6
SZKSK III. Biró – Budaörs Handball U9 fiú 7-15

2017. március 25.
Budaörs Handball U9 fiú – SZKSK II. Érd 26-7
SZKSK III. Biró – Budaörs Handball U9 fiú 8-17

2017. április 23.
Budaörs Handball U9 fiú – Váci KSE II. 29-13
Ceglédi KKSE – Budaörs Handball U9 fiú 15-13

2017. május 21.
Farkasvár DSE – Budaörs Handball U9 fiú 15-17
Diósdi DSE – Budaörs Handball U9 fiú 13-18