Sokat kért, rengeteget adott

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, a szkopjei világbajnokságon a budaörsi játékosokkal felálló női korosztályos válogatott egészen a döntőig menetelt. Az elmúlt hetekben az érintetteknek lehetősége volt feldolgozni a történteket. A nyári felkészülés első hetében junior világbajnoki ezüstérmes játékosainkat, Farkas Júliát és Vártok Tamarát kérdeztük, hogyan értékelik a világversenyt. 

A 2004-2005-ben született korosztály U17-es és U19-es Európa-bajnokságot nyert, az U18-as világbajnokságon bronz-, az U20-as vb-n pedig ezüstérmet szerzett.

„A bajnokság végén sem engedhettünk ki, gyakorlatilag rögtön munkába álltunk a nemzeti csapattal. Motivációt nem kellett keresnünk, erősen dolgozott bennünk, hogy ez lesz az utolsó lehetőségünk így együtt a bizonyításra. Személy szerint nekem is fel kellett vállalnom a felelősséget, most nem voltak világsztárok előttem, akik elvégzik a feladat oroszlánrészét. Nyilván büszkévé tesz, hogy a világ második legjobbjai lettünk. Szép eredményt értünk el, ám a finálét követően nem volt egyszerű feldolgozni a történteket. Az ezüstéremnél jobban fájt, hogy a korosztályos válogatott pályafutásunk egy vereséggel zárult. A mai napig nem fényesedett még ki teljesen az érem, egy kis tüske maradt bennem. A legjobb tudásunk szerint felkészültünk, taktikailag rendben voltunk, de erővel sajnos nem bírtuk a legvégéig. Hullámvölgyeim nekem is voltak, de összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, úgy érezem, a csapatban betöltött vezérszerephez sikerült felnőnöm. Tartalmas, sikerekben gazdag, felejthetetlen éveket töltöttünk együtt a válogatottban. Egy korszak most lezárult, de hiszem, hogy ha keményen dolgozunk, egy nap új távlatok nyílhatnak majd.“Farkas Júlia, MBH

„Komoly versenyhelyzet alakult ki a posztomon, meg kellett küzdenem a helyemért az utazókeretben. Érzelmileg nehezen éltem meg, hogy ki kellett hagynom tavasszal egy összetartást, ám a pályán a felnőtt élvonalban megmutattam, hogy ott a helyem a világbajnokságon! Két évvel ezelőtt részese lettem már egy junior vb-nek, ahol ugyancsak a döntőben maradtunk alul. Az évek során nagyon jól összecsiszolódott a csapatunk, bíztam benne, hogy mi felérhetünk a dobogó tetejére. Az Izland meccs kivételével jól ment nekem a játék, örülök neki, hogy sok játékpercet kaptam, téthelyzetekben mindig a pályán lehettem. Nyilván komoly sorozatterhelés volt ez a két hét, de e mögé se bújhatunk, a franciák is ugyanolyan fáradtak voltak, mint mi. Akartunk, küzdöttünk, de ezen a napon ők voltak a jobbak. A hozzáállásunkra nem lehetett panasz! Többször lefutottak minket és a védekezésünk se volt már annyira feszes a végére. Volt egy Klárink a kapuban, ha ő se lett volna, még nagyobbra nyílt volna az olló. Jó volt, szép volt, szerettük ezt az időszakot! Mindig megtörte a monotonitást szezon közben egy-egy összetartás. Sokat kért, ugyanakkor rengeteget adott a korosztályos válogatott időszak. Hatalmas megtiszteltetés mindig magunkra ölteni a címeres mezt. Most küzdhetünk a következő szintért. Fiatalok vagyunk, nem késünk még le semmiről, de egy nap oda szeretnénk érni a felnőtt nemzeti csapat közelébe.“ Vártok Tamara, MBH

A világbajnokság végeredménye:
1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Hollandia, 4. Dánia, 5. Portugália, 6. Svédország, 7. Izland, 8. Svájc, 9. Németország, 10. Norvégia, 11. Románia, 12. Montenegró, 13. Egyiptom, 14. Dél-Korea, 15. Kína, 16. Észak-Macedónia, 17. Spanyolország, 18. Angola, 19. Brazília, 20. Japán, 21. Argentína, 22. Szerbia, 23. Guinea, 24. Tunézia, 25. Csehország, 26. Tajvan, 27. Irán, 28. Üzbegisztán. 29. Chile, 30. Egyesült Államok, 31. Algéria, 32. Mexikó

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
20
1
0
780
489
291
41
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
20
18
1
1
689
493
196
37
3
DVSC Schaeffler
20
18
0
2
671
468
203
36
4
esztergom MOL Esztergom
20
14
2
4
650
518
132
30
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
20
12
1
7
584
540
44
25
6
Alba Fehérvár KC
20
11
1
8
540
514
26
23
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
20
7
2
11
524
543
-19
16
8
Kisvárda Master Good SE
20
8
0
12
514
575
-61
16
9
szombathely Szombathelyi KKA
20
7
2
11
568
637
-68
16
10
Unknown Vasas SC
21
6
3
12
563
603
-40
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
20
5
3
12
528
596
-68
13
12
neka_logo_new NEKA
20
5
0
15
508
629
-121
10
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
20
1
0
19
465
678
-213
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
20
0
2
18
434
736
-302
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.