Jobbátlövőink jövőre is Budaörs mezben – MBH 25/26 III.

Schneider Éva negyedszer is meghosszabbította budaörsi szerződését. Jobbátlövőnk poszttársa 2026. nyaráig változatlanul Szekerczés Luca lesz.

A székesfehérvári születésű jobbátlövő NB I/B-s gólkirálynőként érkezett 2021. júliusában Budaörsre. Egy évvel megtoldotta szerződését, ötödik élvonalbeli szezonjára készül klubunk játékosaként.

„Számomra nem volt kérdés, hogy szeretnék-e maradni. Ahogy lehetőséget kaptam a hosszabbításra, már írtam is alá a szerződést. Volt bennem nyáron egy kis bizonytalanság a keret jelentős átalakulását illetően, de hamar megalakult a társaság. Szuper embereket ismeretem meg az újonnan érkezőkben. Az biztos, hogy kihívásokkal és kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel tarkított szezonunk van. A küzdelmes bajnoki szereplésünk ellenére kifejezetten büszkék lehetünk a Magyar Kupa sikerünkre, évek óta fájt a fogunk a sorozatra. Örülök neki, hogy idén a támadásokon túl már védekezésben is egyre több feladat hárul rám. Hogy kerek legyen a történetünk, adósak vagyunk még pár győzelemmel és ponttal. Tudom, hogy sok van még ebben a csapatban, amit alázatos munkával fel is fogunk vinni a pályára.“ – Schneider Éva

Szekerczés Luca felnőtt válogatottban és nemzetközi kupákban szerzett értékes tapasztalattal csatlakozott a Moyra-Budaörs Handball női felnőtt csapatához 2022 nyarán. Rutinos jobbátlövőnk szerződését 2024 nyarán két évvel toldotta meg.

„A tavalyi hetedik helyezésünk méltó módon zárt le egy különleges érát a klub életében. Korszakos alakok távozása után nyártól a feladatunk egy új fejezet megalapozása volt, segítve az érkező játékosokat a beilleszkedésben. A rajtunk kifejezetten jól sikerült, majd felültünk egy hullámvasútra, ami a teljesítményüket illeti. Én is új szerepet kaptam, ráadásul sérülésből kellett felépítenem magam a szezonra. Mára már tősgyökeres budaörsinek érzem magam, pedig csak a harmadik szezonomat zárom itt. Éles helyzetekben igyekeztem előre állni és magamra vállalni a felelősséget. A felemás bajnoki szereplésünket erősen kozmetikázza a Magyar Kupa bronzérem. Megmutattuk magunkat és a bennük rejlő potenciált nagyközönség előtt. Az újabb klubtörténelmi siker lendületet adott és összerántotta a társaságot. Nem is emlékszem korábbról ennyire kiélezett NB I-es mezőnyre és bajnokságra. Mozgósítani kell minden maradék energiánkat, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az évből. Jövőre se lesz könnyebb dolgunk, ugyanakkor az összeszokottság fegyverünk lehet a jól erősítő vetélytársak között.”Szekerczés Luca

Névjegyek:
Schneider Éva
Poszt: jobbátlövő
Született: Székesfehérvár, 1994. augusztus 16.
Magasság/súly:  179 cm / 70 kg
Korábbi klubjai: Siófok, Kispest, Szombathely, Szent István, Csurgó
Válogatottság: korábbi korosztályos válogatott, junior Eb-ezüstérmes

Szekerczés Luca
Poszt: jobbátlövő
Született: Bonyhád, 1994. június 18.
Magasság/súly: 178 cm / 78 kg
Korábbi klubjai: Szekszárd, Ferencváros, Siófok, Metzingen (német), Dunaújváros, MTK, Thüringer HC (német), Szombathely
Válogatottság: korábbi korosztályos válogatott, 4x magyar felnőtt válogatott

Moyra-Budaörs Handball 2025/2026 linkek:
– Vártok Tamara
– Sztankovics Kyra
– Bardi Fruzsina
– Marincsák Nikolett
– Schneider Éva
– Szekerczés Luca
– Hudák Emma
– Uhrin Lili
– Mátéfi Dalma (kapus, Kisvárdáról)
– Zsigmond Panna
 (kapus, Vasasból)
 Kovalcsik Jázmin (beálló, Vácról)
– Kármán Luca (balátlövő, Esztergomból)
Bede Fanni (balszélső, Esztergomból)

(Fotó: budaorshandball.hu)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
13
13
0
0
483
295
188
26
2
ftc fradi FTC-Rail Cargo Hungaria
12
11
0
1
407
286
121
22
3
DVSC Schaeffler
13
11
0
2
418
313
105
22
4
Alba Fehérvár KC
13
9
1
3
356
318
38
19
5
esztergom MOL Esztergom
13
8
2
3
407
348
59
18
6
2297386-Váci NKSE logo Vác
13
8
1
4
385
347
38
17
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
13
5
1
7
340
335
5
11
8
Kisvárda Master Good SE
13
5
0
8
335
376
-41
10
9
szombathely Szombathelyi KKA
12
4
2
6
343
386
-43
10
10
hometeam Moyra-Budaörs Handball
13
3
3
7
328
377
-49
9
11
Unknown Vasas SC
13
3
2
8
344
382
-38
8
12
neka_logo_new NEKA
13
2
0
11
320
416
-96
4
13
Dunaújvárosi Kohász KA
13
0
2
11
305
438
-133
2
14
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
13
1
0
12
285
439
-154
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.