Biztató jelek

Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, február 25-től Golovin Vlagyimir kerete az áprilisi olimpiai selejtezőkre készült Telkiben. A program részeként válogatottunk két EHF Euro Cup mérkőzést is játszott, Tatabányán és Gümligenben is magabiztosan legyőzte a svájci nemzeti csapatot. Kedden a Budaörsre visszatérő Debreczeni-Klivinyi Kinga adott helyzetjelentést honlapunknak! 

„Régen találkoztunk így teljes létszámban, klassz volt újra időt tölteni a lányokkal. Hamar fejest ugrottunk hétfőn a munkába, kondiztunk, délután pedig már labdás edzésen vettünk részt. Komoly iramban dolgoztunk, tényleg mindenki úgy harapott, mintha másnap lenne az olimpiai selejtező. Szerdán itthon magabiztos játékkal, nagyarányú győzelmet arattunk Svájccal szemben. Kifejezetten jól éreztem magam a pályán, akadtak ugyan kihagyott helyzeteim, de összességében hasznos kis meccset játszottunk. Pozitív megerősítést is kaptam, hogy jól mozgattam a csapatot. Csütörtökön visszatértünk Telkibe, majd másnap utaztunk Svájcba. A szokásostól eltérően zökkenőmentesen utaztunk, hamarabb odaértünk, mint terveztük, így zavartalanul tudtunk még kint edzeni egyet este. Szombaton az első félidő nem volt igazi, csak a fordulás után tudtuk összekapni magunkat. Nyilván ezek a találkozók teljes mértékben alá voltak rendelve a felkészülésnek, többet kísérleteztünk, mint általában. Vannak még hiányosságok, de úgy gondolom, összességében biztató a játékunk. A közvetlen felkészülés során április elején összecsapunk még Norvégiával és Ausztriával, majd következnek a sorsdöntő meccsek Debrecenben.“Debreczeni-Klivinyi Kinga, MBH 

EHF EURO Cup mérkőzések:
Magyarország – Norvégia 31-38 (17-19)
Ausztria – Magyarország 32-34 (15-19)
Magyarország – Svájc 38-26 (16-14)
Svájc – Magyarország 27-35 (16-17)
Április 4. (csütörtök) 19:15 Norvégia – Magyarország
Április 6. (szombat) 17:00 Magyarország – Ausztria

Női olimpiai selejtező, 1. csoport, Debrecen:
Április 11. (csütörtök)
15:30 Magyarország – Kamerun
18:00 Svédország – Japán
Április 12. (péntek)
18:00 Svédország – Magyarország
20:30 Japán – Kamerun
Április 14. (vasárnap)
16:45 Kamerun – Svédország
19:15 Magyarország – Japán

Hajrá Magyarország! 
(Fotók: Kovács Anikó, Cseh Péter)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
7
7
0
0
256
162
94
14
2
DVSC Schaeffler
7
7
0
0
235
158
77
14
3
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
8
7
0
1
263
191
72
14
4
esztergom MOL Esztergom
8
6
0
2
261
223
38
12
5
Alba Fehérvár KC
7
5
0
2
184
176
8
10
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
7
4
0
3
196
195
1
8
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
7
2
1
4
179
175
4
5
8
Unknown Vasas SC
7
2
1
4
195
213
-18
5
9
szombathely Szombathelyi KKA
7
2
1
4
187
229
-42
5
10
Kisvárda Master Good SE
7
2
0
5
180
203
-23
4
11
neka_logo_new NEKA
7
2
0
5
169
217
-48
4
12
hometeam Moyra-Budaörs Handball
7
1
1
5
167
212
-45
3
13
Dunaújvárosi Kohász KA
7
0
2
5
182
210
-28
2
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
7
0
0
7
166
256
-90
0

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.