Fontos két ponttal búcsúztattuk az óévet

Szombat este a K&H női kézilabda liga 9. fordulójában a Budaörs Handball ellentmondást nem tűrő játékkal 32-19-re legyőzte a Vasas SC csapatát a csordultig megtelt Elektromos Sportcsarnokban.  A magabiztos, 13 gólos sikert a lányok már az első félidőben megalapozták, mikor is 18 szerzett találat mellett mindössze 4 akciógólt kapott a Budaörs. A fordulást követően Mihály Attila vezetőedző minden padon ülő játékosnak lehetőséget adott a bizonyításra, így például a saját nevelésű 17 éves Rácz Réka is megszerezhette első élvonalbeli találatait. 10 bajnokit követően 9 ponttal a tabella 8. helyén állnak lányaink, folytatás egy hét múlva idegenben az MTK ellen. 

„Mi is végigjártuk ezt az utat, kitartást és türelmet kívánok a Vasasnak! Jelenleg elég sok problémával küzdünk, sok a sérültünk, így érthető, hogy több a fiatal a keretben. Nagyon készültünk, tisztában voltunk vele, hogy a Vasas egy jobb napon okozhat problémát nekünk. Talán a hatékony védekezésünknek, a jó kapusteljesítményünknek és a gyors kontráinknak köszönhetjük, hogy sikerült meglépnünk az első játékrészben a hazaiaktól. Örülük, hogy minden játékosomnak tudtam játéklehetőséget adni ma.”Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző

„Egy futós, hajtós mérkőzést játszottunk, ahol egy percre sem engedtük ki a kezünkből az irányítást. Igazi csapatként tudtunk győzni!”Farkas Evelin, Budaörs Handball

„Először is szeretnék gratulálni a Budaörsnek, teljesen megérdemelten nyert az ellenfél. Jól dolgoztak a héten a lányok, bevallom őszintén, arra készültünk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Az első félidő közepéig egyetlenegy technikai hibánk volt, ám a második 15 percben sok labdaeladásunk volt, amit az ellenfél kihasznált és lerohanásokból gyakorlatilag eldöntötte a két pont sorsát. A második játékrészben jobban összeszedtük magunkat, voltak jó periódusaink. Ismételni tudom magamat: nagyon nehéz az első osztály. Ez egy rögös út, mennünk kell tovább, hinnünk kell magunkban.”Kovács Péter, Vasas SC vezetőedző

K&H női kézilabda liga, 9. forduló:
Vasas SC – Budaörs Handball 19-32 (6-18)

Vasas SC:
Győri, Antóni (kapusok), Agovic 5, Kocsis 4 (1), Mester 2, Kuczora 2 (2), Szatmári 2, Németh M. 2, Németh N. 1, Szecsődi 1, Moutsogianni, Becséri, Fekete B., Hansághy, Hárs, Hanusz
Vezetőedző: Kovács Péter

Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Juhos 8 (6), Hornyák Á. 5, Szöllősi-Zácsik 5, Pásztor 3, Rácz 3 (1), Farkas 2, Szabadfi 2, Zsigmond 2, Berta 1, Ertl 1, Brettner, Kaczur
Vezetőedző: Mihály Attila

Az eredmény alakulása: 9p.: 3-3, 12p.: 3-6, 19p.: 6-12 27p.: 6-16, 40p.: 9-21, 57p.: 17-30

Kiállítások: 16, illetve 6 perc

Piros lap: Moutsogianni (58p.)

Hétméteresek: 4/3, illetve 9/7

Sárga lapok: 2, illetve 1

Hivatalos nézőszám: 500 fő

 

(Fotó: budaorshandball.hu/ Pozsonyi Roland)

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.