A fejlődés útján

Csütörtök este hazai pályán lejátszotta harmadik téli felkészülési mérkőzését női felnőtt NB I-es csapatunk. Mihály Attila alakulata komoly ellenféllel, a hazánkban edzőtáborozó Brassóval szemben gyakorolhatott. A jó hangulat mellett egy-egy látványos megoldás is emlékezetessé tette az edzőmérkőzést. A találkozó végén a lányok néhály szaloncukorral köszönték meg a biztatást. Vezetőedzőnk értékelt honlapunknak!

„Az elmúlt három hét kemény munkája erőteljesen jelentkezett fáradtság formájában a társaságon. Szerettem volna, ha egy kicsit jobban kiadjuk magunkból tartalékainkat. Volt akinek ez sikerült, volt akinek nem. Rengeteget kell dolgoznunk mind egyénileg, mind csapatszinten ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni, elsősorban a fiatalok szerepvállalására gondolok. Annak ellenére, hogy variáltam az összeállításon, volt tartása a csapatnak. Természetesen nem az eredmény volt a fontos, hanem a páros kapcsolatok gyakorlása éles helyzetben egy komoly csapattal szemben. Van bennem hiányérzet, de összességében elégedett vagyok, mert a lányok a fejlődés útján járnak. Minden szurkolónknak köszönjük az egész éves rendületlen támogatást, a jövőben is számítunk rájuk!”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

Nemzetközi felkészülési mérkőzés, Budaörs:
Budaörs Handball – ASC Corona Brasov Official 27-29 (13-12)

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Ertl 7 (2), Brettner 4, Hornyák Á. 4, Farkas 3, Szöllősi-Zácsik 2, Pásztor 2, Juhos 2 (1), Szabadfi 2, Kaczur 1, Zsigmond, Rácz

https://www.facebook.com/budaorshandball/videos/1553487388076511/

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.