„Jó úton halad az építkezés” – Pálos-Bognár Barbara

Ahogy arról korábban beszámoltunk, mérkőzéseinek kétharmadát megnyerve, az elődöntőtől kevéssel lemaradva a franciaországi Európa-bajnokság 7. helyén végzett a magyar együttes, amelynek pozíciója az olimpiai kvalifikáció szempontjából is reménykedésre ad okot. A Moyra-Budaörs Handball válogatott irányítójával, Pálos-Bognár Barbarával beszélgettünk.

Milyen egy világverseny belülről? Így képzelted ezt a néhány hetet?
Az itthoni munkával kapcsolatban tudtam mire számítsak, nem tért el az ezt megelőző felkészülésektől. Franciaországban már más volt a helyzet, alig volt kézilabda edzésünk, sok volt a kondi és az elméleti felkészülés, megbeszélések és videózások. A „bezártságot” a hotelbe nehezebben éltem meg, én amúgy sem vagyok az a pihenős típus, otthon is jövök, megyek, rendezkedek. Belülről természetesen nagyon profi volt minden, a csapat körül tevékenykedők is nagyon jól segítették mindenben a játékosokat. A csodás létesítményeken belül is nagy volt a készültség, semmire nem lehetett panasz. A mérkőzéseken is sokan voltak, a hangulat remek volt, igazi show-t csináltak a francia szervezők.

A sok nehézség és kihívás ellenére kívülről nagyon egységesnek tűnt a csapat. Összeállt a jövő válogatottjának a magja?
Az előzetes körülményeket tekintve persze senki sem tudta pontosan, mire számítson, egy volt csak biztos, hogy magunkkal kell foglalkozni és minden negatív külső tényezőt ki kell zárnunk. Hatalmas pluszt jelentett a csapatnak a közösség. Tényleg nagyon jó volt a csapaton belül a hangulat, mindenki segített mindenkit. A fiatalok szerintem nem is kívánhatnának jobb közeget, fél siker szerintem, ha valaki felszabadultan önmaga lehet és egy jó társaságba csöppen. Szerintem jó úton halad az építkezés, valóban összeállni látszik a mag, ráadásul a 20 évesek mellett a most idősebbnek számító játékosok is fiatalok még, úgyhogy szép lehet a jövő!

Az előzetes várakozásokat messze túlteljesítette a válogatott. A németek és románok legyőzése extra bravúr volt. Ti belülről hogy értékeltek?
Mi is úgy éreztük a végén, hogy megtettünk mindent, amit tudtunk, kiadtuk magunkból és ami a legfontosabb, hogy a taktikai utasításokat sikerült megoldani, betartani, amiket Kim kért. Nagyon örülünk és büszkék vagyunk! Az, hogy a hetedik helyezés mellett mi volt a legnagyobb eredmény ezen a tornán, összetett. Amit eddig is mondtam, hogy egy jó közeg, közösség alakult ki. Olyan ellenfeleket győztünk le, akik jó, vagy papírforma alapján jobb csapatok a miénknél. A végjátékban a németek és a románok ellen is türelmesek és nyugodtak voltunk, nem idegesedtük túl.

Jók a kilátások a Vb-selejtezők előtt. Hogyan tovább?
Jók a kilátások igen, ez a szép befejezés biztos, hogy plusz önbizalmat ad a jövőre nézve a csapatnak. Hogy hogyan tovább? Fogalmam sincs, erről nem esett szó, a mérkőzés után ünnepeltünk és jól éreztük magunkat, annak a pillanatnak éltünk.

Mennyit vett ki belőled a torna? Hogy érzed magad?
Lelkileg többet vett ki belőlem. Nehéz volt feldolgozni, hogy támadásban nem, csak védekezésben számít rám a szövetségi kapitány. Igaz, ezt már az elején meg is mondta nekem. Igyekeztem ott helytállni, ahol számít rám. Természetesen maradt bennem bizonyítási vágy bőven, de az embernek abban a szerepkörben kell jól teljesíteni, amit rá osztanak.

A 7. helyezett magyar női válogatott eredményei az Európa-bajnokságon:
Csoportmérkőzések:
Magyarország – Hollandia 25–28 (11–11)
Magyarország – Horvátország 24–18 (13–9)
Magyarország – Spanyolország 32–26 (19–14)
Középdöntő:
Magyarország – Norvégia 25–38 (12–19)
Magyarország – Németország 26–25 (12–10)
Magyarország – Románia 31–29 (17–17)

 

Fotók: Magyar kézilabda-válogatott facebook

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.