Fontosabb az összetartás, mint valaha

A női junior válogatott október 8-13. között Szabó Annával és Vártok Tamarával a keretében Budaörsön edzőtáborozott. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a mozgalmas összetartás záróakkordjaként pénteken felkészülési mérkőzést játszottak a fiatalok Buday Dániel együttesével a BVUSS-ben. Anna és Tami foglalták össze tömören élményeiket!

„Bő, 20 fős keretet hívott össze a szakmai stáb az októberi összetartásra. A szokásos keménymag ezúttal is kiegészült egy-két tehetséges újonccal. Vasárnap este találkoztunk Budaörsön, majd a hét elején a felméréseké volt a főszerep. Kedden délután már elkezdtünk foglalkozni a taktikával, alaposan átvettük az összes figuránkat. A hét folyamán a kondicionális tréningek mellett ízekre szedtük a védelmünket és a támadásunkat egyaránt. Miután három jobbszélsőnk volt, így pénteken a meccsen kevesebb játékperc jutott a számomra. Összességében jól éreztem magamat, idén is kezdünk egyre jobban összekovácsolódni. Nyugodtan készülhetünk, hiszen regnáló Európa-bajnokként már kijutottunk a jövő nyári világbajnokságra.“Vártok Tamara, MBH 

„A válogatott magja korábban egy helyen, Balatonbogláron kézilabdázott, azóta szétszóródtunk az élvonal különböző csapataiban. Most talán még fontosabb, hogy rendszeresen találkozzunk, épüljenek a kapcsolatok a pályán és azon kívül egyaránt. Jó volt végre huzamosabb időt együtt tölteni a lányokkal. A program részeként a Európa-bajnokságon aranyérmet szerző társaimmal hétfőn a fővárosban az MKSZ ünnepi gálavacsoráján is részt vehettem. Sokat dolgoztunk a héten, a játékunk minden elemét felfrissítettük. Önbizalom növelés szempontjából különösen fontos volt számomra ez a hét, szerettem volna – elsősorban magamnak – bizonyítani, hogy sokkal több van bennem, mint amit a formám mutat. Bízom benne, hogy meglesz hamar az áttörés és a felkészülés alatt mutatott játékom visszatér. Sokat töltődtem a héten, örülök, hogy pénteken jól ment a játék. A következő összetartásunk már egy szűkebb kerettel november végén Csehországban egy négy nemzet torna keretein belül lesz.“Szabó Anna, MBH

(Fotó: Bodnár Lajos és MKSZ/Cseh Péter)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
20
1
0
780
489
291
41
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
16
18
1
1
689
493
196
37
3
DVSC Schaeffler
19
17
0
2
643
445
198
34
4
esztergom MOL Esztergom
20
14
2
4
650
518
132
30
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
19
11
1
7
561
516
39
23
6
Alba Fehérvár KC
20
6
1
8
540
514
26
23
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
20
7
2
11
524
543
-19
16
8
Kisvárda Master Good SE
20
8
0
12
514
575
-61
16
9
szombathely Szombathelyi KKA
19
7
2
10
546
609
-63
16
10
Unknown Vasas SC
20
6
3
11
545
580
-35
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
20
5
3
12
528
596
-68
13
12
neka_logo_new NEKA
20
5
0
15
508
629
-121
10
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
20
1
0
19
465
678
-213
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
20
0
2
18
434
736
-302
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.