Íme, a budaörsi keret!

0
312

A Budaörs Handball szerdán reggelivel egybekötött sajtótájékoztatón mutatta be a BVUSS VIP termében a továbbra is csak magyar játékosokból álló felnőtt NB I-es játékoskeretét.

Kezdésként Vörös Ádám, a Budaörs Handball ügyvezetője az elmúlt két év munkájáról, szponzorokról, tervekről és célokról beszélt a szép számban megjelent sajtós kollégáknak. „Friss feljutóként a pontszerzést, a második élvonalban töltött évünkben a bennmaradást éltük meg sikerként. A következő év a továbblépés éve kell, hogy legyen, még egy szinttel magasabbra kell tennünk a lécet. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ennek megfelelően megerősítsük a keretet és biztosítsuk a hátteret. A 2017-2018-as szezonban ismét be kell bizonyítanunk, hogy a Budaörs Handballnak helye van a legjobbak közt. Ez alkalommal is szeretnénk megköszönni a segítséget a szponzorainknak, akik rendületlenül kitartanak mellettünk. Budaörs Város Önkormányzata, a Khell Food, az Aloha Informatika, az Inreco, a Grillgép Kft., a Jet Travel és a Pureco is nagyon sokat tesz azért, hogy a legjobbak közt szerepeljünk. A következő szezont változatlan szakmai stábbal kezdjük meg, Mihály Attila és segítői feladata lesz a lányok megfelelő felkészítése.”

Mihály Attila, vezetőedző a keret átalakulásáról, a felkészülési programról és az előttünk álló év céljairól nyilatkozott. „Mindenekelőtt szeretném méltatni azokat a játékosokat, akik máshol folytatják pályafutásukat, hiszen nagy részük a kezdetek óta velünk dolgozott és közösen jártuk végig a szamárlétrát. Az alapkoncepciót, hogy fiatal magyar játékosokkal próbáljunk sikeresek lenni a most itt ülő játékosokkal szeretnénk megvalósítani. Megtartva a csapat karakterét, nagyon sok örömet szeretnénk okozni a szurkolóinknak, ám nem lesz könnyű dolgunk ismerve a mezőny erősségét. Nehéz, de nagyon szép évünk lehet, de ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. A többi csapatnál egy kicsit korábban kezdtük a felkészülést, hogy legyen idő arra, hogy megismerjék egymást a lányok és összerázódjanak a többiekkel. Az edzőmérkőzések mellett három komoly felkészülési tornán (Dunaújvárosban, Érden és  Prágában) veszünk részt az előttünk álló hetekben.”

A vezetők után csapatkapitányunk, Juhos Kata az első másfél hét munkájáról számolt be, majd Hornyák Ágnes beavatta a jelenlévőket a felnőtt játékosok szerepéről és felelősségéről a budaörsi utánpótlás nevelésben. Az asztalnál ülők közül Sipeki Flóra kapott utoljára szót, aki sok játéklehetőség reményében igazolt Budaörsre. „Tetszett a klub által felvázolt koncepció, miszerint kizárólag magyar játékosokból álló, hajtós kis csapatot szeretnének látni a pályán.” Kapusunk a siker kulcsát a fiatalos lendület és a rutin megfelelő összecsiszolásában látja.

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

A 2016/2017-es szezon után tízen távoztak a klubtól, a helyükre kilenc új játékos csatlakozott a felnőtt csapathoz a mai napig. Korábban már beszámoltunk Hornyák Ágnes és Pálos-Bognár Barbara hosszabbításáról, rajtuk kívül csapatkapitányunk, Juhos Kata, Zsigmond Vivien, Mézes Laura és Kiskartali Zsófia hosszabbított, míg Szabadfi Ágnesnek, Maláti Dórának és Ertl Rebekának élő szerződése volt a következő idényre is. 

Kapus posztra ketten érkeztek. Sipeki Flóra korábbi junior válogatott, aktív strandkézilabda válogatott Székesfehérvárról tette át a székhelyét Budaörsre. A hazai élvonalban és a nemzetközi kupában szerzett rutinjára nagy szükségünk lesz a bajnokság során. Mellette az 1997-es születésű Wéninger Alexa őrzi majd a kapunkat, aki az ETO utánpótlásában sajátította el az alapokat, megjárta az ifjúsági és a junior válogatottat, majd Mosonmagyaróváron a felnőtt csapatban bizonyított.

A balszélre Kiskartali és Mézes mellé Siófokról az irányítóként is bevethető Farkas Evelin érkezett, aki fiatal kora (20) ellenére negyedik szezonjára készül az élvonalban.

Két fiatal beálló is aláírt, akik első NB I-es szezonjukra készülnek. A sajtóreggelitől igazoltan maradt távolt Pásztor Noémi, aki jelenleg a szlovéniai junior Európa-bajnokságra készül a válogatottal. A NEKÁ-tól érkező 1999-es születésű játékos 9 éve kézilabdázik. Plesztovits Alexa tavaly még az ÉRD junior csapatának húzóembere volt, valamint tagja a Pest megyei junior válogatottnak. Idén már a budaörsi felnőtt csapat sikereiért dolgozik majd.

Gerháth Fanni az elmúlt három évben balátlövőként a Mosonmagyaróvár élvonalbeli csapatát erősítette. Győri nevelés, ő is megjárta az ifjúsági és a junior válogatottat. Berta Bianka Kecskeméten kezdte pályafutását, 2012 nyarától Dunaújvárosban öt éven keresztül játszott irányítót. Első éve lesz a felnőtt NB I-ben, az elmúlt két szezonban alapember volt a DKKA NB I/B-s csapatában. Brettner Zsófia a keziszovetseg.hu adatai szerint 289 meccset játszott Siófok mezben. Tavaly mutatkozott be nevelőegyesülete színében a felnőtt élvonalban. A 2000-es születésű Rácz Réka a Budaörs Handball junior csapatától került fel a felnőtt kerethez, igazolva a minőségét a házon belüli utánpótlás munkának. Mihály Attila balátlövőben és irányítóban is számolhat vele.

Távozó játékosok: ANDRÁSI Brigitta (Kecskemét – NB I), HATALA Virág (Orosháza – NB I/B), GYÖRKÖS Rebeka (Békéscsaba – NB I), KAMUTI Réka (Orosháza – NB I/B), IVANICS Dóra (Szombathely – NB I/B), KARALYOS Orsolya (Kecskemét – NB I), SCHNECK Réka (Szombathely – NB I/B), HORVÁTH Bernadett (Mosonmagyaróvár – NB I/B), KOVÁCS Alexandra (Pénzügyőr – NBI/B), OLÁH Kyra (Pénzügyőr – NBI/B)

Élő szerződéssel rendelkező, hosszabbító játékosok: JUHOS Kata, ZSIGMOND Vivien, PÁLOS-BOGNÁR Barbara, HORNYÁK Ágnes, KISKARTALI Zsófia, MÉZES Laura, ERTL Rebeka, SZABADFI Ágnes, MALÁTI Dóra

Új igazolások: SIPEKI Flóra (ALBA), WÉNINGER Alexa (MKC), FARKAS Evelin (Siófok), PÁSZTOR Noémi (NEKA), PLESZTOVITS Alexa (ÉRD), BERTA Bianka (DKKA), BRETTNER Zsófia Dorina (Siófok), GERHÁTH Fanni (MKC)

Utánpótlásból felkerült: RÁCZ Réka

 

Budaörs Handball 2017-2018 (Frissítve: 2017. július 19.)

Kapusok:
1 WÉNINGER Alexa  1997.06.25.
16 SIPEKI Flóra         1991.04.04.

Balszélsők:
19 KISKARTALI Zsófia 1995.03.14.
24 MÉZES Laura         1995.06.01.
36 FARKAS Evelin       1997.07.03.

Jobbszélsők:
18 JUHOS Kata   1988.04.18.
55 ERTL Rebeka  1994.12.18.

Beállók:
8 SZABADFI Ágnes      1990.08.01.
32 PÁSZTOR Noémi       1999.04.02.
87 PLESZTOVITS Alexa  1998.11.17.

Irányítók, átlövők:
11 ZSIGMOND Vivien           1992.04.22.
14 GERHÁTH Fanni              1996.04.27.
22 RÁCZ Réka                     2000.07.26.
23 BERTA Bianka                 1997.10.22.
30 PÁLOS-BOGNÁR Barbara 1987.11.07.
31 HORNYÁK Ágnes             1982.09.02.
42 BRETTNER Zsófia Dorina  1997.07.01.
96 MALÁTI Dóra                  1996.04.02.

Szakmai stáb
Mihály Attila – vezetőedző
Sirina Irina – kapusedző
Dr. Zelenák Gergő – csapatorvos
Berzétei Zsófia – gyógytornász
Ancsin Tamás – gyúró
Dublinszki Dóra – technikai vezető

TEMPÓ BUDAÖRS!