Hasznos gyakorlás Komáromban

Csütörtök este komáromi felkészülési mérkőzéssel folytatta a munkát női felnőtt csapatunk. Egy félidőn át fej fej mellett haladt a két gárda, ám fordulás után kezünkbe vettük az irányítást. A hajrára fordulva közelített ugyan a házigazda, de jelentős változás nem történt. Mindenki pályára lépett, a keret oroszlánrésze kapuba is talált. Fontos továbbá, hogy novemberi orrcsonttörése után Vártok Tamara visszatért. Jövő hét szombaton hazai pályán már a Dunaújvárost fogadjuk a K&H liga 12. fordulójában.

„Nem volt tudatos, hogy a szélsőket tömjük labdával, egyszerűen így alakult. Gyakoroltunk egy pár dolgot, de a lényeg az, hogy mindenki pályára lépett. A betegségből, sérülésből visszatérő játékosaimnak is lehetőséget tudtam adni. Vártok Tamara is kifejezetten jól jött vissza. Összességében hasznos felkészülési mérkőzés volt, tesszük a dolgunkat, készülünk jövő szombatra. A játék minden elemében kicsit élesebbnek kell lennünk majd a Dunaújváros ellen.”Buday Dániel, MBH vezetőedző

Felkészülési mérkőzés
Komárom VSE – Moyra-Budaörs Handball 28–33 (13–15)

Moyra-Budaörs Handball:
Mistina, Bíró (kapusok), Szabó A. 5, Szabó-Májer 4, Hudák 4, Tóth M. 3, Mlinkó 3, Szövérdffy-Szabadfi 3, Vártok T. 3, Schneider 3 (1), Gorilska 2, Pálos-Bognár 1, Debreczeni-Klivinyi 1, Szekerczés 1, Uhrin

Az eredmény alakulása: 7. p.: 3–1, 10. p.: 4–4, 17. p.: 7–5, 24. p.: 10–10, 28. p.: 12–14, 37. p.: 16–22, 45. p.: 20–25, 53. p.: 24–27, 57. p.: 25–32

K&H liga folytatás január 20-án a Dunaújváros ellen hazai pályán! Jegyinfó ITT!

Tempó Budaörs!
(Fotók: Bodnár Lajos)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
24
23
1
0
906
566
340
47
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
24
22
1
1
837
591
246
45
3
DVSC Schaeffler
24
21
0
3
800
563
237
42
4
esztergom MOL Esztergom
24
16
2
1
782
634
148
34
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
24
14
1
9
710
648
62
29
6
Alba Fehérvár KC
24
13
1
10
651
623
28
27
7
Kisvárda Master Good SE
24
11
0
13
616
669
-53
22
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
24
9
3
12
652
669
-17
21
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
24
8
3
13
652
698
-46
19
10
Unknown Vasas SC
24
7
3
14
652
695
-43
17
11
szombathely Szombathelyi KKA
24
7
3
14
667
742
-75
17
12
neka_logo_new NEKA
24
6
0
18
604
750
-146
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
24
1
0
23
553
830
-277
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
24
0
2
22
509
913
-404
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.