Juhos Kata Budaörs Sport-díjasa!

Szerda délelőtt ünnepi testületi ülés keretében átadták a Hauser József Közművelődési és Sport-díjakat a városházán. 2018-ban Budaörs Város Önkormányzata Juhos Katát, a Budaörs Handball egykori csapatkapitányát Városi Testnevelési és Sport Díj kitüntetésben részesítette. Szívből gratulálunk!

Juhos Kata a Budaörs Handball csapatának ikonikus játékosa. Körmenden ismerkedett meg a kézilabdázással, majd a 8. osztály után gimnazistaként került a győri ETO-hoz. 18 évesen azért, hogy minél jobban fejlődhessen, NB I-es csapathoz igazolt, ahol stabil kerettag lehetett. Hódmezővásárhelyen három szezont kézilabdázott, további három esztendőt Veszprémben, majd egy évet Kiskunhalason játszott. 2013 nyarán még Földes Kataként igazolt Budaörsre, ahol hamar meghatározó alapemberré vált. Öt év alatt a Budaörs Handball a második otthonává vált. Öt évvel, egy NB I/B-s bajnoki címmel, három élvonalban töltött szezonnal, a Budaörs Handball színeiben lejátszott 77 meccsel és az ezeken szerzett 366 góllal egyaránt rekordtartó a budaörsi kézilabda történetében. Pályafutásának elismerését jelzi az is, hogy csapatkapitánya is volt az együttesnek. A felnőtt csapatban eltöltött évek alatt folyamatosan dolgozott az utánpótlás nevelésben is, ahol budaörsi gyerekek százait indította el a kézilabdázás felé vezető úton. Öt éven keresztül dolgozott a legfiatalabbakkal, saját szabadidejét feláldozva tartott nekik edzéseket, vitte őket hétvégenként bajnoki mérkőzésekre. Edzői papírt is szerzett és az utánpótlás nevelés olyannyira a szívéhez nőtt, hogy a későbbiekben is szeretne ezzel foglalkozni. A 2017/2018-as szezon végén elbúcsúzott a klubtól, hogy élete következő szakaszában a családalapítás és a gyermekvállalás legyen az első. A Képviselő-testület a városért és a budaörsi kézilabdázásért végzett tevékenysége alapján részesíti a Budaörs Handball örökös tizennyolcasát, Juhos Katát Városi Sport Díjban.

Budaörs Város Önkormányzatának ünnepi testületi ülését követően beszélgettünk röviden nyáron távozó csapatkapitányunkkal:

Milyen érzések kavarognak most benned?
Egyszerre volt meglepő és nagyon megtisztelő számomra, mikor megtudtam, hogy Budaörs Város Önkormányzata nekem adományozza ezt a rangos elismerést. Óriási megtiszteltetés, hogy annak ellenére is engem választottak, hogy a 2017/2018-as szezon után családalapítás miatt elhagytam a klubot és a várost. Nehéz szavakba önteni, hogy pontosan mit érzek. Egyáltalán nem jellemző rám, de amikor felolvasták az indoklást, hogy miért engem választottak, jó értelemben vett büszkeség töltött el. Hálás vagyok mindenkinek, aki lehetővé tette számomra mindazt, amit elértem.

Hiányzik Budaörs? Figyelemmel követed a csapat teljesítményét?
Nagyon jól érzem magam a jelenlegi életemben Dunaszerdahelyen, de öt év hosszú idő, értelemszerűen vannak olyan személyek és dolgok, amik hiányoznak Budaörsről. Főleg a nővérem, a barátaim, néhány program és a hazai NB I. Ma reggel volt lehetőségem lemenni a sportcsarnokba, nagyon jó érzés volt kicsit beszélgetni az edzőkkel, a vezetőkkel és a lányokkal. Természetesen rendszeresen figyelemmel követem a csapat teljesítményét. Biztos vagyok benne, hogy a téli felkészítés során nagyon keményen dolgozik majd a csapat és tavasszal magabiztosan eléri célját, megőrzi tagságát az élvonalban.

Hogy telnek most a napjaid?
A napjaim jelentős része még mindig a kézilabdáról szól. Dunaszerdahelyen edzősködöm és a helyi felnőtt csapatnak is a tagja vagyok. Délelőttönként egy kis házimunka, főzés, kutyázás a program, délután pedig a kézilabdáé a főszerep.

Ezúton gratulálunk a másik két díjazottnak: Selmeczi Ágnes rendezvényszervezőnek a Hauser-díjhoz és Komáromi Gábor vezetőedzőnek a Sport-díjhoz!

(Fotók: budaorshandball.hu /Rédl Dávid)