Junior Eb: Szabó Annáért extrán szoríthatunk

Július 6-án a romániai Mioveniben áll az U19-es Európa-bajnokság rajtjához a női juniorválogatott. A két budaörsi kerettagból Vártok Tamarának júniusban sérülésmegelőzés érdekében, orvosi utasításra fel kellett függeszteni a felkészülést, ám a nyáron a NEKA-tól érkező Szabó Anna elutazott a korosztályos kontinensviadalra. A mieink a norvégokkal a franciákkal és a szerbekkel kerültek közösen a C jelű bombaerős kvartettbe.

„A felkészülésünk jól sikerült, még annak ellenére is, hogy természetesen voltak problémáink. Elsősorban sérülések hátráltatnak minket, hiszen néhány kulcsjátékosunk még korábban megsérült: Juhász Kata el sem tudta kezdeni a felkészülést, míg Simon Petra két hónapot kihagyott a válogatott összetartást megelőzően. Petra a válogatottnál kezdte meg újra a munkát, ő egyre jobb formát mutat, remélhetőleg jó formában lesz már az Európa-bajnokságon. Mellettük két jobbszélsőnk, Molnár Dorottya és Vártok Tamara orvosi utasításra nem folytathatta velünk sajnos a felkészülést. Annak ellenére, hogy teljes létszámban ritkán tudtunk edzeni, véleményem szerint meg tudtunk mindent valósítani, amit elterveztünk. Erős csoportban vagyunk, ráadásul az egész mezőny egyik legerősebb csapata, Franciaország ellen kezdjük az Eb-t, majd jön Szerbia, végül Norvégia. Tehát már a torna legelején komoly erőket meg kell mozgatnunk azért, hogy a csoportból az első vagy második helyen jussunk tovább, ami nagyon fontos lenne számunkra.“ – nyilatkozott az mksz.hu-nak Szilágyi Zoltán, a női juniorválogatott szövetségi edzője.

Női U19-es Európa-bajnokság, Románia, 2023. július 6-16.
Csoportbeosztás
A-csoport: Horvátország, Svájc, Svédország, Hollandia
B-csoport: Németország, Románia, Portugália, Izland
C-csoport: Magyarország, Norvégia, Franciaország, Szerbia
D-csoport: Dánia, Montenegró, Csehország, Észak-Macedónia

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
Július 6., csütörtök
11:45 Magyarország-Franciaország (Online: EHFTV)
Július 7., péntek
12:00 Szerbia-Magyarország (Online: EHFTV)
Július 9., vasárnap
16:30 Magyarország-Norvégia (Online: EHFTV)

A női U19-es Európa-bajnokság programja:
Csoportmérkőzések: július 6-9.
Alsó- és felsőházi középdöntő: július 11-12.
Elődöntők, keresztmérkőzések (5-8., 9-12. és 13-16. helyért): július 14.
Helyosztók (9., 11., 13. és 15. helyért): július 15.
Helyosztók (5. és 7. helyért), bronzmérkőzés és döntő: július 16.
Az Európa-bajnokság 1-13. helyezettjei jutnak ki a 2024-es északmacedóniai U20-as világbajnokságra. 

A magyar női juniorválogatott kerete:
Kapusok: Imre Szofi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Zaj Klára (NEKA), Mészáros Virág (FTC-Rail Cargo Hungaria) 
Jobbszélsők: Gém Léna (NEKA), Papp Dorka (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövő: Kovalcsik Bianka (NEKA), Kurucz Aida (Praktiker-Vác) 
Irányítók: Csernyánszki Liliána (DVSC Schaeffler), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Farkas Júlia (Győri Audi ETO)
Beállók: Kostyó Panni (DVSC Schaeffler), Kövér Luca (Győri Audi ETO), Szabó Lili (NEKA) 
Balátlövők: Csíkos Luca (NEKA), Szabó Aida (FTC-Rail Cargo Hungaria), Varga Emília (NEKA), Panyi Anna (DVSC Schaeffler)
Balszélsők: Szabó Anna (Moyra-Budaörs Handball), Makó Zoé (DVSC Schaeffler)

Szövetségi edző: SZILÁGYI Zoltán

A Európa-bajnokság mérkőzéseit az EHFTV-n lehet élőben követni, regisztrációt követően.

Hajrá Magyarország!
(Forrás: mksz.hu, fotó: Cseh Péter)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
19
19
0
0
705
433
272
37
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
18
16
1
1
616
438
178
33
3
DVSC Schaeffler
18
16
0
2
597
426
171
32
4
esztergom MOL Esztergom
18
12
2
4
586
470
116
26
5
Alba Fehérvár KC
17
10
1
6
462
430
32
21
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
17
10
1
6
497
470
27
21
7
Unknown Vasas SC
19
6
3
10
519
553
-34
15
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
18
6
2
10
464
494
-30
14
9
szombathely Szombathelyi KKA
18
6
2
10
499
586
-87
14
10
Kisvárda Master Good SE
17
6
0
11
436
497
-61
12
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
18
4
3
11
471
536
-65
11
12
neka_logo_new NEKA
17
4
0
13
428
533
-105
8
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
17
1
0
16
383
565
-182
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
17
0
2
15
378
610
-232
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.