Ráadásban is maradt hite a csapatnak – Szabó Anna az U20-as világbajnokságról

Az Európa-bajnoki címvédő magyar női junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-31-re nyert Izland ellen a szkopjei világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében. A legjobb négy között a hollandok várnak a mieinkre. A budaörsi Szabó Anna adott gyors helyzetjelentést honlapunknak!

„Tegnap a negyeddöntőben talán a vártál is komolyabb ellenállással találtuk szembe magunkat, ám hosszabbításban sikerült végül legyőznünk Izlandot és bebiztosítani elődöntős szereplésünket. A második játékrészben úgy gondolom, elsősorban a saját dolgunkat nehezítettük meg, nem játszottunk a valós tudásunk szerint. Ugyanakkor hatalmas öröm, hogy a ráadásban is maradt hite a csapatnak, nehéz helyzetekben is jól működtünk együtt. Szeretnénk, ha ez a folyatásban is így maradna. Sokat kivett belőlünk az áramszünettel is félbeszakított mérkőzés, de a szívünk visz tovább.

Az elődöntős ellenfelünk természetesen egy kiváló együttes, nemhiába vannak itt a hollandok a világ legjobb négy csapata között. Sok fog múlni azon, mennyire tudjuk hatástalanítani a nagy átlövőiket. A másik ágon Franciaország – Dánia elődöntőt rendeznek, de ilyen messzire nem gondolkodunk előre, a mai meccsre koncentrálunk és reméljük, boldogan hagyjuk el a küzdőteret.

Tisztában vagyunk vele, hogy mit jelent egy ilyen sorozatterhelés. Dolgozik az adrenalin, fáradtnak egyáltalán nem érzem magam, tök jól bírom a meccseket. A lányokkal nagyon élvezzük az együtt töltött időt és mindent megteszünk, hogy elérjük a célunkat. Komoly ütközetek várnak még ránk a világbajnokságon, de most egyelőre a hollandokra fókuszálunk. Reméljük, otthonról is sokan szurkolnak nekünk.“Szabó Anna, MBH

A magyar válogatott korábbi eredményei:
Magyarország – Argentína 39–21 (19–12)
Magyarország – Mexikó 54–10 (26–3)
Magyarország – Dél-Korea 32–17 (13–9)
Magyarország – Norvégia 31–26 (18–11)
Magyarország – Dánia 31–23 (15–12)
Magyarország – Izland 34–31 (19–12, 29–29) – hosszabbítás után

A további menetrend:

Június 28. (péntek) 18:00
Hollandia – Magyarország (elődöntő)

Június 28. (péntek) 20:30
Franciaország – Dánia (elődöntő)

Június 30. (vasárnap) 14:45 (bronzmérkőzés)

Június 30. (vasárnap) 17:30 (döntő)

Hajrá Magyarország!
(Fotó: Bodnár Lajos archív)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
18
18
0
0
677
405
272
36
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
17
16
0
1
588
410
178
32
3
DVSC Schaeffler
17
15
0
2
560
399
161
30
4
esztergom MOL Esztergom
17
11
2
4
552
442
110
24
5
Alba Fehérvár KC
17
10
1
6
462
430
32
21
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
17
10
1
6
497
470
27
21
7
Unknown Vasas SC
18
6
2
10
494
528
-34
14
8
szombathely Szombathelyi KKA
17
6
2
9
471
552
-81
14
9
Motherson Mosonmagyaróvári KC
17
6
1
10
439
469
-30
13
10
Kisvárda Master Good SE
17
6
0
11
436
497
-61
12
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
17
4
3
10
444
499
-55
11
12
neka_logo_new NEKA
17
4
0
13
428
533
-105
8
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
17
1
0
16
383
565
-182
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
17
0
2
15
378
610
-232
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.