Klubtörténelem! Pontot szereztünk Debrecenben!

Ki gondolta volna, hogy ma este csoda pontot szerzünk Debrecenben?! Sőt végig uraljuk idegenben a mérkőzést a világsztárokkal teletűzdelt, nemzetközi kupaporondon is bizonyított hazai csapat ellen?! Mindezt fiataljaink, Uhrin Lili és Farkas Júlia vezetésével! Ugyanakkor a többiekről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Óriási siker a csapatnak és a városnak! A klub fennállása óta először szereztünk pontot idegenben a cívisvárosban!

Rögtön a mérkőzés elején kezünkbe vettük az irányítást, először a találkozó 30-ik percben vezetett a hazai együttes. A fordulás után sem kopott a lendületünk, 23–19-re is vezettünk. A hajrában sebességet váltottak a debreceniek és néhány perc alatt eltüntették a különbséget. A végjátékban két emberelőnyös és üres kapus gólnak köszönhetően ismét hárommal léptünk el. Itt azonban még nem volt vége a meccsnek, a DVSC ugyanis ledolgozta hátrányát, ám fordítani nem tudott.

Így értékeltek a főszereplők:

K&H női kézilabda liga, 8. forduló
DVSC Schaeffler – Moyra-Budaörs Handball 28–28 (12–12)

DVSC Schaeffler:
Gabriel, Ryde (kapusok), Thorleifsdottir 7, Sercien-Ugolin 4, Csernyánszki 3, Füzi-Tóvizi 3, Töpfner 3 (2), Petrus 2, Jovovity 2, Grosch 2, Haggerty 1, Vámos 1, Juhász, Tóth N., Dramac, Hornyák
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán

Moyra-Budaörs Handball:
Vártok R., Bőle (kapusok), Uhrin 8, Szöllősi-Schatzl 6 (3), Farkas 4, Schneider 2, Marincsák 2, Sztankovics 2, Vártok T. 1, Gorilska 1, Bardi 1, Szekerczés 1 (1), Debreczeni-Klivinyi, Horváth P., Hudák, Lengyel
Vezetőedző: Buday Dániel

Az eredmény alakulása: 7. p.: 2-4, 15. p.: 4–6, 19. p.: 7–7, 21. p: 7–9, 25. p.: 10–10, 30. p.: 12–11, 33. p.: 12–14, 35. p.: 14–14, 43. p.: 18–19, 49. p.: 19–23, 54. p.: 24–24, 56. p.: 24-27, 59. p.: 27–28

Kiállítások: 8, illetve 2 perc

Hétméteresek: 2/2, illetve 4/6

Játékvezetők: Nagy Ferenc János, Túróczy József

A találkozó visszanézhető teljes egészébe ITT!

Tempó Budaörs!
#DVSCMBH #vegeredmeny #kezilabda #nbi #khliga #tempobudaors #tippmix
(Fotó: budaorshandball.hu / Pozsonyi Roland archív)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
22
21
1
0
818
516
302
43
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
22
20
1
1
756
546
210
41
3
DVSC Schaeffler
22
20
0
2
738
510
228
40
4
esztergom MOL Esztergom
22
15
2
5
712
577
135
32
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
22
13
1
8
653
591
62
27
6
Alba Fehérvár KC
22
12
1
9
598
570
28
25
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
22
8
2
12
587
606
-19
18
8
Kisvárda Master Good SE
22
9
0
13
569
627
-58
18
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
22
7
3
12
590
640
-50
17
10
szombathely Szombathelyi KKA
22
7
2
13
613
686
-73
16
11
Unknown Vasas SC
22
6
3
13
588
639
-51
15
12
neka_logo_new NEKA
22
6
0
116
561
694
-133
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
22
1
0
21
508
748
-240
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
22
0
2
20
472
813
-341
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.