Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs Handball 34–29 (15–15)

Vasárnap este a K&H női kézilabda liga 15. fordulójában nagyon fájó két pontot hagytunk Székesfehérváron. Az előzetes várakozásoknak megfelelően kemény, harcos Alba és rangadó hangulat várt ránk a KÖFÉM Sportcsarnokban. A vendéglátóink kifejezetten jól kezdték a mérkőzést, a 28. percben vezettünk először az első játékrészben. Fordulás után még tíz percig fej-fej mellett haladtak a felek, ám a hajrára reális esélyünk nem maradt a pontszerzésre. Folytatás a mieinknek február 22-én hazai pályán a Vác ellen.

Mestermérleg:
Ahogy az várható volt, nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a Budaörs nem adta olcsón ezt a győzelmet. Megmutatta a csapat azt a stabilitást, amelyet Vácott nem tudtunk állandósítani hatvan percen keresztül, nagyon jó mentalitással kézilabdáztak a lányok! ” Szuzana Lazovics, Alba Fehérvár KC vezetőedző

Nagy küzdelem volt, minden megtörtént, amire előzetesen számítottunk, talán még egy kicsivel több is. Voltak fordulópontjai a mérkőzésnek, nem tudtunk kétgólos előnyt kiharcolni, nem voltak meg azok, akik eldönthetnék volna a találkozót. A második félidőben volt egy hosszabb gólcsendünk, amit kihasznált a Fehérvár, ez döntött.” – Buday Dániel, Moyra-Budaörs Handball vezetőedző

K&H női kézilabda liga, 15. forduló
Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs Handball 34–29 (15–15)

Alba Fehérvár KC:
Hadfi, Aalla (kapusok), Szabó K. 12 (7), Szabó-Májer 6, Pavlovic 5, Utasi 3, Smbatian 3, Takó 3, Kövér 1, Kocsis B. 1, Tolnai, Bojtos, Sulyok, Szemes, Moreno
Vezetőedző: Suzana Lazovic

Moyra-Budaörs Handball:
Vártok R., Mistina, Bőle (kapusok), Szekerczés 7 (2), Szöllősi-Schatzl 5, Marincsák 5, Vártok T. 3, Bardi 3,, Gorilska 2, Farkas 2, Uhrin 1, Schneider 1 (1), Sztankovics, Horváth P., Hudák, Lengyel
Vezetőedző: Buday Dániel

Az eredmény alakulása: 5. p.: 4–2, 12. p.: 7–7, 18. p.: 11–8, 24. p.: 13–11, 28. p.: 14–15, 35. p.: 17–18, 42. p.: 22–18, 50. p.: 25–22, 57. p.: 31–27

Kiállítások: 8, illetve 10 perc

Hétméteresek: 7/9, illetve 3/3

Játékvezetők: Kovács Tibor, Mándli Balázs

Tempó Budaörs!
#AFKCMBH #vegeredmeny #kezilabda #nbi #khliga #tempobudaors #tippmix
(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland archív)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
18
18
0
0
677
405
272
36
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
17
16
0
1
588
410
178
32
3
DVSC Schaeffler
18
16
0
2
597
426
171
32
4
esztergom MOL Esztergom
17
11
2
4
552
442
110
24
5
Alba Fehérvár KC
17
10
1
6
462
430
32
21
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
17
10
1
6
497
470
27
21
7
Unknown Vasas SC
18
6
2
10
494
528
-34
14
8
szombathely Szombathelyi KKA
17
6
2
9
471
552
-81
14
9
Motherson Mosonmagyaróvári KC
17
6
1
10
439
469
-30
13
10
Kisvárda Master Good SE
17
6
0
11
436
497
-61
12
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
18
4
3
11
471
536
-65
11
12
neka_logo_new NEKA
17
4
0
13
428
533
-105
8
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
17
1
0
16
383
565
-182
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
17
0
2
15
378
610
-232
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.