Nincs megállás a világbajnokságig

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar női kézilabda válogatott október 8-15. között a budaörsi Debreczeni-Klivinyi Kingával a keretében folytatta a felkészülést a decemberi világbajnokságra. A közös edzéseken túl a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő norvégokkal Debrecenben, a jövő évi kontinenstornán szintén társrendező Ausztriával Schwechaton mérettette meg magát Golovin Vlagyimir kerete. Kinga az osztrákok ellen 75. alkalommal ölthette magára a címeres mezt, a két meccsen szerzett tíz találatából a norvégok elleni egyik betörésgólja az öt legszebb gól közé került az EHF-nél. Válogatott játékosunk adott gyors helyzetjelentést! 

„Az augusztusi villámösszetartás után most végre huzamosabb ideig élvezhettük egymás társaságát. Kitűnően éreztem magam, jó hangulatban telt az együtt töltött időnk. Minden külső nehezítő körülmény, sérülés ellenére is nagyon egyben van az egész keret. Keményen dolgoztunk ez első pillanattól kezdve, sokat kondiztunk, taktikáztunk, videóztunk már a norvégok elleni összecsapás előtt is. Fizikálisan ezúttal sem kíméltek minket, az elvégzett munka minőségére nem lehetett panasz. Ráadásul egy héten belül két mérkőzést is játszottunk, ami szintén nem múlik el nyom nélkül. Debrecenben az első félidőben kifejezetten jól éreztem magam a pályán, ment a játék, fordulás után is csak egy apró vádli görcs akadályozott meg a folytatásban. Az osztrák meccs – ahogy mindenki láthatta –, elég nyögvenyelős volt végig. Küszködtünk, szenvedtünk, de a lényeg talán az, hogy így is győzni tudtunk. Az utolsó percben történtek nagy ijedtséget keltettek, de a vizsgálatok igazolták, hogy semmi igazán komolyról, csak könnyebb izomsérülésről volt szó. Rendben vagyok! A világbajnokságig most már rendszeresek lesznek az edzőtáboraink, november elején Németországban folytatjuk a felkészülést.“ – Debreczeni-Klivinyi Kinga, MBH

A magyar női kézilabda válogatott kerete:
Kapusok:
 Szemerey Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők: Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC), Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbátlövők: Albek Anna (Motherson Mosonmagyaróvári KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Papp Nikolett (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs Handball), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Bordás Réka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler), Pásztor Noémi (Motherson Mosonmagyaróvári KC)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Good SE), Kuczora Csenge (Praktiker-Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győri Audi ETO KC)

EHF EURÓPA-KUPA
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 31–38 (17–19) 
MAGYARORSZÁG: Szemerey, Szikora (kapusok), Albek 4, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 4, Faluvégi, Füzi-Tóvizi 2, Győri-Lukács 1, Juhász 4, Klujber 6 (4), Kuczora 5 (1), Márton 1, Papp, Pál, Pásztor 2, Szöllősi-Schatzl 2

AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 32–34 (15–19)
MAGYARORSZÁG: Szemerey, Szikora (kapusok), Albek, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 6, Faluvégi, Füzi-Tóvizi 2, Győri-Lukács 1, Juhász 1, Klujber 9 (5), Kuczora, Márton 2, Papp 2, Pásztor 2, Simon 7, Szöllősi-Schatzl 2

(Fotók: MKSZ/Cseh Péter, Kovács Anikó)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
20
1
0
780
489
291
41
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
20
18
1
1
689
493
196
37
3
DVSC Schaeffler
20
18
0
2
671
468
203
36
4
esztergom MOL Esztergom
20
14
2
4
650
518
132
30
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
20
12
1
7
584
540
44
25
6
Alba Fehérvár KC
20
11
1
8
540
514
26
23
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
20
7
2
11
524
543
-19
16
8
Kisvárda Master Good SE
20
8
0
12
514
575
-61
16
9
szombathely Szombathelyi KKA
20
7
2
11
568
637
-68
16
10
Unknown Vasas SC
21
6
3
12
563
603
-40
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
20
5
3
12
528
596
-68
13
12
neka_logo_new NEKA
20
5
0
15
508
629
-121
10
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
20
1
0
19
465
678
-213
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
20
0
2
18
434
736
-302
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.