Hudák Emma és Uhrin Lili is hosszabbított – MBH 25/26 IV.

Balátlövőink szignóztak! Hudák Emma kettő, Uhrin Lili egy+egy évvel hosszabbította meg nyáron lejáró kontraktusát Budaörsön. Mind a kettejükkel alapemberként számol 2027. nyaráig a szakmai stáb.

Hudák Emma egyéves megállapodással érkezett 2022 nyarán Dunaszerdahelyről. Sokat látott, tapasztalt játékosként védekezésben is meghatározó szerepet osztott rá Buday Dániel, vezetőedző. 2023-ban két évet hosszabbított, alapemberré és társcsapatkapitánnyá vált Budaörsön, ahol újra aláírt.

„Az elmúlt években az életem a csapat és a város köré szerveződött, ma már itthon vagyok Budaörsön. Vivi távozásával nagy űrt kellett betöltenünk Ramival közösen csapatkapitányi szerepben. A lányok segítése és az újonnan érkezők integrálása mellett az elsődleges feladatom a védelem megszervezése volt a pályán, ami tavaszra már egész jól összeállt. Voltak sikertelenebb időszakaink a szezonban, amikor sokat törtem a fejem, hogy hogyan lehetne jobb. Én még két győzelemmel számolok, bízom benne, hogy közelíteni fogunk az év elején kitűzött céljainkhoz. A következő két szezonban pedig szeretnénk tovább írni a klub történetét, ahogy idén tettünk a Magyar Kupa éremmel. Mindemellett a szlovák válogatottban is számítanak rám, szeretnék ott is a legjobb tudásom szerint helytállni.“ Hudák Emma

Uhrin Lili szülővárosában, Salgótarjánban kötött szoros barátságot a kézilabdával. Sportiskolából a NEKA-ra került, ahol öt éven át pallérozódott. A teremkézilabda mellett nagy szerelem számára a strandkézilabda, amit a legmagasabb szinten, a felnőtt nemzeti csapat tagjaként űz. Újabb 1+1 évre kötelezte el magát klubunknál. 

„Minden egy irányba mutatott, a bizalom irányomba és a játéklehetőség is adott Budaörsön, így a hosszabbítás mellett döntöttem. Az én koromban nincs is annál fontosabb, mint hogy sok időt töltsek a pályán. Pozitív meglepetés és megerősítés volt számomra, hogy a csapat nyári teljes átalakulása után milyen fontos szerepet osztott rám a szakmai stáb. Élvezem a felelősséget és a nyomást, úgy gondolom, nem okozott görcsösséget a játékomban. Ez az élet rendje, idővel bele kell nőni abba a bizony cipőbe, ebből következik a fejlődés. Személyes terveim fókuszában a védekező munkám fejlesztése áll, de nyilván a játék minden elemében bőven akad még előrelépési lehetőségem. Továbbra is minden feltétel adott a zavartalan munkavégzéshez, a csapat is kezd összeérni, egyre jobb közösséget alkotni. Az elmúlt hónapokban sokkal jobb arcunkat mutattuk, biztos vagyok benne, hogy jövőre már nem a kiesés elől menekülünk. Mindenek előtt szeretnénk szépen zárni a szezont és jó szájízzel pihenőre menni.“ Uhrin Lili

Névjegyek:

Hudák Emma
Poszt: balátlövő
Született: Pozsony, 1998. március 25.
Magasság/súly: 178 cm / 77 kg
Korábbi klubjai: ŠKP Bratislava, Győri Audi ETO KC, DHC Slavia Praha, Mosonmagyaróvári KC, Alba Fehérvár KC, DAC
Válogatottság: aktív szlovák válogatott 

Uhrin Lili
Poszt: balátlövő
Született: Salgótarján, 2003.11.23.
Magasság/súly: 178 cm / 75 kg
Korábbi klubjai: Salgótarjáni Strandépítők, Beszterce DSE, NEKA
Válogatott: aktív felnőtt strandkézilabda válogatott

Moyra-Budaörs Handball 2025/2026 linkek:
– Vártok Tamara
– Sztankovics Kyra
– Bardi Fruzsina
– Marincsák Nikolett
– Schneider Éva
– Szekerczés Luca
– Hudák Emma
– Uhrin Lili
– Mátéfi Dalma (kapus, Kisvárdáról)
– Zsigmond Panna
 (kapus, Vasasból)
 Kovalcsik Jázmin (beálló, Vácról)
– Kármán Luca (balátlövő, Esztergomból)
Bede Fanni (balszélső, Esztergomból)

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)


K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
20
1
0
780
489
291
41
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
20
18
1
1
689
493
196
37
3
DVSC Schaeffler
20
18
0
2
671
468
203
36
4
esztergom MOL Esztergom
20
14
2
4
650
518
132
30
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
20
12
1
7
584
540
44
25
6
Alba Fehérvár KC
20
11
1
8
540
514
26
23
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
20
7
2
11
524
543
-19
16
8
Kisvárda Master Good SE
20
8
0
12
514
575
-61
16
9
szombathely Szombathelyi KKA
20
7
2
11
568
637
-68
16
10
Unknown Vasas SC
21
6
3
12
563
603
-40
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
20
5
3
12
528
596
-68
13
12
neka_logo_new NEKA
20
5
0
15
508
629
-121
10
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
20
1
0
19
465
678
-213
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
20
0
2
18
434
736
-302
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.