„Minden perce megérte!“ – Kiss Mercédesz

A Budai Farkasoknál sajátította el az alapokat, majd Budaörsön bontakozott ki a repülőrajtot vett pályafutása. Tizenöt évesen már a felnőttekkel edzett, NB I/B-s bajnok, élvonalbeli hetedik helyezett és Magyar Kupa bronzérmes lett a Moyra-Budaörs Handball játékosaként. Utánpótlásban meghatározó húzóember, csapatkapitány, a felnőtteknél ifjú reménység volt. Kis Mercédesz bő tíz év, harminc NB I-es bajnoki után döntött úgy, hogy szögre akasztja a kézilabda cipőt és nyártól a civil életére koncentrál. 

„Tíz évesen Zsámbékon a Budai Farkasok kötelékén belül villámgyorsan szerettem bele a kézilabdába. A roki edzéseket magam mögött hagyva Hosszú Mónika értő kezei között pallérozódtam, 2015 őszétől már LU11-es gyermek bajnokságban versenyeztem. Magával ragadott a közeg és társaság, éreztem, hogy hosszú távon meghatározhatja a sportág a mindennapjaim. Később LU13 II. osztályban és serdülő III. osztályban játszottunk közösen. 

2018-ban egy utánpótlás kiválasztó után kaptam lehetőséget Budaörsön, hogy a korosztályos élvonalban is bizonyíthassak. A két klub már akkor közel állt egymáshoz, zökkenőmentes volt a váltás. Mondanám, hogy végigjártam a ranglétrát, ami igaz is, bár hamar a mélyvízben találtam magam. Tizenöt évesen a seri I. és az ifi I. mellett már a felnőtt NB I/B-s csapattal edzhettem, alkalomadtán játszhattam. Gyorsan megszoktam ezt a kettős szerepet, mindenki befogadott és támogatott végig az utamon. Utánpótlásban igyekeztem a vezérszerepet magamra vállalni, míg a felnőtt mezőnyben rengeteget tanulni. A teljesség igénye nélkül dolgoztam Nagy Zsuzsával, Rezsnyák Csabával, Szamoránsky Anikóval, Neukum Tamással, Fülöp Péterrel majd a legtöbb időt Pinizsi Zoltánnal és Buday Dániellel. Rengeteget tanultam tőlük, Zsigmond Viviről, Pálos-Bognár Barbaráról és Szabadfi Ágiról nem is beszélve, akik fantasztikus mentoraim voltak. 

Kiváltságosnak tartom magam, hogy ott lehettem a klub elmúlt öt évének majd minden nagyobb sikerénél, kezdve a 2021-es feljutással, a 2024-es hetedik helyen át az idei Magyar Kupa bronzig. A civil életemet is meghatározó, örök emlékek maradnak ezek. Szép keretes szerkezetbe foglaltam az élvonalbeli pályafutásomat: 2022. márciusában Győrben szereztem az első, 2025. májusában szintén az Audi Arénában az utolsó NB I-es gólom. 

Teljesen kerek számomra ez a történet, békességem van a döntésemben. Eljött az ideje, hogy az energiámat és az időmet a kézilabda utáni életemre koncentráljam. Sokaknak hálával tartozom, köszönöm mindenkinek, aki társam, vezetőm, segítőm volt a pályafutásom során. Rengeteg emléket, életre szóló emberi kapcsolatot kaptam ebben a tíz évben, felelősségteljesebb, kitartóbb, alázatosabb emberré értem Budaörsön. Minden perce megérte, köszönöm!“ – Kiss Mercédesz


„Kettős érzésünk van! Sajnáljuk, hogy a profi pályafutása lezárása mellett döntött, ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk Mercire és a klubunkon belül befutott útjára. A Budai Farkasok-Rév és Moyra-Budaörs Handball együttműködése, átjárhatósága teremtette meg az alapját a közös sikereinknek. A két klub utánpótlás fúziója a környékünkön kézilabdázó fiúknak és lányoknak ugródeszkát jelenthet egészen az élvonalig. Mercin már egész fiatalon látszott az elhivatottság, a tehetség, de ami igazán kiemelte a többiek közül, az a hozzáállása volt. Ő az élő példája annak, hogy milyen értéke van a saját nevelésű játékosnak, aki szorgalmával eljut egészen a felnőtt csapatig. Nemcsak a pályán, hanem az utánpótlás alakulatunk öltözőiben is vezéregyéniség volt. Példát mutatott a több száz utánpótlás játékosunknak, hogy az ajtó nyitva áll, be lehet lépni rajta. Minden jót és sok sikert kívánunk neki a civil életéhez!“ – Meló Ádám, MBH ügyvezető

(Fotó: budaorshandball.hu/Pozsonyi Roland)

K&H női kézilabda liga 2025/2026

M
GY
D
V
LG
KG
GK
Pont
1
Győri Audi ETO KC
21
20
1
0
780
489
291
41
2
FTC_cimer FTC-Rail Cargo Hungaria
16
18
1
1
689
493
196
37
3
DVSC Schaeffler
19
17
0
2
643
445
198
34
4
esztergom MOL Esztergom
20
14
2
4
650
518
132
30
5
2297386-Váci NKSE logo Vác
19
11
1
7
561
516
39
23
6
Alba Fehérvár KC
20
6
1
8
540
514
26
23
7
Motherson Mosonmagyaróvári KC
20
7
2
11
524
543
-19
16
8
Kisvárda Master Good SE
20
8
0
12
514
575
-61
16
9
szombathely Szombathelyi KKA
19
7
2
10
546
609
-63
16
10
Unknown Vasas SC
20
6
3
11
545
580
-35
15
11
hometeam Moyra-Budaörs Handball
20
5
3
12
528
596
-68
13
12
neka_logo_new NEKA
20
5
0
15
508
629
-121
10
13
1799883-tigris_kozarmisleny1000 Kozármisleny KA
20
1
0
19
465
678
-213
2
14
Dunaújvárosi Kohász KA
20
0
2
18
434
736
-302
2

Sütihasználat

Weboldalunkon különböző sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a lehető legjobb felhasználói élményt tudjuk számodra nyújtani. További információt az adatkezelési tájékoztatónkban találsz.