Az év csapata

Tarolt a kézilabda! A budapesti Operaházban tartott 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a hagyományos csapatok versenyében az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai hatodik helyezett női kézilabda-válogatott lett a győztes, az év edzőjének pedig az együttes szövetségi kapitányát, Golovin Vlagyimirt választották. Kiemelt szeretettel gratulálunk a budaörsi Szöllősi-Schatzl Nadinenak és Debreczeni-Klivinyi Kingának!

Hosszú út vezetett idáig, sok tanulás, köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és aki segített, hiszen ez közös munka, nehéz, és kitartónak is kell lenni. Nagyon sok jó edző dolgozik itthon, az ő munkájuknak is köszönhetően vagyok itt. Ezért is kértem a díj átvételekor, hogy minden magyar edzőnek szóljon a taps.”Golovin Vlagyimir, szövetségi kapitány

Óriási siker ez számunkra, hiszen rendkívül erős volt a mezőny ebben a kategóriában is. Köszönjük mindenkinek, aki hitt bennünk és támogatott minket! Hullámzó négy év van mögöttünk, de most nagyon boldogok vagyunk. Köszönjük a szavazatokat, köszönjük a szurkolóknak és családjainknak, akik mindig mögöttünk állnak. Köszönet a minket segítő stáb tagjainak, és azoknak is, akik az elmúlt években segítettek minket! „Böde-Bíró Blanka, csapatkapitány

Az év csapata (hagyományos csapatsportágak):
Női kézilabda-válogatott (2024-ben Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai 6.)
Az Eb-bronzérmes és az olimpiai hatodik. helyezett csapat tagjai: Albek Anna, Bordás Réka, Böde-Bíró Blanka, Csíkos Luca, Debreczeni-Klivinyi Kinga, Faluvégi Dorottya, Füzi-Tóvizi Petra, Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga, Juhász Gréta, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuczora Csenge, Márton Gréta, Papp Nikoletta, Pásztor Noémi, Petrus Mirtill, Simon Petra, Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine, Tóth Nikolett, Vámos Petra

Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Edző: Szilágyi Zoltán, Pigniczki Krisztina
Kapusedző: Tatai Péter
Erőnléti edző: Holanek Zoltán, Szűcs Martin
Orvos: Dr. Lohner Balázs, Dr. Balázs Máté
Masszőr: Sándor Dániel, Márkus-Maszarek Dóra
Technikai vezető: Pásztor Zsófia

Szívből gratulálunk!

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
22
21
1
0
818
516
302
43
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
22
20
1
1
756
546
210
41
3
DVSC Schaeffler
22
20
0
2
738
510
228
40
4
esztergom MOL Esztergom
22
15
2
5
712
577
135
32
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
22
13
1
8
653
591
62
27
6
Alba Fehérvár KC
22
12
1
9
598
570
28
25
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
22
8
2
12
587
606
-19
18
8
Kisvárda Master Good SE
22
9
0
13
569
627
-58
18
9
hometeam Moyra-Budaörs Handball
22
7
3
12
590
640
-50
17
10
szombathely Szombathelyi KKA
22
7
2
13
613
686
-73
16
11
Unknown Vasas SC
22
6
3
13
588
639
-51
15
12
neka_logo_new NEKA
22
6
0
116
561
694
-133
12
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
22
1
0
21
508
748
-240
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
22
0
2
20
472
813
-341
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.