Értékes tapasztalatot gyűjtött a junior válogatott

Női junior válogatottunk a múlt heti összetartása végén Dániát, Németországot és Franciaországot is legyőzte és veretlenül nyerte meg a dabasi Négy Nemzet Tornát. A korosztályos gárdában Szabó Anna és Vártok Tamara képviselte együttesünket. Fiatal reménységeink osztották meg velünk az élményeiket.

„Az összetartás célja egyértelműen az volt, hogy még jobban összekovácsolódjunk a nyári világbajnokság előtt. Betegségből érkeztem vasárnap Inárcsra, az állóképességemen határozottan éreztem még, hogy nem az igazi. Egyre többet bírtam, a hét második felére a meccseken érkeztem meg teljesen. Hétfőn erőfelmérés, kedden taktikai labdás edzések, szerdán erőfejlesztés várt ránk. A munka mellé a programba egy csapatépítő gokartozást is beiktattak, ami kifejezetten jó hangulatban telt. Három meccs következett, talán az eddigi legrangosabb Négy Nemzet tornánk, ahol korosztályunkból kiemelkedő válogatottakkal találkoztunk. Kitűnő erőfelmérő volt számunkra, megtudtuk, hogy hol, mit kell még csiszolni a játékunkon. Bízom benne, hogy a folytatásban is minden összetartáson tudunk előre lépni.“Szabó Anna, MBH

„Jól esett kiszakadni a hétköznapokból, nagyon élveztük a közösséget, hónapok óta nem találkoztunk így együtt. Remek edzéseink voltak, szorgalmasan dolgozott a csapat. Mind a három ellenfelünkkel nagyot csatáztunk már korábban, tudtuk, hogy ezúttal is keményen meg fognak dolgoztatni minket. A németek ellen nehezen lendültünk játékba, de sikerült kiegyenesedni és megnyerni a találkozót. Talán a franciáktól tartottunk előzetesen a legjobban, mégis azon a mérkőzésen alakult ki a legnagyobb különbség a végére. Zsinórban a harmadik napon a harmadik meccsünket játszottuk, így érezhetően fáradt volt a keret a dánok ellen, ugyanakkor a kezünkbe vettük az irányítást és végig vezetve arattunk tornagyőzelmet. A németek ellen álmoskásan játszottam, de a másik két meccs kifejezetten jól sikerült nekem. A korábbi sérüléseim miatt lemaradtam a válogatott védekezés szerkezetét tekintve, ám a hát végére ahhoz is hozzászoktam. Nyáron rövid időnk lesz a világbajnokság előtt, így minden percet ki kell használnunk a továbbiakban is a felkészülésre.“Vártok Tamara, MBH

Júniusban Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban szállhat versenybe nemzeti csapatunk a korosztályos világbajnoki címért. A közös felkészülést Szilágyi Zoltán együttese április elején folytatja. 

Négy Nemzet Torna (Dabas):
Magyarország női junior – Németország 33–30 (14–11)
Szabó A. 3
Magyarország női junior – Franciaország 28–19 (14–10)
Szabó A. 4, Vártok T. 1
Magyarország női junior – Dánia 29–24 (15–12)
Szabó A. 1, Vártok T. 1

További eredmények: 
Franciaország – Dánia 33–25
Dánia – Németország 23–31
Németország – Franciaország 36–33.

A torna végeredménye: 
1. Magyarország
2. Németország
3. Franciaország
4. Dánia

Hajrá Magyarország!
(Fotó: Magyar kézilabda-válogatott Facebook / Cseh Péter)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
24
23
1
0
906
566
340
47
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
24
22
1
1
837
591
246
45
3
DVSC Schaeffler
24
21
0
3
800
563
237
42
4
esztergom MOL Esztergom
24
16
2
1
782
634
148
34
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
24
14
1
9
710
648
62
29
6
Alba Fehérvár KC
24
13
1
10
651
623
28
27
7
Kisvárda Master Good SE
24
11
0
13
616
669
-53
22
8
Motherson Mosonmagyaróvári KC
24
9
3
12
652
669
-17
21
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
24
8
3
13
652
698
-46
19
10
Unknown Vasas SC
24
7
3
14
652
695
-43
17
11
szombathely Szombathelyi KKA
24
7
3
14
667
742
-75
17
12
neka_logo_new NEKA
24
6
0
18
604
750
-146
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
24
1
0
23
553
830
-277
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
24
0
2
22
509
913
-404
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.