A válogatott összetartásról

Augusztus 9-11. között Telkiben edzőtáborozott a magyar női válogatott, ahova meghívót kapott csapatunkból Debreczeni-Klivinyi Kinga. Irányítónk adott gyors helyzetjelentést az összetartást követően!  

„A háromnapos villámösszetartás elsődleges célja tényleg az volt, hogy időt töltsünk együtt, ne teljenek el hónapok két találkozás között. Természetesen mozogtunk is a pályán, egy kondi és egy labdás edzésünk volt külön, majd a Ferencváros keretével készültünk közösen. A körülmények, a hangulat és légkör ezúttal is kifogástalan volt, ám a keret általános állapotán erősen érződött, hogy kemény alapozásból jött mindenki. Van még egy kis időnk, hogy felépítsünk magunkat, mindenki tökéletesen tisztában van vele, hogy miért dolgozunk.  Rám ezúttal is irányító poszton számított a szakvezetés, tettem a dolgom. A folytatás októberben következik: az egyhetes válogatott hét alatt a norvégokkal és az osztrákokkal is összemérjük majd az aktuális tudásunkat.“Debreczeni-Klivinyi Kinga, MBH irányító

A magyar női válogatott kerete, 2023. augusztus 9-11.
Kapusok:
BÖDE-BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), BUKOVSZKY Anna (Praktiker-Vác)
Jobbszélsők: GYŐRI-LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO), TÖPFNER Alexandra (DVSC Schaeffler), GROSCH Vivien (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), ALBEK Anna (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Irányítók:
VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler), FARKAS Johanna (MTK Budapest), KUKELY Anna (FTC-Rail Cargo Hungaria), DEBRECZENI-KLIVINYI Kinga (Moyra-Budaörs)
Beállók: BORDÁS Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), FÜZI-TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler), TYISKOV-HELEMBAI Fanny (Praktiker-Vác)
Balátlövők: KUCZORA Csenge (Praktiker-Vác), JUHÁSZ Gréta (Kisvárda Master Good SE), SZÖLLŐSI- ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), FODOR Csenge (Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir

A női válogatott további tervezett programja 2023-ban:
2023. október 9-15: válogatott hét
2023. október 11., 19:00, Debrecen: Magyarország-Norvégia, női EHF EURO Cup-mérkőzés
2023. október 15., 17:00, Schwechat: Ausztria-Magyarország, női EHF EURO Cup-mérkőzés
2023. november 5., 14:30, München: Németország-Magyarország
2023. november 20-tól: világbajnoki felkészülés
2023. november 25-27. között: 2 felkészülési mérkőzés Hollandiával (Hollandiában, pontos időpontok később)

2023. november 29.-december 17., világbajnokság, Dánia-Norvégia-Svédország
Csoportmérkőzések:
2023. november 30., Helsingborg: Magyarország-Paraguay
2023. december 2., Helsingborg: Magyarország-Kamerun
2023. december 4., Helsingborg: Montenegró-Magyarország
Középdöntő (Göteborg): december 7., 9., 11.
Negyeddöntő: december 13.
Elődöntők, helyosztók az 5-8. helyért: december 15.
Döntő, helyosztók: december 17.

(Fotó: Bodnár Lajos)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
24
23
1
0
906
566
340
47
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
24
22
1
1
837
591
246
45
3
DVSC Schaeffler
24
21
0
3
800
563
237
42
4
esztergom MOL Esztergom
24
16
2
1
782
634
148
34
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
24
14
1
9
710
648
62
29
6
Alba Fehérvár KC
24
13
1
10
651
623
28
27
7
Kisvárda Master Good SE
24
11
0
13
616
669
-53
22
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
24
9
3
12
652
669
-17
21
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
24
8
3
13
652
698
-46
19
10
Unknown Vasas SC
24
7
3
14
652
695
-43
17
11
szombathely Szombathelyi KKA
24
7
3
14
667
742
-75
17
12
neka_logo_new NEKA
24
6
0
18
604
750
-146
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
24
1
0
23
553
830
-277
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
24
0
2
22
509
913
-404
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.